Graham Kendrick egy sok-sok órás, mega-dicsőítő alkalom végén valami ilyesmit mondott: „amikor kiléptek a teremből, akkor kezdődik csak igazán a dicsőítés…” De hogyan lehet a pörgős, rohanós, izzadságos, munkás, szürke, gondterhelt, satöbbi hétköznapokban folytatni Isten dicsőítését? A munkán, a családi életen, és mindenféle jócselekedeten túl felé fordítva szívünket, őt magasztalni? Ehhez szeretnénk, a teljesség igénye nélkül néhány tippet adni…

„Uram, tehozzád futok”

[dicsőítő zene hallgatása futás közben]

Igaz, a dicsőítés sem „azé, aki fut”, de nagy felismerése volt az elmúlt félévemnek, hogy milyen felemelő dolog futás közben dicsőíteni! Elsőre azt gondolhatjátok, hogy ez a nő tényleg bírja szusszal, de bevallom, hogy mindez csak MP3 lejátszóval sikerült. Miközben futottam, és magamba szívtam a Séd-völgye fáinak estére felgyülemlő illatát, ahogy elhaladtam a veszprémi vár napsütötte falai alatt, csak Isten dicsérete volt bennem. Ha elfáradtam, a fülemben zengő dicsőítő énekek bátorítottak további kitartásra. Amikor lefutottam a kijelölt távot, már tudtam: ezentúl csak dicsőítve szeretnék futni!

Szabóné László Lilla, lelkésznő

[Igék felelvenítése]

Nagypapámtól tanultam a következő lelkigyakorlatot, ami egyáltalán nem „új keletű”, és nem kell hozzá se walkman, se mp3-lejátszó. Csak egy Biblia, és egy elhatározás.

A napi igeolvasás során biztos lesz olyan rész, amely különösen megragad, és nem hosszabb egy mondatnál. Olvasd újra, és mondd el hangosan többször a kiválasztott igeverset! A következő napon, vagy napokon – és itt jön a lényeg – munkába menet, az „üresjáratokban”, vagy sorbanálláskor, egyszóval bárhol, bármikor elevenítsd fel, és ismételd el többször magadban a kiválasztott mondatot. Nem kell különleges szellemi teljesítményt, vagy különleges élményt várni ettől, de az biztos, hogy ezekre a másodpercekre Isten Igéje megjelenik szívünkben, Ő örül ennek, nekünk pedig kezdenek átformálódni poros hétköznapjaink…

Szabó András

„…mindig csak Rólad énekelnék”

[de mi van, ha nem vagyok az a dudorászós típus?]

Biztosan a kedves olvasó is ismeri a keresztény lányoknak azt a “típusát”, akik, ha csak tehetik, dudorásznak. Mégpedig dicsőítő dalokat dudorásznak. Nos, erre persze mondhatnánk, hogy aki dudorászós, az dudorásszon, aki pedig nem „olyan”, az ne is erőltesse. És itt jön a „de”. Én, aki – mint említettem – nem vagyok dudorászós típus, egyszer annyira belejöttem, hogy mikor kocsival a napnyugtában süvítettem az országúton az Úrnak énekelve, becsuktam a szemem. 1-2 másodperc múlva rájöttem, hogy talán ki kéne nyitni… azóta megtanultam nyitott szemmel dudorászni… Az örömhír tehát, hogy a nem dudorászós típusoknak is érdemes kipróbálni. Ennél nincs is egyszerűbb: autóvezetés, utcai séta, vagy házimunka közben egy kis elhatározás, és egy nagy levegővétel után egy számodra kedves dicsőítő dalt kezdj el dúdolni. Egyszerűen felszabadító dolog az utcán flangálva dúdolni pl. azt, hogy „Ó, Uram, Te vagy az élet, Te vagy a feltámadás”. Még az is megeshet, hogy közben Istenre gondolsz, és imádat fakad a szívedben. Ha pedig mégsem, akkor pedig egy jót dudorásztál Istennek, aki biztos örül neki, mert ahogy az Igéből tudjuk – ő maga is szeret dudorászni.

Szabó András