Az idei kották már letölthetők!

blog

2017.09.13.

A 2017-es kották immár letölthetők a Letöltések menüpontban, illetve ide kattintva.

Az idei válogatás (is) sokszínű, ami segít majd a megfelelő dalokat kiválasztani az adott alkalomhoz. A Rend Collective-et kedvelők különösen is örülhetnek, hiszen idén három fordítás is bekerült a kották közé, de reméljük, hogy a Townend és Getty énekeket is egyre többen fogják felfedezni, mert a tartalmas teológiai mondandójuk mellett ezek az énekek hagyományosabb helyzetekben is meg tudják állni a helyüket (ezek közül szintén három szuper ének került be).

A fordítások mellett a magyar szerzők énekei is figyelmet érdemelnek. Ilyen Draskóczy Lídia Piros az ég alja c, éneke, vagy Szabó Andris Egyenesedjetek fel c. dala, melyek a magyar énekek karcos mélységével segítenek Isten elé állni.

Idén több éneknél kottáztuk le mind a négy szólamot, remélve, hogy kísérletező dicsőítőcsoportok, vagy akár kamarakórusok ki tudják használni az ebben rejlő lehetőségeket.

Igazából az egyik legjobb válogatás szerintem az idei, majdnem az összes éneket tudnám ajánlani, de inkább azt javaslom, mindenki maga fedezze fel, mi az ami rezonál a lelkével, és amit a legjobban tud használni ott ahol van. Szóljon hangosan az ének – Isten nagyobb dicsőségére!

Kiss Sámson Endre

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>