Konferencia és Dicsőítő Est 2016 | lelkigondozás

Konferencia 2016

2016.10.08.

Azt mondta egy ókori bölcs, hogy egy dolog állandó: maga a változás. Hitünk szerint az egyedüli Állandó, a változhatatlan Isten az, aki a változásra sarkall bennünket, hogy közelebb kerülhessünk ahhoz a jobbhoz, amit adni szeretne nekünk. Tudjuk azt is, hogy a változás, az útonlét sokszor küzdelmes és zsákutcákkal teli. Éppen ezért szeretettel várunk Téged, ha valamilyen teherrel jössz a konferenciára vagy éppen ott a helyszínen élsz át valamit, amiről szívesen beszélgetnél, amit megosztanál, hogy együtt hordozhassuk veled vagy akár csak együtt örülhessünk.

LELKIGONDOZÓK

Jerebak_AncsiJerebák Ancsi

A Károli Egyetem végzős pszichológus hallgatója vagyok klinikai-és egészségpszichológia szakirányon. Emellett jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesület alapképzésében veszek részt. Hű, de szárazon hangzik ez így. Különös örömmel hallgatok időseket és fiatalokat, gyerekeket és felnőtteket, vidámakat és bánatosakat. Hiszem, hogy egy jó kávé csodákra képes, és hogy egyszer élőben láthatom az Északi fényt. És, hogy Istennek remek humora van. És hiszem, hogy Ő egy csodálatos identitást képzelt és alkotott meg számunkra, ama szépséges napon, amit elszánt munkával meg is ismerhetünk.

Ez pedig az egyik legkedvesebb igeversem: „megtanítasz engem az élet ösvényeire, teljes öröm van Tenálad…” (Zsolt. 16,11)

berenyi_richard2Berényi Richárd

Berényi Richárd vagyok, 32 éves családapa. Végzettségem szerint teológus és mentálhigiénés szakember. Korábban nyolc évig szociális munkásként dolgoztam, jelenleg a Gazdagréti Református Gyülekezetben szolgálok ifjùsàgi munkatársként.

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>