Lekció: Zsoltárok 2.
Textus: Máté 2.

Egy jól ismert gyerekénekünk így hangzik: „Tudom, az Úrnak terve van velem – ezért hálás életem, őt dicsérem szüntelen, tudom, az Úrnak terve van velem”. Jó és megnyugtató dolog abban élni, azt tudni, látni, hogy Istennek terve van személyesen az életünkkel, hogy kérhetjük a tanácsát, a vezetését a döntéshelyzetekben, hogy kereshetjük az akaratát, hogy kérdezhetünk tőle és ő válaszol, vezet, utat mutat. Jó ezt tudni, különösen akkor, amikor – és ez mindannyiunkkal előfordul – nem annyira tiszta a kép, amikor a személyes életünkben irányt tévesztünk, vagy nem halljuk Istennek ezt a vezető, útmutató hangját tisztán, és sötétség, tanácstalanság van bennünk.

Talán éppen ezekben a pillanatokban a legfontosabb az, hogy túl tudjunk látni azon, ahogyan Istent a személyes életünkben pillanatnyilag tapasztaljuk vagy éppen nem tapasztaljuk, és meglássuk, hogy Isten terve nem csak a mi életünkre, hanem erre az egész világra vonatkozik, átfogja az egész történelmet, a világ kezdetétől annak végéig. Karácsony pedig annak az ünnepe, hogy Isten elkezdi nyilvánvalóvá tenni, kibontakoztatni ezt a világméretű tervet, amit már a Paradicsomban, a bűneset után megígért – hogy eljön majd a Megváltó, minden ember reménysége, aki kihozza az emberiséget a bűn nyomorúságából, és aki a Sátán, a kígyó fejére tapos. Isten a történelem során ennek a nagy tervnek a céljába állítva választja ki a zsidó népet, és az Ószövetségben számos próféta szavain keresztül ígéri meg a Messiás eljövetelét, aki majd a nép szabadítója lesz. Nem csak a zsidó népé, hanem Ő lesz majd, aki elhozza a világosságot minden nép számára.

Karácsony, Jézus születésének az ünnepe elsősorban tehát annak az ünnepe, hogy eljött az idő, amikor Isten szeretete minden ember számára nyilvánvalóvá válik, amikor Isten egészen közel jön az emberekhez, hozzánk, annyira, hogy egy lesz közülünk. Isten Fia, aki a Szentháromság második személye, aki valóságos Isten, megszületik olyan kiszolgáltatott, védtelen gyermekként, ahogyan mindannyian születtünk. Sokkal több, sokkal mélyebb titok ez, mint egy jászolban gőgicsélő aranyos kisbaba romantikus szénaillattal és báránybégetéssel, amelynek a hangulatát a mai karácsonyok körül a különféle üzleti és reklámfogások szinte már az ízléstelenségig fokozzák. Sokkal több ez a megvásárolt ajándékainknál, a szinte már kötelezően érvényes családi látogatásoknál, a ki nem mondott vagy kimondott elvárásnál, hogy erre a 2-3 napra próbálja meg ki-ki a legszebb arcát felvenni, a legjobbat kihozni magából, félretéve – vagy talán csak rövid időre figyelmen kívül hagyva – a régi konfliktusokat, hogy aztán az ünnep után majd minden folytatódjon úgy, ahogyan eddig volt. Karácsony nem ez, nem valami emberi jóság-ideálhoz kötődő, emberi szeretetet dicsőítő ünneplés, hanem Isten egész világot átfogó tervének sarokpontja, a világ történelmének fordulópontja.

Amikor azonban Isten terve ilyen nyilvánvalóan megjelenik, ott megjelenik egy másik terv is, amely Isten tervének ellensége – megjelennek a gonosz, a Sátán erői is. Isten terve az életre és a szabadságra vezet, a gonosz célja pedig végső soron az, hogy az életünket tönkretegye, hogy becsapjon, hogy ebből a nagy tervből kiragadjon és így céltalanná legyen az életünk. Hogy kiszolgáltatottá váljunk, bábokká, ahelyett, hogy Isten tervének részeként kiteljesedne az életünk, és azzá válnánk, akinek Ő, az Alkotónk eltervezett bennünket.

Máté evangéliuma 2. fejezetében ezt a kétféle tervet látjuk drámai módon kibontakozni. Az egyik Heródes tettein keresztül válik kézzelfoghatóvá, – hatalomféltésében és mindenre elszántságában a hatalom megőrzése érdekében. A másik terv pedig Isten terve a világ megváltására Jézus által, ebbe a tervbe kapcsolódnak bele a napkeleti bölcsek, Mária, József, és mindazok, akik engedelmesen követik Isten vezetését. Ezt a kétféle tervet nézzük meg most közelebbről, ahogyan ebben a történetben egymásnak feszülnek, hogy azután nyilvánvalóvá váljon, hogy Isten terve előtt nincs akadály.

A kétféle terv

A történet szerint Jeruzsálembe messziről jött emberek érkeznek, és ez felkavarja a város mindennapi életét. Hosszú út áll mögöttük, nem kevés fáradsággal. Előkelő emberek, nagy méltósággal, most mégis úgy jönnek, mint egyszerű vándorok. Egy csillagot követtek egészen idáig, amelyről úgy hiszik, hogy a zsidók királyának megszületését hirdeti. Nem tudhatjuk pontosan, hogy kik ezek az emberek. Talán egy pogány ország magas rangú férfiai, akik az egykori Babilónia területéről érkeztek, és különleges értesülésük volt a zsidók királyának megszületéséről. Ez pedig valamilyen különös égi jelenség lehetett – lehetséges, hogy a csillagok szokatlan együttállása, amelyből ők fontos üzenetet olvasnak ki. Elindulnak hát, bár nem is tudják, pontosan hová mennek, vállalják az út fáradságát és veszélyeit, a pontos úti cél bizonytalanságaival együtt. A kezükben nincs semmilyen biztosíték, egy csillagot követnek, amelyről csak sejthetik, csak hihetik, hogy olyan célhoz viszi majd végül őket, amiért érdemes volt fáradniuk. Bár nem ismerik személyesen azt a királyt, aki miatt elindultak, de így, ismeretlenül is tisztelik, és úgy gondolják, érdemes megtenniük ezt az utat, hiszen fontos számukra ez a találkozás.

Jeruzsálemben, a királyi udvarban az érkezésük nagy felbolydulást, nyugtalanságot, ijedtséget okoz. Heródes már évtizedek óta uralkodik, bár nyílt titok, hogy uralkodása a zsidó nép törvényei szerint jogtalan. Családja egy háború során szerezte meg a hatalmat, és most a hatalmas Római Birodalom jóváhagyásával ül a trónon. De nem Jákób, hanem Ézsau leszármazottjaként, márpedig az Ószövetségben nyilvánvalóan ott áll, hogy király csak a Jákóbtól származó Dávid háza népe közül való ember lehet. Minden oka megvan tehát, hogy féltse a hatalmát, hiszen érzi annak megalapozatlanságát, bizonytalanságát. Heródes két dologról híres-hírhedt az akkori világban. Egyrészt hatalmas építkezéseiről – az országot erőd-láncolattal veszi körül, Jeruzsálem közelében hatalmas színház, a városban királyi palota, erőd építése és a jeruzsálemi templom nagyszabású -80 évig tartó- újjáépítésének megtervezése, elkezdése fűződik a nevéhez. Hatalmas vagyonnal rendelkezik a családja – így megengedheti magának ezt a hatalmát demonstráló költekezést. A másik dolog pedig- kegyetlen, gyilkos indulatai, ha a hatalomról van szó. Több feleségét, gyermekét kivégeztette, mert összeesküvés gyanúja esett rá. Augustus császár mondja róla, hogy inkább lenne Heródesnek a disznója, mint a fia, mert a disznajának nagyobb esélye van az életben maradásra a zsidó társadalomban, mint saját gyermekeinek.

Elképzelhetjük, hogy a bölcsek érkezése, és egy (jogosan uralkodó!!) zsidó király megszületése mekkora indulatokat, milyen féltékenységet és aggodalmat szül Heródesben. És mégis, mivel Heródes ismeri a zsidók vallását, történelmét, váradalmait is, próbál ebben a helyzetben is józanul, hidegvérrel gondolkodni. Ahogyan a király születéséről hall, egyből a Messiásra gondol, akit már olyan régen vár a zsidó nép. És az írástudóktól hamarosan érkezik is a válasz – Betlehem az a hely, ahol a Messiásnak a prófécia szerint meg kell születnie.

A fejében, a szívében már ekkor megszületik a terv, amely Isten világot megváltó tervével saját céljait állítja szembe: a terv, hogy ennek a gyermeknek meg kell halnia. Konkurencia, vele ellentétes hatalom, mert ő a jogos uralkodó -őt illetné a hatalom. De hisz csak egy védtelen gyermek, míg Heródes hatalmas, gazdag, kezében ott van az igazságszolgáltatás, a katonaság, politikai, katonai és gazdasági erő. Nincs esélye. Csak egy dolog van még hátra, csellel ki kell szednie ezekből a messziről jött emberekből, hogy hol is keresse azt a gyermeket. Megtudakolja tehát, mikor látták meg először a csillagot, és gondosan a lelkükre köti, hogy ha visszafelé jönnek, mindenképp térjenek be ismét hozzá, hogy a pontos helyet elmondják neki, ahol a gyermeket megtalálhatja.

Heródes terve egyszerű, és minden eszköz megvan a kezében, hogy véghezvigye, amit akar. Mielőtt bárki tudomást szerezhetne az új királyról, már meg is oldja ezt a problémát. Van már gyakorlata ebben, sokszor csinált már ilyet. El kell hallgattatni azokat, akik veszélyeztetik a hatalmát. Heródes számára az egyetlen, végső tekintély – önmaga, és végső célja – saját uralkodásának fenntartása, a hatalom megőrzése. Pedig – ha ez a gyermek tényleg ott van Betlehemben, ha a bölcsek tényleg ott találják meg, akkor kétség sem fér hozzá, hogy Ő az a Messiás, akit a zsidók évszázadok óta várnak. S ha így van, akkor nem közönséges ember, hanem isteni gyermek. A kiválasztott, a megígért Szabadító. De Heródes számára ez nem jelent semmit, hatalma érdekében hajlandó szembeszállni akár a zsidók Istenével is. Hisz számára csak egyetlen isten létezik: a hatalom.

Isten terve kibontakozásának azonban semmilyen hatalom nem állhat útjába. Sőt, még Heródes, akinek célja, hogy ezt a tervet megállítsa, egy alkatrésszé válik a terv kibontakozásának útján. Hiszen a bölcsek megtalálják Jézust, Máriát és Józsefet, amikor Heródes tanácsára Betlehem felé veszik az irányt, és a csillag is erre vezeti tovább őket. És amikor találkoznak, amikor végre elérkeznek a házba, ahol a család él – az örömük alig leírható. Nem kapunk tudósítást a találkozás részleteiről, azt sem tudjuk, pontosan hol vannak – valószínűleg – a hagyománnyal ellentétben ez a jelenet már nem az istállóban játszódik, és Jézus sem újszülött már, de egészen kicsi gyermek még. Egyetlen dolgot emel csak ki a leírás – a bölcseknek, ezeknek az előkelő, királyi személyeknek a hódolatát és örömét a kisgyermek Jézus láttán. Hódolatukkal azt fejezik ki – hogy a kézzelfogható, szemmel látható valóság mögött egy másik, sokkal nagyobb és mélyebb valóság van: az, hogy ez a gyermek, Jézus: király. Nem csak a zsidók királya, hanem az egész világé -aki méltó még távoli helyekről érkezett uralkodók hódolatára is. És ahogyan vezetést kaptak az idefelé tartó úton, úgy kapnak vezetést hazafelé is – ezúttal álomban. Nem mennek vissza Heródeshez, hanem más úton térnek vissza hazájukba.

Heródes tehát hiába várja őket – de amikor rájön, hogy átverték, már kész a következő terv. Egy ember, akinek a hatalomért semmi sem drága. Gátlástalanul legyilkoltat minden két évnél fiatalabb csecsemőt Betlehemben és a környékén – csak hogy az az egy, akit keres, közöttük legyen. Heródes terve, elszántsága, őrült indulatai idáig vezetnek. A hatalom imádatából indul az egész, féltékenységgel kezdődik, hazugsággal, csellel folytatódik, majd egy borzasztó tragédiába torkollik, sok-sok család fájdalmába, és még hevesebb és jogosabb indulatokba – Heródes kegyetlen uralkodása ellen. Így éri majd el a halál is néhány évvel később – gyűlölettől, betegségtől kísérve, a császár kegyeit is elvesztve. Heródes terve, a hatalom megtartására tett összes szándéka a semmibe hull, országa később szétesik, és 3 nemzedékkel később kivész a családja is a történelemből.

Az a terv pedig, amelyet Isten indít el, tovább él, fejlődik, növekedik, bontakozik. József álomban kijelentést kap, és Egyiptomba menekíti a családot. Majd újabb kijelentés után hazatérnek, de nem Betlehembe, hanem Názáretbe, ahol majd Jézus felnő, hogy elvégezze mindazt, amiért eljött e világba.

Isten tervének megvalósulása – egykor és ma

Hogyan valósul meg Isten egész világra vonatkozó terve, hogyan viszi végbe Isten a szándékait? Azoknak az egyes embereknek az engedelmessége által, akik odaszánják magukat az Ő követésére. Akik hajlandóak feladni a saját szempontjaikat, és Isten tervének rendelik alá az életüket, a terveiket, az akaratukat. A távolról érkezett bölcsek, a Józsefek, a Máriák engedelmessége által. Az egész világot átívelő terv itt válik újra kézzelfoghatóvá, és egészen aktuálissá minden ember életében, a mi életünkben is. Mert Isten a mi engedelmességünk által viszi véghez az akaratát, valósítja meg a tervét ebben a világban.

A megvalósulás azonban mégsem a mi képességeinken, ügyességünkön múlik -mert arról Isten maga gondoskodik – az emberi lehetőségeken túl is – még akkor is, ha pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Isten terve az, amely kisebbségben, elnyomásban van, hisz a trónon Heródes ül és kedve szerint kegyetlenkedhet, Jézus pedig menekül, titokban.

Isten gondoskodik, és Ő nem hagyja az övéit támogatás nélkül. Eszközül használja a napkeleti bölcseket is, akiknek gazdag ajándékaiból anyagilag is biztosabbá válik Jézusnak, Máriának és Józsefnek a léte Egyiptomban. Másrészt pedig kijelentéseket, vezetést ad álomban Józsefnek – mindig a kellő pillanatban, amikor döntenie kell. Lépésről lépésre vezeti őket, mindig csak egy lépést látnak előre. Oda kell tenniük az akaratukat, a saját terveiket Isten kezébe, hogy általuk Isten terve bontakozhasson ki. Ahogyan a bölcsek engedelmesen követték a csillagot, bár nem tudták pontosan, merre vezet az utuk – most József is csak egy lépést lát előre, így tanulja azt, hogy feltétlenül bízzon Istenben, és csak rá támaszkodjon.

Jézus Krisztus születése tehát sorsfordító esemény. Királyi udvarokban beszélnek róla – napkeleti bölcsek érkeznek hódolni előtte, Még Heródes, a befolyásos és gazdag király is félti tőle hatalmát, tőle, aki látszólag egy szegény és erőtlen kisgyerek. Mert bár Jézus kiszolgáltatott csecsemőként jön el ebbe a világba, Isten terve, ami eljövetelén keresztül bontakozik ki, végső soron nincs kiszolgáltatva emberi indulatoknak.

Ez a terv pedig azóta is folytatódik, épül, bontakozik – Jézus földi életében, kereszthalálában és feltámadásában éri el a csúcspontját, és a Szentlélek eljövetele óta mindannyian részesei lehetünk, akik Isten elhívására hittel válaszolunk. De ebbe a tervbe azóta sem, ma sem akar mindenki belekapcsolódni. Látszólag, emberileg nézve ma is kisebbségben van, ma is indulatokat szül, és megoszt, mert állásfoglalásra késztet, követésre, engedelmességre, önmagunk odaadására hív.

Azok azonban, akik Isten tervébe bekapcsolódunk, akik odaszánjuk az életünket az Ő követésére, napról napra megtapasztalhatjuk ma is az Ő vezetését. Azt, hogy nem hagy el, azt, hogy célt és értelmet ad az életünknek. Hogy az életünk, a szívünk nem a „semmi ágán ül”, hanem az ő kezében vagyunk. Annak a szabadságát adja, hogy szélesebb perspektívában, nagyobb távlatokban lássuk meg ennek a világnak, és benne a saját életünknek az eseményeit.

Mindez pedig arra hív, hogy szeretetből fakadó bizalommal hagyatkozzunk rá. Bár félelmetes, ha nem látjuk, csak a következő lépést, és nem tudjuk bebiztosítani magunkat. De így kénytelenek vagyunk napról napra az Ő vezetését kérni, az Ő kegyelméből élni. Az egyetlen biztosítékunk: Isten hűsége és ígéretei. Az Ő terve, ami megáll, ami győztes és igaz. Az ez ellen feltámadó fejedelmekkel, erőkkel, hatalmakkal szemben így tapasztalhatjuk meg azt a megnyugvást, amiről a 2. zsoltár beszél: boldog mindenki, aki Hozzá menekül.