LélekJelenLét – 2017

LélekJelenLét 2017

2017.03.28.

CSEND HÉTVÉGE

Tahi, Református Konferenciaközpont | 2017 május 11-14.

,,…Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent… hogy megragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus. ” (Fil.3.8;12)

Örömmel várjuk jelentkezésed a SÓFÁR idei csend-hétvégéjére, amit az elengedés és a megragadás jegyében szervezünk!  Hisszük, hogy a kevesebb több, és a csenden keresztül megszólalhat az, akit máskor oly ritkán hagyunk szóhoz jutni: az Isten. Talán már ismered a lelkigyakorlat hasonló formáit, talán teljesen új számodra, mindkét esetben fontos, hogy Te magad gondold át, készen állsz-e erre az útra!

A CSENDRŐL

Csütörtök estétől vasárnap ebédig szilenciumot tartunk.  Vonatkozik ez az étkezések idejére, és az egyéb helyszíneken eltöltött időre is. A csend megtartása nem öncélú, azért tesszük, hogy minél teljesebben lehessünk Isten jelenlétében, és megélhessük  a belső elvonulás ajándékát!

PROGRAM

A programot úgy építettük fel, hogy segítsünk a csend gyakorlásában és megélésében közösségileg és egyénileg is.  A szemlélődő lelkület megtapasztalására a következő formákban lesz lehetőséged: igemeditáció, csendgyakorlatok, mozdulatima, képmeditáció, szemlélődés a természetben, meditatív dicsőítés.  Esténként istentisztelettel és úrvacsorai közösséggel zárjuk a napot. Ha eljössz, fontos, hogy jelen legyél az alkalom elejétől (csütörtök 19.00) a végéig (vasárnap 14.00), nem csak egyéni lelki utad szempontjából de az ott formálódó közösség miatt is.

LELKIVEZETŐI BESZÉLGETÉSEK

Egyéni lelki utadon segítség lehet, egy-egy lelkivezetői beszélgetés. Ezt Balogh Tamás  vagy Szabóné László Lilla református lelkészeknél teheted majd meg.

JELENTKEZÉS ÉS RÉSZVÉTELI DÍJ

Jelentkezést csak a teljes programra tudunk elfogadni. A hétvége részvételi díja 18.000,- Ft, mely tartalmazza a szállás, étkezés díját. Kávé, tea lesz a helyszínen. Előlegként kérünk, 10.000 forintot utalj át a Sófár számlájára:

Sófárhangoló Közhasznú Egyesület

Erste Bank  |  11600006-00000000-33740492

Közlemény: Név – LJL részvételi díj előleg

A jelentkezés határideje április 30. Összesen 30 résztvevőt tudunk fogadni, a jelentkezés sorrendjében (12 fő alatt az alkalmat vissza kell mondjuk, ez esetben az előleget visszafizetjük).

A jelentkezés lezárult!

A szervezők nevében:
Szabó György (Gyura)

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>