Befejeződött a jubileumi 10. Sófár Kecskeméten, az élmények feldolgozása megkezdődött.

A dokumentumok tárgyszerűen megőrzik, hogy 64 keresztény gyülekezetből közel 240 résztvevő   gyűlt össze a „hírös város” -ban, akikhez alkalmanként nagy számban külsősök is csatlakoztak, hogy Istent hittel, közösségben magasztalják. Az elkészült filmek, fényképek és millió adatot rögzítő irathalmaz nem alkalmas az emlékek teljességének leírására, az érzelmek belül rejtőznek, kifejezésükre a művészet eszközei a legalkalmasabbak, mégis, néhány kimondott gondolatot lejegyeztünk a búcsú előtti utolsó órákból.

Klein Edit: Végtelenül fáradtnak érzem magam, mert szervezőként folyamatosan feladataim voltak, ugyanakkor egyetlen pillanatot sem szívesen mulasztottam volna el az ingerek sokaságából, sőt, legszívesebben megsokszoroztam volna magam, hogy egyszerre több, párhuzamosan futó programban is részt vehessek. Úgy érzem, most feltöltődött a raktár, megerősödtem, közelről érzem Isten sugárzó szeretetét, és nagyon szeretném ezt tovább adni környezetemben.

Papp Noémi: Általában nem törekszem arra, hogy harsánnyá tegyem a jelenlétem a közösségekben, de ez nem azt jelenti, hogy csak észrevétlenül szemlélődöm. A megérkezés utáni első pillanattól kezdve nyitott voltam, beengedtem magamba az impulzusokat, hagytam, hogy átjárjon a transzcendens élmény, átadtam magam Jézusnak, aki átölelt. Azt mondják, mindig mosoly volt az arcomon. Mi más lehetett volna ilyen intenzíven átélve az Úr közelségét?

Wéber Gábor: A technikai berendezések kezelése állandó koncentrációt igényel, de ne gondolja senki, hogy a keverőpult mögött nem élem át az eseményeket a maguk teljességében, nem ragad magával a lelkesedés. Nagyszerű volt. Most pihenek egy jót, aztán számba veszem a tapasztaltakat és elteszem őket, hogy a következő Sófárig gazdálkodjam belőlük.

Dózsa Dorka: Harmadszor voltam a Sófáron. Tokajból megmaradt a Bodrog, a tábortűz, a szabadtéri tánc, a fellépés a városi színházban, az utcazenélés, Verbőczi Noémi balett előadása. Fűzfőről őrzöm az esti istentiszteletek üzeneteit és hangulatát, Süll Vili pantomimját, Draskóczy Lidi bohóc számát, a nagy, közös, körtánc dicsőítést, a kiscsoportos mély beszélgetéseket. Az idei Sófár más volt. A zenén kívül nem mutatkoztak be a dicsőítés más formái. Nyilván a feltételek határozzák meg a lehetőségeket, de én hiányoltam a táncot, a Dráma Csoport előadásait és az egyéniségek megjelenését. Persze a csapat kitűnő, a szellem már inkább testvéri, mint baráti, Kecskemét pedig remek helyszíne volt a Sófárnak. Mindannyian gazdagodtunk.

Ablonczy Áron: Idén nem tudtam részt venni a Sófáron kötelezettségeim miatt. Hiányzott a közösség, a légkör, az alkotó, baráti beszélgetések ajándéka a Dráma Kurzuson. Csütörtökön tudtam lejönni Pestről pár órára, néhány pillanat alatt magával ragadott a dicsőítés hangulata, felemelt, sokat kaptam lelkileg.

Dózsa Attila