A Portál nemcsak új ruhát kapott, hanem a szerkesztőség is gyarapodott. Jómagam, mint újdonsült Sófáros netfirkász, első írásomban egy kis mindennapi bizonyságot szeretnék leírni. Sokszor egy-egy kis ige is nagyon sokat mondhat, hiszen az igazi üzenetet, ami személyesen nekünk szól, azt Isten küldi el benne. Ez a kis üzenet pedig arra emlékeztetett, hogy Jézus mindig ott van a hajómban, életemben, kormányozza és nem hagyja elveszni a viharban, még ha úgy tűnik is, nem tesz az érdekében semmit..

Egyik nap elolvastam a történetet, amiben Jézus a tanítványokkal hajózik és viharba kerülnek.

³⁵Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra.” ³⁶Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában. ³⁷Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. ³⁸Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” ³⁹Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. ⁴⁰Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” ⁴¹Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” /Márk 4;35-41/

Ahogy gondolkodtam róla, eszembe jutott, milyen sokszor mondtam én is: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszek? Sajnos én alapból ilyen aggódós típus vagyok, ha valami nem egyből úgy megy, ahogy akartam, máris keresem a hibát, mit csináltam rosszul? Ha Jézus nem felel azonnal, vagy nem érzem, hogy velem lenne, már kétségbe vagyok esve, hogy elvesztem. Hála Istennek, hogy mindig kivezet ebből a zsákutcából, mert emlékeztet, hogy igenis velem van. Behívtam az életembe, beszállt a hajómba, mi több, átvette az irányítását, ott van a viharban is.

A nagy különbség, hogy Jézusnak mindig teljes hite van. A hajón teljes nyugalommal alszik, még a vihar kellős közepén is, mert bízik az Atyában, hisz az Ő megőrző szeretetében. Sajnos én hajlamos vagyok ezt elfelejteni, és hit nélkül a viharban elég félelmetes, ahogyan a hullámok átcsapnak a fejem fölött, a hajó pedig lassan megtelik vízzel. A hajósok is megrémültek, valószínűleg próbáltak minden tőlük telhetőt megtenni a megmenekülés érdekében. A matrózok próbálták kimerni a vizet a hajóból, a kapitány pedig minden erejével a kormányt próbálta helyes irányban tartani, de mind hiába. A kis hajóban a vihar közepén tényleg nem volt semmi remény, már felkészültek rá, hogy elvesznek. Jézusnak is szóltak, hogy legalább tudja, mit történik. És hogy tud ilyenkor aludni??

Ekkor a Mester fölkelt, és rászólt a szélre, és az lecsendesedett. A vihar elmúlt, csend lett. Nyoma sem volt a háborgásnak, mindenki döbbenten látta, ami történt. Jézus csak ennyit mond a hajó népének: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” A szívükbe látott, számukra is érthetővé tette a problémájukat: nincs elég hitük. Elfelejtették, hogy van megőrző szeretet az Atyától, ami a legnagyobb viharban is vigyáz ránk. Elfelejtették, hogy az Úr velük van, nemcsak amikor látszik és csodákat tesz, hanem amikor leginkább úgy tűnik, hogy elhagyta őket.

A kapitány velük volt a hajón. Nem az a kapitány, aki a kormányt forgatta, hiszen láttuk, a viharban mit sem ért a tudománya. Az igazi kapitány, aki vezette a hajót és az utasok lelkét, hátul aludt, teljes hittel abban, hogy az Atya most is ott van, és nem engedi, hogy az Ő kiválasztottainak baja essen. Adjuk át neki a kormányt, és a legnagyobb vihar közepén is nyugodtan aludhatunk, mert a Lelkünk Kormányosa nem hagyja elveszni kis hajónkat!

Isten áldjon titeket!

Bence