Tervek, tervek, tervek és remények

blog

2021.09.21.

Avagy egy Sófár egyesületi taggyűlés rövid története.

Időről időre összegyűlik az Egyesület tagsága, hogy a szépen megkomponált gyűlését megtartsa, melyet a jegyző úr nyitó szavai indítanak el. A szinte liturgikus kezdés után pedig jöhetnek a méltató beszédek, magvas gondolatok, öt és tíz éves tervek, parázsviták és persze az elengedhetetlen, mindent eldöntő szavazások…

Nos egy Sófár Taggyűlés nem ilyen, de majdnem.

Összegyűltünk mi is, csak a méltató beszédek helyett visszatekintettünk a Sófár útjára. Honnan indultunk, ki-ki hogyan kapcsolódott Istenhez, a dicsőítéshez és ezáltal a Sófárhoz? Mit végzett Isten az elmúlt közel 20 évben a Sófár életében? Emlékköveket emeltünk a fontos pillanatokra, amelyek a hála oltárai lettek azon a péntek estén, ahol említettük az első konferenciát, a dicsőítő esteket, az első Dicsőítő Iskolát és utána még a többit is. Önmagunk méltatása helyett pedig Istent dicsőítettük mert egyedül Ő méltó erre és hisszük, hogy az Ő terve és végzése szerint vezet bennünket.

A magvas gondolatok helyett pedig Isten vezetését kerestük abban, hogy mit is tervez még a Sófárral és abban egyen-egyenként velünk. MINŐSÉG, KÖZÖSSÉG és LELKISÉG az a három pillér ami segít bennünket fókuszban maradni, hogy minden tervet, szavazást és programot annak a célnak tudjunk alárendelni amit Istentől kaptunk:

A Sófár fő célja a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben Isten dicséretének és imádatának megerősödése és elmélyülése mind a gyülekezeti tagok személyes, mind a gyülekezetek közösségi életében.

Az öt és tíz éves prosperáló tervek helyett pedig arra figyeltünk, hogy Isten a mostban mire hív minket. Milyen hiányokra tudunk reagálni, milyen nehézségekhez tudunk odalépni és milyen területen tudjuk megmutatni, hogy mi is az a dicsőítés amit mi már oly sokszor átéltünk a Sófáros kötelékekben. A parázsviták beszélgetéssé és közös imádsággá szelídültek, a mindent eldöntő szavazások pedig egy irányba mutató csatakiáltássá:
IGEN!

Történtek személyi változások, a tagság bővül, az elnökség változik és sok programmal készülünk nektek!
De ez még maradjon egy kicsit a háttérben!

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>