“Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”
Zsolt 50,15
Ez az ige határozta meg a 16. Dicsőítő Iskolát. Az idei táborunkat a szabadság, a dicsőítés és az öröm járta átg! Az esti igehirdetésekben ennek a témának a mélyére tekinthettünk Csomós Józsi és Mike Sámuel igehirdetők segítségével. De megjelent a tábor minden egyes részében a programokban, kurzusokban, műhelyekben, szemináriumokban, beszélgetésekben, spontán dicsőítésekben. Mind a 276-an megtapasztalhattuk, hogy micsoda öröm szabadul fel, a szabadulás után, hogy hogyan fakad fel lekünkben az Isten iránti ujjongás, mikor megtapasztalhatjuk az Ő szabadító jelenlétét.
Néhány táborozó, szervező, koordinátor számolt be arról, hogy számukra, mit jelentett ez az örömteli hét, hogyan tapasztalták meg a szervezésben a részvételben Isten mindent átható jelenlétét.
Fogadjátok szeretettel, nyitott és hálás szívvel!:)
“Mint lelki prog koordinátor, nekünk már ősszel elkezdődött a Sófár. Először hitetlenkedve imádkoztam, olyan elérhetetlennek tűnt ez a júliusi időpont. Aztán felgyorsultak az események és egyre több szükség volt arra a bizonyos imádságra mindenért… a lelki programok szervezésénél talán áldásként van jelen hogy igen nehéz közben elmenni Isten mellett, hiszen mindenben Istenhez kell közelebb kerülnünk és közelebb hívnunk az embereket. Végül ez nem a mi erőnkből valósult meg, és ennél megnyugtatóbb tény nem is lehetne, mint látni hogy Isten munkálkodik a Sófárban, felhasználja az erőt és az erőtlenséget egyaránt. A tábor végén a legjobb érzés talán az volt, amikor rájöttem hogy elfáradtam, és pont egyidőben ezzel, Isten adott lehetőséget megpihenni is. Valahogy ez az örök ritmus visszanézve tökéletesen működött: munka és pihenés, mindkettő Istennel.”
Sümegh Bíbor
lelkiprogram koordinátor
“Az idei Sófárba énektanárként voltam jelen. Nagyon sokat készültem az óráimra, a közös szolfézsórákra, amibe kombinált zenei gyakorlatokat (zenés játékokat) is becsempésztem és az esti alkalmakon való szolgálatra. A felkészülés közben volt egy pont, amikor kicsit besokalltam és megkérdeztem magamtól, hogy miért is jó az nekem, hogy kiveszek egy hét szabadságot, azért, hogy a Sófárban ugyan, de dolgozzak, illetve az előtte álló hetekben a szabadidőmet a készüléssel töltsem?
Nem kellett sokat várnom, a tábor első napján Isten megválaszolta a kérdésemet: “Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Péld. 11,25.
Isten jelenléte és békessége olyan szinten megérintett a hét során, amit már nagyon régen tapasztaltam. Fizikailag nagyon fárasztó volt az egész napos aktív tanítás és szolgálat, viszont a Szentlélek betöltötte a szívemet olyan mértékben, hogy jobban felüdített ez a hét “munka”, mint bármilyen nyaralás tette volna!”
Vajda Ágoston
Ének tanár
Olvassátok szeretettel Zlinkszky Fanni (Gazdasági koordinátor) Istennek írt élménylevelét is:) :
„Jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk….sátrat”
Szia Apa!
Húúú, elég fáradt vagyok még, de tudod, olyan boldog-fáradt! Annyira örülök, hogy múlt héten ennyire közel lehettünk egymáshoz!!!! Tudom-tudom, lehet, hogy már nem illene az öledbe kucorodnom ennyi évesen, de aaaaaannyira jó ott! Na meg, ha Te ilyen ölelgetős vagy, miért hajolnék el? Tudod, mit? Odabújhatnék esetleg most is? Tudom, hogy végig ott voltál, de úgy mesélnék kicsit neked az én Sófáromról! Kényelmes így? Nem nyomlak? Na, jól van akkor….
Képzeld, mire az igehirdető az utolsó tábori istentiszteleten a címadó igét idézte, már nem is lepődtem meg. Halvány mosollyal, teljes megadással és istenfélelemmel (igen,tudom,nem tőled,nyugi!) nyugtáztam, hogy megint mozog a Lelked. Előző éjjel ugyanis ezzel az igével a szívemben búslakodtam a tábor vége felett….
A Sófár tábor azt hiszem olyan, mint a világ a Dreher szlogenben „annyi, amennyit beletöltesz”. Azzal a különbséggel, hogy nekünk van egy „holy bartender„-ünk, aki mindenkinek állandóan tölteni akar; a kérdés csak az, hogy milyen gyakran tartjuk oda a nagy zajban a (RE)poharunkat.
Szabadításod öröme – hirdeti a karszalag még mindig a kezemen. Az egyik szervezői találkozón elhangzott, hogy ameddig nem tudod anélkül kimondani ezt a két szót, hogy közben a megfelelő hangon, ritmizálva tagolod, addig nem foglalkoztál még eleget a táborral. :) Nos, nem tudom a szervezőtársak hogy álltak ezzel a tábor végére, de én még most is mosolyogva tagolom… Mosolyogva, mert nem tudok klasszikus értelemben vett tábori beszámolót adni; nem tudok programpontokról beszélni, mesélni, ami emlékezteti az ott voltakat és talán felkelti az érdeklődését azoknak, akik idén kihagyták. Ráadásul, aki ott volt testben, az se volt feltétlenül ugyanúgy ott – megvolt a szabadsága mindenkinek. Mint ahogy a reggeli áhítatok között is élvezettel lehetett úszkálni, úgy a Te kedves jelenléted is máskor, másképp szólított meg minket. (Apropó: nem lehetnél néha erőszakosabb? Bírom a galambokat, de..na, szóval érted!)
Nem akarok, nem tudok kiemelni semmit általános jelleggel, hisz az egész hét -számomra, aki a család ajándékaként egyedül lehettem jelen- egy sohavégetnemérős randevú volt. Már az első tábori találkozás előtt is lelkesedtem, majd az első valós randink után alig vártam a következőt, mohón habzsoltam az azt követőt és szinte illetlenül hajszoltam a további találkozásokat – persze nyitottan a Te ütemezésedre. Volt tér, volt idő, volt lehetőség, volt mérhetetlen kegyelem, temérdek szín a szent palettán.
Számomra a kurzusom, az áhítatok, a műhelyek, az istentiszteletek, mind felkészítő, találkozásra előkészítő alkalmak voltak, mint amikor Esztert egy évig mirhaolajjal és más szerekkel balzsamozták a királlyal való találkozás előtt.
Sokan, sokfelől, sok féle motivációval vettünk részt a héten: volt aki szakmai fejlődést tűzött ki maga elé, amihez meg is kapta a professzionális tanárokat; volt aki töltődni akart, volt aki testvéri közösségben lenni. Tudom; mindegyik cél „valid” számodra, egyik sem előrébbvaló a másiknál. Bennem idén nem is volt semmi konkrét célkitűzés, csak hatalmas várakozás, mert tudtam, szívemből tudtam, hogy fantasztikus dolgokat készítettél elő nekem erre a hétre! Persze azt mindig elfelejtem, hogy az ún. fantasztikus dolgok gyakran szelíd gyomrosok képében jönnek az esti IT-n, figyelmeztető metszésekben a csendességben vagy épp egy horkoló szobatárs által. :)
Említettem már a széles-színes palettát? Na és ha az még legnagyobb Festő kezében van – ott aztán van kreativitás!
Jó nekünk itt lenni; jó az igazi örömtől harsogó roma dicsi, jó a néma csendben töltött reggeli áhítat; jó az intim, kettőnkre fókuszáló, gyertyafényes dicsőítés a tóparton, jó a kirobbanó örömben megélt közös spontán körtánc, jó a kapott ima, mégjobb az adott áldás, jó lenne sátrat építeni…Jó lenne, de akkor mindezt megtartanánk magunknak, az utcák nem telnének meg fenséges dicséreteddel és jövőre nem lenne ott ő, pont ő, akit talán általunk akarsz elérni.
De azért ez kicsit keserédes így, nehéz most nekem a hétköznapokban….Maradhatnék még itt egy kicsit?
Köszönöm, szeretlek:
Fanni
Hálás a szívünk, hogy idén a sok ismerős arc mellett nagyon sok új emberrel is találkozhattunk, akik idén kóstoltak bele először, hogy milyen is egy Sófár Dicsőítő Iskola.
Olvassátok szeretettel Csécsy Zsófia első Dicsőítő Iskoláról írt élmény beszámolóját:
Vasárnap, 2024.07.28
Ez volt a táborba érkezésünk napja. Nem nagyon tudtuk, hogy hova is jövünk. Persze olvastunk a táborról és nagyából képben voltunk azzal, hogy egy zenés dicsőítő tábor, de nagyon többet nem tudtunk. Nem ismertünk senkit, viszont rólunk mindenki vagy legalábbis a többség tudta, hogy kik vagyunk, családot tekintve hova lehet minket kötni. Mert már a regisztrációnál alig álltunk ott kb 3 perce máris az első kérdés, amit kaptunk, hogy Csécsy Pál és családja vagyunk e mi. És hát igen azok voltunk. Végig mentünk a regisztráción, és meglepődtem azon mennyire is kedvesen, mosolygósan fogadott minket mindenki, pedig mi azt se tudtuk, hogy éppen ki is beszél hozzánk. A nyitó alkalmon más volt minden, mint amihez mi voltunk szokva. A dicsőítés közben való felállás és úgy dicsőítés, vagy éppen a különböző kézmozdulatok, amiket már sokan ismertek vagy éppen a dalok, egy szóval minden szokatlanul új és elég idegen volt. Aztán belecsöppentem a kiscsoportom körébe, és először nagyon érdekes volt. Ezután az önkéntes megbeszélés volt, aminek nagyon örültem, mert nagyon azt se tudtam, hogy mi a lényege az egész önkéntesdinek. Miután megvolt a vacsi mentünk a dicsire. Nagyon új volt, de egyáltalán nem rossz értelemben. Aztán, hogy véget ért én mentem a teaházba segíteni. Ami nagyon nagy élmény volt. Ott zártam az első Sófár táboros napomat, mert mire visszakerültem a szobámba már másnap volt.
Hétfő, 2024.07.29
Ébredés után mentem a reggeli áhítatra, abból is a bizonyságtételesre. Nagyon tetszett. Aztán jött a kiscsoport, ahol elkezdtünk feloldódni és nagyon hamar sikerült arra a pontra jutnunk, hogy őszintén tudjunk megosztani egymással dolgokat. Az irodalmi műhelyt választottam és nem bántam meg. Az írás egy picit kényszeresen indult és mindenféleképpen egy nagyon szabályos verset akartam írni. De később rájöttem, hogy felesleges ennyire görcsösen írnom és elég hacsak leírom azt, ami magától jön. Az este folyamán, pedig a nagybátyám feleségével beszélgettem egészen éjfélig. Az a beszélgetés is csak, amiatt szakadt félbe, mert zárni készült a teaház.
Kedd, 2024.07.30
A kedd reggelt úgy kezdtem, hogy megírtam a versemet. A reggeli elfogyasztása után egy nagyon jó csoport beszélgetés következett, amin még több őszinte gondolat jött elő mindannyiunkból. A beszélgetést követően jött a műhely foglalkozás. Nagyon jó vers kezdő szavakat kaptunk, amiből egy nagyszerű mű lett. Az IT és a dicsi után, az esti roma dicsőítés egyszerűen zseniális volt. A hangulat, a táncolás, az emberek és az egész egyben egy fantasztikus élmény volt.
Szerda, 2024.07.31
A csoportbeszélgetésünk megint szuperül sikerült. Főleg, hogy a csoportvezetőink mára kisebb csoportokra osztottak minket és úgy tudtunk beszélgetni. Így jobban megismertük egymást. S itt az ideje, hogy megköszönjem nekik így is azt a rengeteg energiát, érdeklődést, elfogadást vagy egyszerűen csak ezt az egészet mind egyben és még nagyon sok minden mást. A családdal egy szuperül sikerült délutánt töltöttünk együtt. Az esti áhítat klassz volt, és számomra ezen az IT maradt meg a legtöbb és a sok érdekes gondolatok közül, mégis ezeket éreztem magamhoz a legközelebb. Az esti dolgok közül, bár igaz, hogy csak a végét tudtam a beszélgetésnek hallani a „Szólj be a lelkésznek!” programból, mégis megérte azt a kicsit is meghallgatni belőle. Amennyit hallottam belőle az elgondolkodtató volt.
Csütörtök, 2024.08.01
Nekem ez volt az a nap, ahol azt éreztem, hogy ez nagyon szerda. Itt volt, hogy éreztem ennek mindjárt vége, de egyébként van még belőle kb 3 nap. A csoportbeszélgetésünk ismét remek volt. Az irodalmi műhelyen megszületett a héten a legjobb versem, amivel a legjobban elégedett vagyok. A délután nagyon hamar eltelt. Este szuper volt az áhítat. Az este további részét a gyertyafényes dícsőítést hallgatva töltöttem. Hangulatos és tényleg a elcsendesülésre helyezte a fókuszt.
Péntek, 2024.08.02
Ezen a napon már nagyon érződött, hogy ez az utcsó teljes nap. A reggeli áhítatok közül a bizonyságtételesen vettem részt. Nagyon örültem neki, mert egy olyan ember bizonyságtételét hallhattam, akivel nagyon jóban lettem. A csoportbeszélgetésünk ismét szuper volt, a hálás és hálátlan szerepjáték miatt. A műhelyen levelet kellett írnunk Isten szemszögéből. Azt is úgy, hogy Ő milyennek lát minket. Érdekes feladat volt. Főleg úgy, hogy azt nem hozhattuk el, hanem Habib mondta, hogy egyszer majd megérkezik hozzánk postán. Aztán egymásnak írtunk levelet. Csodálatos volt, hogy adtam is és kaptam is. A délutánomat fagyi osztással töltöttem a teaházban. Aztán később az estémet is. Nagy élmény volt a teaházban önkénteskedni. A társaság nagyon kellemes volt, a hangulat is mindig megvolt és egy pillanatig sem unatkoztunk.
Szombat, 2024.08.03
Végül elérkezett az utolsó nap, ténylegesen. Reggeli után szinte azonnal mentünk is csoportbeszélgetésre. A összes csoportbeszélgetésünk közül ez volt a kedvencem, pedig ez volt az utolsó. Mert olyat adtunk egymásnak, ami maradandó emlék. Írnunk kellett egymásnak pár kedves szót vagy mondatot. Innen is köszönöm a kicsoportomnak a rengeteg kedves dolgot, amiket írtatok. Miután végeztünk mentünk a záróistentiszteletre, ami tényleg méltó zárása volt a tábornak. Az ebéd után pedig egyszer csak az tűnt fel, hogy kezdenek fogyni az emberek. Elköszönnek, hogy talán jövőre remélik találkozunk; megbeszélik, hogy akkor jövőre tali vagy évközben valamikor/valahogy talizzunk. Nagyon fel se fogtam csak sodródtam az árral, egyik ölelésből a másikban találtam magam másodpercek alatt. Sokan mondták, hogy jövőre találkozunk, de sajnos én nem tudtam nekik ezt vissza mondani. S itt kell megemlítenem az egyik áhítat mondatát (talán a szerda estiből van a mondat), hogy „ Istenem na kíváncsi vagyok, hogy ebből a helyzetből hogyan hozol ki”+ és teljesíted ennyi ember kérését és akaratát. Mert nálam most ez egy ilyen helyzet, bár lehet, hogy egy kicsit más. De lényege szerintem ugyanaz. Nagyon köszönöm, hogy ennek a hétnek a részese lehettem, hogy ennyien vártok vissza jövőre, hogy ennyire befogadóak voltatok és az egész ennyire áldásos volt.
