Dicsőítő Iskola 2024 |igehirdetők és téma

blog

2024.06.23.

Igehirdetőink

Mike Sámuel

Mike Sámuel a Kecskeméti Baptista Gyülekezet lelkipásztora. A kecskeméti szolgálat mellett gyakori igehirdető és előadó más gyülekezetekben és konferenciákon is. A zenés istendicséret fiatal kora óta közel áll szívéhez, a keresztény könnyűzenét figyelemmel kísérők már a 90-es években megismerhették a Mike Duó egyik tagjaként. Jelenleg elsősorban lelkipásztorként ismerjük, de időről időre láthatjuk gitárral is a színpadon.

Csomós József

Férj, elvált, apa, gyerek, testvér, barát, munkatárs, tanár, hobbiszakács, “cslewisfan”, néha egy rakás szerencsétlenség…
Ez mind én vagyok úgy, hogy valójában nem ez vagyok csupán. Minden szerepemben, dolgomban, helyzetemben a legfontosabb, hogy a VAGYOK azt mondta rám egyszer, hogy legyek… Így már régóta Isten megváltott gyermekeként élek és ez ad igazi értelmet mindennek, ami vagyok és ami lehetek.

Tematika

“Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”
(Zsoltárok 50:15)

Az idei tábor témája a Dicsőítés- Szabadításod öröme. Mindennapjainkban dicsőítjük Istent, évről évre fontos eleme a nyári Dicsőítő Iskoláinknak, de idén szeretnénk még jobban erre helyezni a fókuszt ,és elmerülni ebben a témában.
Az esti istentiszteletek alkalmával ezt a témát fogjuk kibontani igehirdetőinkkel: Mike Sámuel és Csomós József segítségével.

Igehirdetőink gondolatai a témáról:

A dicsőítésből nem születik szabadulás, hanem mindig a szabadulásból születik meg a dicsőítés. Énekelni bárki tud, dicsőíteni csak a megszabadultak. A dicsőítésben a lényeg nem azon van, amit mi teszünk, hanem azon, amit Isten tett értünk.

“Isten népe megszabadított nép, függetlenül attól, hogy éppen milyen ellenséggel kell szembenéznie. A győzelem alapja Isten ígérete, és ebből fakadnak a mi legnehezebb hétköznapi csatáink. Hiszen Ő nem a vágyainkat teljesíti, hanem az ígéretét.

A dicsőítésen le lehet mérni az istenkapcsolatunk mélységét. Ha csak akkortudom áldani és magasztalni őt, amikor minden rendben van, akkor valójában nem Ő kell nekem, hanem csak az amit adni tud. De Isten nem egyenlő azzal, amit adni tud, ezért kell eljutnunk addig, hogy Ő lesz fontosabb mindennél. A dicsőítés sohasem az aktuálisan megélt pillanatra reflektál, hanem Istenre magára.

Csomós József

A kegyelem diadala, hogy Isten életünk romjaiból is tud dicsőségeset építeni. Isten megdicsőül amikor nem csak a bűnbocsánat és megtisztulásig jutunk el, hanem készek vagyunk szembenézni a bűneink következményeivel életünk romjaival és engedjük, hogy Isten valami dicsőségeset és szépet építsen belőlük.Mik azok a romok személyes vagy gyülekezeted  életében amelyek újjáépítése Istent dicsőíti?

Az imádat a legszentebb hely és állapot, ahol a bűnös ember úgy találkozik Isten szentségével, hogy nem hal bele. Az imádat az a hely és állapot ahol: Jákób azt mondja: “Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam”, Mózesnek le kell vennie a saruját, Ézsaiás jajgat mert tisztátalan ajkúnak érzi magát (pedig igazán nem volt mocskos szájú), Péter zavarában elküldi Jézust: “menj el tőlem mert bűnös ember vagyok”… Az Isten imádó embernek mennyei erőtere van. Másokban is felkelti az Isten iránti szomjúságot és bevonzza óket Isten imádatába.

Mike Sámuel

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>