Berzai Péter írását olvashatjátok:
A reggeli áhítatot Pordán Annasári tartotta (János 13. alapján), elején lábmosójelenettel, aminek – mint később kifejtette – az a szimbolikája, hogy ha megvalljuk egymásnak a bűneinket, azt el kell fogadnunk. Ha az ember már Istené, csak a lábát kell megmosni, vagyis csak a bűneit kell időről időre megvallania Istennek és egymásnak.
A kiscsoporton az előző estéről való elmélkedés és a kicsit hosszúra nyúlt bemutatkozókörnek a vége folyt, kurzusomon (tánc) pedig készültünk az esti meglepetésre :)
A délután – így a hét feléhez érkezve – szabad programmal telt, aki akart, elmehetett strandra vagy a helyi idősek otthonában szolgálni, egyik helyi tagunk vezetésével az iskola tangazdaságába körülnézni és állatokat simogatni, vagy a már hagyományos utcazenével bemenni a városba. Ezek közül én a Tangit és az utcazenét választottam, nem bántam meg. Az esti áhítat előtt a kicsinyeknek ünnep volt :) Előadhatták, amit szorgosan gyakoroltak, a gyereksófáros szolgálók vezetésével. Úgy vettem észre, mindenki kellőképpen belelkesedett a nagyok közül is. Mi táncosok követtük őket, rövid, egyszerű, érzelmes műsorunkkal, majd maga az áhítat lényegében egy képmeditáció volt Járay Marci vezetésével, Jézus főpapi imájának elmondása közben a kereszthalálát ábrázoló képeket szemlélhettük. Jánosnak már életében megadatott Jézus jobbján ülni, mint szeretett tanítvány, ezt az imát is csak az ő evangéliumában találhatjuk meg.
A dicsőítő iskola tanárai vezették az imádatot, ahol nagyon éreztem a Lelket, de másokon is láttam a meghatottságot, az imaszolgálat pedig egész este foglalkoztatva volt. Megállapítottuk Szabó Andrissal, hogy a dicsőítés sikeréjek-erejének egy fokmérője lehet az is, hogy hányan maradnak ülve a helyükön (nos, tegnap este a többség hátra ment a zsibongórészbe).
Az este hangulata a dicsőítés végén – miközben megérkezett az idén már szokásos záporeső, mint afféle kegyelem harmatja – sem ült le, hanem kezdődött a teaházasok és az este vendégeinek – az Átutazóna tagjainak a készülődése az Irodalmi Teaházra, ami Bölcsföldi András és családja vezetésével folyt (gazdagréti gyülekezetbe járó lelkész), aminek keretében nem csak finom italokban és nassolnivalóban részesülhettek a betérők, hanem rövid felolvasásokban is a pincérek jóvoltából. Aláfestő zenét is kaptunk, szintén tanárok által – Wéber Gábor, Füke Szabolcs, Kozák Balázs játszottak hangszereken, Standovár Saci énekelt, a búcsúzó dalhoz társult Draskóczy Lídia is. Ma is folytatódott az áldáseső … de erről kicsit később :)
Berzai Péter
