Csillagpontos szösszenet

napló

2011.07.24.

hatvani_csépéscsapatIdén Tatán került megrendezésre a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó. A ‘keresztyén Sziget’-en idén több mint 3000 fiatal vett részt. A rossz idő ellenére sokan kitartottak a sátrukban, akik pedig eláztak, beköltöztek az épületekbe – a lelkesedés azonban nem múlt el :)

Abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy a hatvani dicsőtő csapattal meghívást kaptunk a péntek reggeli zenés áhitat megtartására. Blaskovics Judit vezette a csapatot; Tatai Zoltán, Tatai Sámuel, Csalók László és jómagam jelentkeztünk a feladatra.
Sokat készültünk a szolgálatra, és végre elérkezett a várva várt nap! Előző nap, csütörtök este érkeztünk meg. Szállást a tatai református egyház gyülekezeti házában kaptunk, Márkus Dániel tatai lelkész vendégszeretetével.

Este terepszemlére indultunk, körbenéztünk. A Nagyszínpadon a Bolyki Brothers koncertje volt, ám mi ezt inkább csak áthallottuk a Dicsőítő Sátorba, ahol a FIRESZ (Fiatal Reformátusok Szövetsége) dicsőtő programján voltunk. Nagyon áldott volt, mind a bizonyságtételekben, mind a zenében is érezni az Úr közelségét. Én is régen tudtam ennyire csak Istenre figyelni és szívből dicsőíteni. Ha először nehéz is volt csak így belecsöppenni a táborba, a dicsőítésbe,  rájöttem, hogy igazából nem is kéne ‘kicsöppenni’ ebből a lelkületből..

Újra éreztem mennyire fontos, hogy minden percben ott tudjak lenni és keressem az Urat! Előző héten kaptam egy igét, amit egyre inkább értek és egyre inkább megmagyarázza Isten az életemben;

Én adok a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.
/Jelenések könyve 21,6-7./

Győzni kell magunk felett, hogy beengedjük a Lelket a szívünkbe és Ő győzzön le mindent, ami elszakít az Atyától. És adja azt a vizet, amitől nem szomjazunk meg többet, hanem elküldhet minket a világba és hirdethetjük mi is! Számomra is fontos volt, hogy újra megerősödhessek ebben menjek akkor is szolgálni, ha nem érzem magam méltónak vagy elég erősnek. Elég méltó soha nem lehetek, Jézus áldozata csak az, ami elfedezi bűneim. A szolgálat sem az én erőmön múlik, a Lélek ad szót, hangot ha én adom magam!

Másnap reggel a korai keléstől kissé gyűrötten, de örömmel ébredtünk és indultunk a táborba. Gyorsan kipakoltunk a színpadra, hangoltunk, közben egyre többen érkeztek a sátorba. Sok ismerős Sófáros arcot láthattunk a padok közt, így mindjárt otthonosabb volt :)
A dalok között Márkus Dániel mondott pár gondolatot, igét, vagy lelkesítette, ébresztgette az összegyűlteket. Mint utólag kiderült, a dalainkat nem ismerték annyira, mégis nagyrészt együtt énekeltünk, kivetítés nélkül is. Több zenész is kották után érdeklődött, pár Sófár-művekből kikerült dal is tovább juthatott így.

Az alkalom és a reggeli után a ‘Sófár-teammel’ leültünk az előtérben és együtt zenéltünk. Aztán ahogy ott ülünk, egyre többen jártak arra és ültek le közénk. Aztán előkerültek még hangszerek azon az egy gitáron kívül (két kartondoboz) és egy ima után együtt dicsőítettünk! Nagy élmény volt újra megtapasztalni, ahogy a dicsőítés összehozza a fiatalokat, de idősebbeket is; nagy szenzáció volt például a ‘feketekönyves’ énekek Sófáros verziójának eljátszása.

Egy társaság, amit a Sófár kovácsolt össze, ha összeáll és tovább viszi azt a lelkületet, amit ott megismert, hihetetlen dolgokra képes! Nem csak a Sófár persze, hanem maga a dicsőítés, de fontos mondani, de még inkább mutatni az embereknek, hogy lehet az Urat így is szolgálni, keresni és meg is találni! Nem számít, hogy egy régi gitár és két kartondoboz szólal meg először, ha ott mindenki a szívéből is szól, akkor többet érhet, mint egy nagyzenekar!

Nagy élmény volt a dicsőítést így ‘terepre vinni’ és alkalmat találni arra, hogy megmutassuk, az Úr érinteni akar mindenkit, és érint is, ha Elé megyünk együtt!

Áldás & békesség!
bence

ceruza-ikon MEGOSZTOM!
ceruza-ikon HOZZÁSZÓLÁSOK!

3 hozzászólás to “Csillagpontos szösszenet”

  1. Smiley face

    zámir: Bence, kösz az élménybeszámolót - izgi lehetett! Örülök, hogy idén Ti, vagyis az ifjú sófár-generáció vittétek a sófáros ízt a csépébe! :)

  2. Smiley face

    Petra: Nagyon köszönjük, hogy leírtad! Öröm olvasni, és így részese lenni az élményeteknek.

  3. Smiley face

    Desztermester: Annyira jó volt! És olyan jó, hogy nem csak te élted meg így, bennem (és remélem a többiekben) is hasonló gondolatok forogtak. SDG!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>