III. SÓFÁR DICSŐÍTŐ KONFERENCIA | 2009.ÁPRILIS 18. | BUDAPEST-GAZDAGRÉT

beszámoló a lelkipásztor szemináriumról

Szűcs László | református lelkipásztor, Szentkirályszabadja

A lelkészi szemináriumon velem együtt összesen 9-en vettünk részt, ebből ketten még teológusok, a többiek már végzett lelkészek. Bemutatkozással kezdtünk, amelyhez nemcsak a nevünk és egyéb, ilyenkor szokásos adataink megismertetése tartozott, hanem az is, hogy milyen típusú gyülekezetből jöttünk, és hogyan kerültünk kapcsolatba a dicsőítéssel. Ezt követően bejelentettem, hogy szituációs játékkal folytatjuk, amelyben presbitergyűlést fogunk tartani. Ismertettem a résztvevőkkel a következőket:

Szituációs játék – presbitergyűlés

A résztvevő lelkészek egy képzeletbeli presbitériumot alkotnak. Egyetlen napirendi pont: dicsőítő istentisztelet bevezetése a gyülekezetben. Megbeszélik, ki lesz közülük a lelkész, a gondnok, és azt, hogy a presbitérium milyen típusú presbiterekből álljon (lelkes támogató, bólogató, szkeptikus, hagyománytisztelő, ellenző, stb.) Ezután mindenki vállalja valamelyik szerepet.

A szereposztás előtt még röviden ismertettem képzeletbeli gyülekezetünk jellemző vonásait a következőképpen:

A gyülekezet profilja. Alapvetően hagyományos. Azonban a jelenlegi lelkész eddigi öt éves szolgálata alatt elindult egy ifjúsági csoport és egy családos kör. Az ifjúsági csoport néhányszor már szolgált ifjúsági istentiszteleten, gitárral kísért ifjúsági és dicsőítő énekekkel. A gyülekezet nagy részének tetszett. A gyülekezetben van képzett kántor, aki minden vasárnap és ünnepen orgonán kíséri a gyülekezeti éneket.

Ezek után került sor a presbiter-karakterek kitalálására és a szerepek elosztására, amire nem kellett sokat várni. Kollégáim szinte azonnal sorolták.

A következő karakterek születtek:
 Lelkes, támogató
 Ellenző
 Közömbös
 Anyagias
 Értetlen (nincs képben)
 Akinek mindig a temető a fontos
 Ifjúsági csoportot képviselő, aki egyben a gondnok is, mert a fia is jár az ifibe
 Kántor
 Lelkész

A presbiteri gyűlés lefolyása. A lelkész ismertette röviden a napirendi pontot: a gyülekezet ifjúsági csoportja, és a családos-kör nagyobb része azzal az igénnyel fordult a lelkészhez, hogy szeretnék, ha az ő gyülekezetükben is lenne lehetőség dicsőítő istentiszteletek tartására. Közülük néhányan, akik tudnak zenélni, szívesen összehoznának egy gyülekezeti zenekart, és vállalnák, hogy felkészülnek a dicsőítő alkalmakra. A lelkész megvitatásra bocsátotta a kérdést.

A presbiteri gyűlés egész ideje alatt kollégáim nagyon jó megfigyelő készségről, és karakterformáló tehetségről tettek bizonyságot. A helyzetbe és a szerepekbe annyira beleéltük magunkat, hogy a gyűlés végén szavazásra is bocsátottuk a kérdést, amelynek a következő eredménye született: A napirendi pontban foglalt javaslatot a presbitérium 5 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta (a lelkész nem szavazott). Ami azonban ennél is fontosabb, hogy sok olyan észrevétel, szempont, javaslat hangzott el a „presbiterek” hozzászólásaiból, amelyek nemcsak életszerűek, de valóban elgondolkodtatóak és megszívlelendőek voltak. Ezeket megpróbáltuk a következőképpen csoportosítani:

A presbiteri gyűlést kiértékelő kérdések:

1. Elhangzott-e olyan vélemény, amely számodra az újdonság erejével hatott? Ha igen, mi volt az?

2. Elhangzott-e olyan szempont, amelyet eddig nem vettél figyelembe a dicsőítés kérdésének megítélésénél, de most nagyon fontosnak érzed? Ha igen, mi volt az?

3. Elhangzott-e olyan hozzászólás, amivel egyáltalán nem tudsz azonosulni? Ha igen, mi volt az?

4. Van-e olyan szempont, ami nem hangzott el, pedig szerinted fontos lenne a kérdés megvitatásánál? Mi az?

Ha nem is ilyen rendszerezetten, de nagyjából sikerült kiértékelnünk a presbitergyűlés tapasztalatait. Ezek után záró gondolatként elmondtam három olyan szempontot, amelyet szerintem lelkipásztorként minden esetben érdemes figyelembe vennünk, amikor a dicsőítés témája szóba kerül.

Összefoglalás, záró gondolatok:

Amióta Magyarországon is megjelent az istentiszteleteken Istennek könnyűzenei hangszerekkel történő dicsőítése, sok mindent írtak és mondtak már róla – és még fognak is. A vélemények között találunk jó néhányat, amely csupán indulatból született, ezért nem lehet, és nem is kell vele komolyabban foglalkozni. Viszont vannak olyanok is, amelyek egy-egy nagyon fontos szempontra hívják fel a figyelmünket. Lelkipásztorként meg kell tudnunk különböztetni az indulatból fakadó véleményeket a többitől, és tisztában kell lennünk az idevonatkozó legalapvetőbb bibliai szempontokkal. Néhány ilyen szempontot szeretnék említeni az Ef 5:18-20 alapján.

„Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” Efezus 5:18-20

a, Biblikateológiai szempont – Abszolút és relatív közti különbségtétel: Gyakori hiba (felekezettől függetlenül), hogy ami a Bibliában abszolút érvényű, azt mi relativizáljuk, és ami relatív, azt abszolutizáljuk. A Bibliában a tartalom tartozik az abszolút dolgok közé. A forma és stílus kérdése a Bibliában annyira relatív, hogy sokszor semmit sem olvasunk róla. Pl. sem itt az Ef 5, 18-20-ban, sem más vonatkozó helyeken nem olvasunk semmit a hol, mikor, milyen dallamokkal, milyen hangszerekkel kérdéséről. Ezek ugyanis mind relatívak: körülményektől, kultúrától, lehetőségektől, lelkiállapottól, stb. függnek.

b, Lelki (Pneumatológiai) szempont: A zene stílusánál és a használható hangszerek kérdésénél fontosabb, hogy őszinte és szívből jövő legyen a dicsőítés. Ez csak egyféleképpen lehetséges: ha a Szentlélek által hitből fakad a dicsőítés – „Teljetek meg Lélekkel”. Ez igazán tartalmi kérdés.

c, Lélektani (pszichológiai) szempont: mindenkinek van egy szeretetnyelve, amelyen leginkább ért és beszél: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Jellemzően ezek valamelyikén kommunikáljuk a szeretetet az emberekkel való kapcsolatainkban, de az Istennel való kapcsolatunkban is. Ha valakinek pl. az érintés a szeretetnyelve, akkor az az Istennel való kapcsolatában is erre fog leginkább vágyni, és ezt fogja tudni leginkább adni. Szándékosan emeltem ki az érintést, mert ebbe a szeretetnyelvbe tartozik bele Isten dicsőítése is. A dicsőítés tehát elsősorban nem is egyházzenei vagy liturgiai kérdés, hanem lélektani. Már csak ezért sem szabad elítélni, mert ez olyan, mintha valakit azért ítélnénk el, mert a szüleinek túl sok elismerő szót ad, ahelyett, hogy inkább ajándékokat venne nekik. A szeretetnyelveket nem lehet így kijátszani egymás ellen.

Tanítói, és egyben lelkigondozói feladatunk és felelősségünk, hogy ezeket az alapvető, biblikus szempontokat hitelesen képviseljük mind igehirdetésben, mind egyéni beszélgetésekben – függetlenül attól, hogy mi személyesen milyen stílusú dicsőítést kedvelünk és gyakorlunk. Lelkipásztorként a dicsőítés kérdésében ez a fő feladatunk, és ugyanakkor ezzel tehetünk a legtöbbet.