Közeleg a tavasz, egyre gyakrabban kicsalogat a házból a jó idő. A zöldülő természetben tett séta, a város zajától távol töltött órák termékenyebbé tehetik az Istennel töltött időt is. Hosszú hétvégi elcsendesedésre hív a Sófár református dicsőítő iskola csapata is. Az áprilisra meghirdetett tahi LélekJelenLét elnevezésű program célja az elmélyült Isten-keresés.

„Isten formál – ez a témája az idei LélekJelenLétnek, és ezt fogjuk remélhetőleg megtapasztalni magunkon a három nap alatt”
– mondta kérdésünkre Balogh Tamás református lelkész, a program egyik szervezője. „Csendes, ráérős sodrása lesz a tahi konferenciaközpontban töltött időnek. Kép-, csend- és igemeditációk, séta, testérzékelést és tudatos jelenlétet segítő gyakorlatok, istentiszteletek, egyéni csendesség és pihenés, egyéni lelki vezetés fogják a célnak megfelelő módon és sorrendben követni egymást. Arra szolgál mindez, hogy tudatosabban lássuk meg Isten lábnyomait a természetben, lelkünk utolérje testünket, legyünk jelen a pillanatban, legyünk jelen Isten előtt” – fogalmazott.

Íz és mozgás

Arra a kérdésre, miért lehet szükség egy ilyen hétvégére, Balogh Tamás azt mondta: „Az Ige egyházában szinte kívülről tudjuk a bibliai tanításokat. Annyira, hogy mikor elkezdik felolvasni a bibliai történetet, gyakran ki is kapcsol a figyelmünk. Nekünk, reformátusoknak egy új megközelítés sokat segít a Biblia mélyebb megértésében. Például, ne értelmezd azonnal a már számtalanszor olvasott részt, csak ismételd, ízlelgesd, míg valami meg nem szólít. Ne gyárts előre magyarázatot, hanem kapj! Vagy: fesd meg képzeletedben a bibliai történetet, apró részletességgel. Ha látod, mekkora a vihar, talán szíven üt az, amit Péter tesz, mikor kilép a vízre. Mert nem kognitív, hanem emocionális, egzisztenciális a közelítés. Azért is ad sokat nekünk egy-egy ilyen nézőpontváltás, mert magyarázat- és tudáshegyeink vannak, de nincs íze, mozgása a történeteinknek, csak szótagjai.”

Istenismeret és önismeret

A Szentírással való szemlélődés leginkább egy bibliai részlet megfigyelését jelenti – fűzte hozzá a lelkész. „Ez ahhoz hasonlítható, mintha a prédikáció hallgatója autóval suhanna át a tájon vagy az időben Ádámtól Jézusig egy óra alatt, a szemlélődő viszont megáll egy apró útszéli kavicsnál és nézi, nézi alaposan. Elég egyetlen szó is neki arra az egy órára, arról elmélkedik, azt szopogatja, mint barackmagról a gyümölcshúst, alaposan, nem sietve. A mi hétvégénknek csak mellékterméke az önismeret. Az önismeret a csend beálltával jön meg, amikor Isten rólunk mond valamit. A többi Róla szól.”

Mikor megszólal

Nem is olyan könnyű azonban az elcsendesedés. „A három napi csend először nem ad, hanem elvesz. Az első tapasztalat a tehetetlenség, a hiábavalóság, az időpocsékolás. Mennél, csinálnád, de nem lehet, nincs mit. Frusztráló. Ezután megszólal a csend: előjön az, ami bennünk van. Napi teendők, aggodalmak, elrendezetlenségek, minden, amire nem volt idő vagy erő. Azután szólalhat meg Isten. De mire Ő megszólal, már annyi zajt hallunk, hogy nem ismerjük fel Őt. Ezért szükséges a lelki vezetés, és azért, hogy elviselhetők legyenek a csend kezdeti nehézségei.”

Lelkesültség és nyugalom

A lelassulás a megpihenéshez is elvezet, és megszabadít a rutinszerű vallásosságtól – állítja a lelkész. „A túlbeszéléstől szinte már mérgezést kapunk, a prédikáció és bibliaolvasás is nem egyszer a rutinszerű tevékenység szintjére süllyed – másnap már semmire sem emlékszünk belőle, nem mozdít meg érzelmileg, akaratilag. Eszünk, eszünk – már túl sokat is –, mégsem lakunk jól. A csendben ettől megszabadulunk, és hagyjuk Istent úgy szólni, ahogy Ő akar. A csend az erőfeszítés, a mozgás és a nyüzsgés felcserélése a valóságos jelen időre. Isten ráér, és csendben dolgozik. Ehhez vezet el minket is. A református hiánybetegségre gyógyszer az égő szív, a lelkesültség, a nyugalom, és ezek itt megtalálhatók.”

Jakus Ágnes

Kép: Füle Tamás

(Forrás: http://www.parokia.hu/hir/mutat/7072/)

Parókia Sajtószolgálat
Dunamelléki Református Egyházkerület
www.parokia.hu