LélekJelenLét

blog

2024.06.16.

Csendhétvége

Tahi – Szív Lelkiségi Központ, 2024. október 3-6.

“Keressétek orcáját szüntelen” Zsolt 105,4

Lehet-e mélyebb vágyunk, mint találkozni a láthatatlan Örökkévaló Istennel, gyógyító jelenlétével, mindent betöltő szentségével?
Az Újszövetség tanúságtételében Jézus Krisztus Isten emberek felé fordított arca. A bibliai beszámolókban a földi Jézussal való találkozások egyben a Mennyei Atya ismeretére vezetnek. A Szentírásban Isten arca úgy jelenik meg, mint a szüntelen isteni jelenlét, a “színről színre látás” tapasztalata, a mennyei és a földi világ közötti határ megszűnésének, felszámolásának „pillanata”, amikor Isten lesz majd minden mindenekben (pl. 1Ján 3,2; 1Kor 13,12; Jel 22,4). Éppen ezért buzdítanak a zsoltáros szavai: “Keressétek orcáját szüntelen” (Zsolt 105,4).

Csendhétvégénken a Jézussal és az Atyával való találkozás útjait keressük.
Hisszük, hogy a a Neki odaszánt figyelemben a Szentháromság Isten közösségének lehetünk részesei.
Hisszük, az imádság tere lehetőség, hogy Isten ott érintsen  bennünket, ahol leginkább szükségünk van rá, ahol az Ő gyógyító, újat teremtő szeretetével és igazságával meg szeretné újítani életünket. Reméljük, hogy a közösségben és egyénileg megtett úton, Isten áldó jelenlétében életünk rendezetlen, de általa megszólított részei a helyére kerülhetnek. 

Örömmel várjuk jelentkezésed!
De előtte kérünk, gondold át, készen állsz-e erre az útra!

A CSENDRŐL

Csütörtök estétől vasárnap ebédig szilenciumot tartunk. Vonatkozik ez az étkezések idejére, az egyéb helyszíneken eltöltött időre, a kommunikációs eszközök használatára, és az éjszakai pihenésre, amihez  egy ágyas szobában tudunk helyet biztosítani. Mindezekkel igyekszünk lecsendesíteni a körülöttünk lévő világot, hogy meghallhassuk azokat a belső hangokat, amik önmagunk megismerésére és Istennel való kapcsolatunk elmélyítésére vezetnek minket.  A csend megtartása nem öncélú, azért tesszük, hogy minél teljesebben lehessünk Isten jelenlétében, és megélhessük a belső elvonulás ajándékát! A csenddel a közösséget ajándékozzuk meg, amiben ki-ki belső, egyéni utakon jár, a tapasztalatok szerint az imádság és az egyszerű, vezetett megosztások mégis megélhető, mély közösséget teremtenek.

PROGRAM

A programot úgy építettük fel, hogy segítsünk az imádságos csend gyakorlásában és megélésében közösségileg és egyénileg is.  Az imádságos, Istenre figyelő jelenlétre a következő formákban lesz lehetőséged: igemeditáció, csendgyakorlatok, mozgás- és képmeditáció, szemlélődés a természetben, meditatív zenés dicsőítés. Ezekben helye van a vezetett, rövid megosztásoknak is, hogy egymást hordozva járhassuk az utakat. Esténként istentisztelettel és úrvacsorai közösséggel zárjuk a napot. Ha eljössz, fontos, hogy jelen legyél az alkalom elejétől (csütörtök 18.00) a végéig (vasárnap 14.00), nem csak egyéni lelki utad szempontjából, de az ott formálódó közösség miatt is.

LELKIKÍSÉRŐI BESZÉLGETÉSEK

Egyéni lelki utadon segítség lehet egy-egy lelkikísérői beszélgetés. Ezt Balogh Tamás és Szabóné László Lilla református lelkészeknél teheted majd meg.

JELENTKEZÉS ÉS RÉSZVÉTELI DÍJ

Jelentkezést csak a teljes programra tudunk elfogadni és a program jellegéből adódóan 18 év feletti felnőtteket várunk. A hétvége részvételi díja 48 000Ft, mely tartalmazza a szállást,  a teljes étkezés és járulékos költségek díját.
Előlegként kérünk, 15 000 forintot utalj át a Sófár számlájára, ezzel válik véglegessé a jelentkezésed.

Sófárhangoló Közhasznú Egyesület Erste Bank  
11600006-00000000-33740492
Közlemény: LélekJelenLét 2024 – Név

Összesen 32 résztvevőt tudunk fogadni a jelentkezés sorrendjében (12 fő alatt az alkalmat vissza kell mondjuk, ez esetben az előleget visszafizetjük). 32 fő felett várólistát indítunk.

Amit hozz magaddal: 

  • Biblia, imanapló (ha eddig még nem vezettél ilyet, akkor egy füzet, amibe szívesen beleírod/rajzolod azt az utat, amin Isten vezet),
  • toll/ceruza, réteges öltözet (eső esetére is),
  • erdei sétára is alkalmas kényelmes cipő,
  • pizsama,
  • papucs,
  • analóg csörgőóra (de lesz közös ébresztő is),
  • karóra, hogy ne kelljen a telefonod az idő tartásához
  • tisztálkodási eszközök
  • kulacs/műanyag palack 
  • kishátizsák a kimozduláshoz   

Amit ne hozz magaddal: 

  • hangkeltő eszközök
  • a munkád
  • laptop
  • minden más, ami eltereli figyelmedet Istenről

A jelentkezéshez kérünk, töltsd ki a következő űrlapot:
https://docs.google.com/forms/d/1zvmjrvz5VwafELdyai4tVio3KoTeYvp6b6Dl4T_ZJXY/viewform?ts=66867d63&edit_requested=true

A szervezők nevében:

Sümegh Bíbor programkoordinátor és  Szabóné László Lilla a lelki hétvége lelkivezetője
email: sumeg.bibor@gmail.com mobil: +36 70 613 9845

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>