Milyen volt az első Gyújtópont?

blog

2021.11.06.

Október 30-án került sor az első Gyújtópont alkalmunkra, ahol közel 50 fővel tudtunk együtt dicsőíteni.

Akik voltak már a Dicsőítő Iskolánkban tudják, hogy milyen végtelennek tűnő idő telik el két tábor között. Év közben alkalmanként rendezünk egy-egy konferenciát, dicsőítő estet vagy találkozót, de még úgyis égető a hiány, hogy hadd lássuk a sófáros arcokat és érezzük a sófáros hangulatot.

Ezért is jött létre a Gyújtópont! Persze a középpontban itt is Isten van, ettől olyan jó, hiszen beszélgethettünk kiscsoportokban, hallgathattunk előadást és dicsőíthettünk közösen. De találkozhattunk egymással, hogy megigyunk egy teát vagy játszunk valamit, és nem marad el a művészet sem, műhelyfoglalkozás is várt azokra akik eljöttek!

Néhányan röviden beszámoltak nekünk arról, hogyan érezték magukat az alkalmon:

Ahogy a lépcsőfordulóban megláttam a a sófár klasszik teaház kellékeket, rögtön tudtam, hogy otthon vagyok… Ezt az érzést aztán csak erősítette, amikor 5 órához közeledve megjelentek az ismerős arcok, és áramlottak be az ismeretlen, mégis valahogy “mintha már találkoztunk volna” benyomást keltő fiatalok, kisebb-nagyobb bandákba verődve. Bent pedig nemcsak a Küllő bensőséges templomtere, hanem az Atya karja is körbeölelt, ahogy találkoztunk, ahogy beszélgettünk, kiscsoportban és azon túl, és ahogy dicsőítettük Őt, aki méltó a bizalmunkra és a hálánkra. Az érdi kollektíva színes és erőteljes, eszméletlen igényességgel előkészített dicsőítésébe valahogy magától értetődően kapcsolódtunk, mélyültünk el… hogy aztán felemelkedve velük, többen már maszkok mögött, mégis “fedetlen arccal” szemléljük az Úr dicsőségét. Az alkalom valóban tűzveszélyessé vált, de persze nem szószerint: a lelkünk volt, ami gerjedezett, a szívünk volt, amiben felizzott a parázs, és lángra lobbant.
Szabó András

“A Gyújtópontra kicsit fáradtan, kedvetlenül érkeztem. De a program végére annyira feltöltődtem hogy semmennyi alvással se tudtam volna ezt elérni! Az előadás, a közös dicsőítést, teaház és a közösség üdítő volt, ajándék Istentől. Izgatottan várom a következő találkozási lehetőséget, hogy együtt legyünk jelen Isten dicsőítésében, jelenlétében!🔥
Tóth Luca

Számomra a Sófáros alkalmak mindig az év legkülönlegesebb napjai, ezért vártam nagyon a Gyújtópontot is. Nagy öröm volt újra együtt lenni, Istenről tanulni, beszélgetni Róla, közösen dicsőíteni az Ő nevét. Fontos, hogy a dolgos hétköznapok között néha megálljunk pár órára és időt töltsünk Istennel és a testvérekkel is, erre nagyon jó alkalom volt számomra ez a nap. Szolgálóként pedig egy újabb oldalát is megismerhettem a közös sófáros dicsőítésnek.
Varga Katica

“Kissé kábán léteztem aznap, nehezen találtam a helyszínre. valahogy ott sem találtam rögtön otthonra, helyre, megérkezésre. de helyette érdekes emberekre leltem, ajándékokra, akikkel lehetett beszélgetni, akikhez lehetett kapcsolódni.”
Duma Lilla

Az alkalomról készült képeket IDE KATTINTVA tudjátok megnézni a facebook oldalunkon.

Az alkalomról készül videót pedig itt nézhetitek meg:

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>