Az imanap egy nagyon áldott nap volt. Újra találkozni azokkal a Sófárosokkal, akikkel a nyáron ismerkedtünk meg és mégis mintha ezeréve ismernénk egymást. Csodás volt egyként hálát adni és könyörögni egymásért, a gyülekezetekért és magáért a Sófárért; hogy amilyen áldás eddig volt rajta, legyen a további működésén is. S bár csak egy rövidke együtt töltött nap volt, de valahogy jó tudni, hogy nem ‘csak’ egy nap volt, hanem az Úrral töltött idő!

Mielőtt megtalált az Úr, sosem gondoltam volna, hogy a szeretete és gondoskodása, amiről annyit hallottam, egyszer engem is elérhet. Tudtam, hogy Ő van és szeret, de valahogy messze éreztem magam mindettől.
Aztán Isten megmutatta, hogy Jézussal olyan utakra léphetek, ami egészen más irányba visz, ahol már nem nekem kell bolyongani, hanem csak Őt kell követnem. Ezen az úton az Úrhoz rengeteg olyan dolgot tapasztaltam meg, amiről azt gondoltam, nekem sosem lesz benne részem. De az Ő nagy kegyelmének a bizonyítéka, hogy meghallgatta az imáim és kimutatta a szeretetét!
A múlt nyár óta sokszor azt hiszem, álmodom. A Sófár dicsőítő iskolában az Úr olyan áldást készített el, szerintem mindnyájunknak, nem csak nekem, amit azelőtt elképzelni sem tudtam. Először éreztem, hogy az Úr rám is figyel, úgy ahogy a magam kétbalkezes módján élek és keresem Őt. Meghívott Jézus által abba az új életbe, amit Ő készített el a terve szerint. Ő pedig jót tervezett!
Ahogy múlt az idő, egyre tovább álmodtam az Úrral. Megmutatta, mennyi gyönyörű dolgot teremtett nekünk, és hogy mennyire csak rá kell hagyatkoznunk. Megmutatta, hogy igenis én is az Övé vagyok és nekem is van Tőle kapott feladatom, amit az Ő lelkével áldottan végezhetek. Megmutatta, hogy ha valamit Ő adott, és ha kérjük, hogy őrizze meg, akkor Ő vigyáz a szívünkre. Megmutatta, hogy ha nem is értem a tervét, akkor is biztosan, lépésről-lépésre vezet!
Sokszor elfáradok és elfogy a hitem. Olyankor mindig az sötétlik előttem, mi lesz ha vége az álomnak? De Ő, mint Mennyei Atyánk, nem hagyja, hogy eltűnjek a sötétben, hanem megmutatja, hogy ha tényleg az Ő kezébe tettem az élete, akkor nem kell félnem, csak hinnem. És ez az Ő nagy kegyelme, ahogyan minden egyes elveszett bárányt megkeres és visszaterel a szeretetébe!
Az imanap egy nagyon áldott nap volt. Újra találkozni azokkal a Sófárosokkal, akikkel a nyáron ismerkedtünk meg és mégis mintha ezeréve ismernénk egymást. Csodás volt egyként hálát adni és könyörögni egymásért, a gyülekezetekért és magáért a Sófárért; hogy amilyen áldás eddig volt rajta, legyen a további működésén is. S bár csak egy rövidke együtt töltött nap volt, de valahogy jó tudni, hogy nem ‘csak’ egy nap volt, hanem az Úrral töltött idő!
Sokszor most is azt hiszem, álmodom. De az Úr egyre inkább megmutatja, hogy ez nem álom: ez az új élet, amit Ő tervezett. Sokszor nehéz, érthetetlen és megpróbáló; úgy tűnik mindenünk, amink volt, csak elveszik. De az Úr valami olyat akar nekünk adni, amire igazán vágyunk, ami igazán értelmet ad az életünknek. Ő nem azért jött, hogy nekünk rossz legyen; az életet hozta el, nekünk csak be kell fogadni Jézus által! Az igazi, új, áldott életet hozta el, ami nem csak egy álom többé, hanem áldás minden nap!

“A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” /János 10;10/

Isten áldjon titeket!

Bence