Dicsőítő Iskola 2013 | kurzusvezetők és kurzusok

archívum

2013.05.15.

Itt találhatsz bővebb információkat a Dicsőítő Iskola kurzusairól és kurzusvezetőiről. Ha van időd görgess lejjebb, vagy ugorj egyből arra, amire kíváncsi vagy:
éneknépi énekgitár (kezdőtől a profiig)billentyűbasszusgitárdobdicsőítésvezető műhelyimprovizációhangtechnikadrámaképzőművészettáncinstallációs alkotóműhelyfuvola/szaxofon

Ének

KURZUSVEZETŐ – HUTVÁGNER ERIKA

Veszprémi születésű vagyok, jelenleg is itt élek és tanítok hittant és ének-zenét a Padányi Katolikus Gyakorlóiskolában. Általános iskolás és gimnazista fiatalokkal foglalkozom, valamint mentorként főiskolásokkal is. Gyermekkorom óta szívesen zenélek, énekelek kórusban, hegedülök zenekarban. A gimnáziumi évek után teológiát, ének-zenét és egyházi zenét tanultam. Kórusmunkával is foglalkozom, gyermekkart és gimnazistákból álló kamarakórust vezetek. Több éve énekelek dicsőítő zenekarban, templomi kórusban és ifjúsági zenekarban, valamint énekesként és hegedűsként tagja vagyok egy Peregrinus (Zarándok) nevű zenekarnak, akikkel régi zenét játszunk, illetve feldolgozunk. A zene révén rengeteg jó barát, értékes ember és sok örömteli élmény lett része az életemnek, és Istenhez is közelebb kerültem. Az énekes kurzuson lesz rendszeres hangképzés – egyéni és közösségi formában is – valamint lehetőség nyílik új dalok tanulására, gyakorlására. A testi-lelki egészséget szem előtt tartva próbálunk hangszerünkkel – az emberi testtel – jól bánni, és közben Istenre figyelni, őt dicsőíteni. Szeretettel várok mindenkit, aki ebben a közös munkában szívesen részt vesz.

KURZUSVEZETŐ – OLÁH VIKTÓRIA

Oláh Viktória lennék, leendő jazz-ének tanárnő. Jelenleg első fősulis évemet töltöm a Vienna Konservatorium Budapest jazz-ének tanszakán. Azt hiszem, mondanom sem kell, nagyon élvezem. :)
Feladataim között szerepelne az idei Dicssulis dalok stílusos előadása, egy kis jazz-elmélet tanítása és legelső sorban a hangképzés. Szeretettel várok minden kezdő és nem kezdő énekelni szerető diákot, nemtől függetlenül.
Már nagyon várom, hogy találkozzam Veletek! :)

 


 


 

Népi ének

KURZUSVEZETŐ – GULYÁS ANNA

A magyar népzene olyan forrás, ahonnan kedvére meríthet mindenki, aki felfele szeretne dalolni. A mély istenhit, az archaikus erő , melyet az évszázadok alatt kicsiszolódott költői képek, a gazdagon indázó dallamok hordoznak, az érzések ereje, melyet a hangok formálása is kifejez: kincs, kút, út, hogy híddá lehessünk…
A kurzuson megismerkedhetünk a népzene-tanulás forrásanyagaival, eredeti énekfelvételeket hallgatunk meg, s az általatok kiválasztott dalokat megtanuljuk. Ezek lehetnek gazdagon díszített dallamok is: ez esetben a díszítések technikájába, a díszítésbokrok megformálásába is belekóstolhattok, ami nagy élmény, és apró lépésekben felépíthető – nem is gondolnád, de Neked is kipereghetnek e füzérek az ajkaidon!
Képzeljétek el, a Jóistent, magányosan dúdolt dalokban éreztem meg először. Jobban mondva dalolás közben tudatosodott bennem, hogy a szépség és a harmónia érzése az emberben egy nála mérhetetlenül mélyebb és magasabb Forrásból fakad.
Mivel nem vallásos családban nőttem föl, (katolikus nagymamám titokban elvitt megkeresztelni, s imakönyvét láttam, meg tiszta szívét, de hitbéli tanításokat nem kaptam tőle) elkezdtem keresni a Forrást, s sokfelé láttam vizeit csobogni. Erdőkben, mezőkben, sokféle templomban, néprajzosként öreg nénik tekintetében, népek ünnepeiben, dalban, képben, táncban, lelki tanításban. Lassan rájöttem, hogy el szeretnék indulni a hegyre, hazavágyódom, de melyik az én utam?
Férjem református lelkész nagypapája volt az első pap, akivel életemben először közelebbről is megismerkedhettem. Ő általa mertem, hitetlen létemre, keresztény közegbe lépni. S akkor föltámadt a keresztségben kapott formával való kapcsolat is: felnőtt megtérőként mind a református, mind a katolikus hitet mélyen tisztelem. Férjemmel a Gazdagréti Református Gyülekezetbe járunk, ő meg eljön velem a misékre, zarándoklatokra. Négy gyermekünk van, a két fiunk református, a kislányok katolikus keresztségben részesültek. Hittel valljuk, hogy a különböző formákban is, az Isten egy!
Éneklésben is sokáig kerestem a formát: kórusban énekeltem, nagyon kicsi klasszikus magánéneket, kicsit több jazz-éneklést, Andalúziában flamenco éneklést tanultam, végül a magyar népi énekiskola mestere, Bodza Klára tanítványaként találtam haza a dal-tanulásban. A szakrális énekek vonzottak mindig a muzsikában, a magamban dúdolt dalokról is rájöttem: imádságok. Református gyülekezetünk dicsőítő csapatában énekelek, valamint a HolddalaNap nevű zenekarunkban, melyben különböző népek szenténekei mellett saját szívünkből kinőtt imádságos muzsikákat játszunk.
A Sófár Iskola kebelében, éneklésben, egyrészt a saját benső imádságok dallá formálásában, saját hangunk keresésében, másrészt repertoárotok népi és középkori énekekkel való bővítésében tudnék leginkább segíteni.

Gitár

KURZUSVEZETŐ – FEKETE KÁROLY


Sziasztok! Fekete Károly vagyok, hivatalosan az ELTE végzős geográfushallgatója, de gyerekkorom óta főszerepet tölt be életemben a zene. Több mint egy évtizedig tanultam zongorázni, s több mint tíz éve nyúzom a húrokat. Jelenleg két zenekarban gitározom (Delej, At6) rock- és jazzközeli zenét, jó társaságban, jó hangulatban. Zenei értelemben – bár a rockzene gyerekkorom óta a szívem csücske, manapság pedig többen „túlzott dzsesszizmussal vádolnak” – mindenevő vagyok, magam is azt vallom, hogy jó és rossz zene létezik (vagy mondjuk: jó és annyira nem jó ). Nagy szerepe van mindennapjaimban a rendszeres és szisztematikus gyakorlásnak és a tudatos zenehallgatásnak.
Kőbányán születtem s ott is nőttem fel (amennyire), így a kőbányai gyülekezethez tartozom születésem óta, ahol 2007 óta kántorként szolgálok, s egy éve a helyi vegyeskórust is magam vezetem (tulajdonképp mindkettő családi örökség). Kórusunk közösségében Isten áldásait, bölcsességét, kegyelmét nagyon jó megtapasztalni, újra és újra megélni. Fontos számomra református keresztény hitünk zenei hagyományainak őrzése, de az is, hogy a mai kulturális és zenei környezetben is jól értelmezhető legyen ez a kincs. Személyes életem legmeghatározóbb és legtöbb erőt adó igéje a Római levél 8.rész 28. verse. „Azoknak akik Istent szeretik, minden a javukra van.”
Hobbiszinten igen érdekel a táj- és természetjárás, az erdők, a vadak és halak világa, a gasztronómia (főleg egyébként a Kárpát-medence hagyományos ételei-italai). Illetőleg elkötelezett focidrukker vagyok.
Szeretettel várok minden gitárost a kurzusomon, de elsősorban azokat, akik elektromos gitárral érkeznek, s annak rejtelmeiben kívánnak elmerülni. Feltárhatjuk a szólózás, az improvizáció színes de rögös útjait, a változatos kíséretek rejtelmeit, de aki klasszikus gitárral érkezik, annak is vannak meglepetéseim.

KURZUSVEZETŐ – KISS SÁMSON ENDRE

Kisebb koromban meg voltam győződve róla, hogy sose fogok zenével foglalkozni. Ennek az volt az oka, hogy szüleim ovitól kezdve járattak zeneiskolába, és valamilyen ballépés folytán (igazából, hogy örömet szerezzek szüleimnek) a zongorát választottam hangszeremül. Így hat év nyűglődés után végül én is, meg szüleim is feladták, és azt gondoltam, itt véget is ért zenei karrierem.
Csakhogy gimiben elkezdtem gitár-alapú zenéket hallgatni, és így aztán ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy gitárt vegyek a kezembe. 16 évesen egy 2000 (!) Ft-os gitáron kezdtem tanulgatni akkordokat, aztán később még 1-2 szólót is. Nagyon rossz gitár volt, nehéz volt rajta játszani, de megerősödtek az ujjaim és azóta is értékelek minden hangszert, ami jobb, mint az első gitárom. Szintén gimi alatt alakítottuk meg első zenekarunkat, a Hungarocellt, akikkel a punk-rock életérzést próbáltuk megélni és tovább adni (Green Day, Nirvana, Offspring, RHCP, később Metallica meg Guns is).
Aztán az egyetemen kicsit más irányba fordultam és 2 évig a Talitha Kúmi gitárosaként tevékenykedtem. Ebben az időszakban a 12-húros gitár, és a balkáni ritmusok jelentették főként a kihívást. Közben hellyel-közzel egy Gyökerek nevű zenekarral is játszottam, akikkel olyanok voltunk, mint a nevünk. :P Ez egy ilyen pop-rock irány volt, amibe én vittem a súlyosabb zúzósabb témákat (legalábbis szerintem).
Aztán ahogy teltek az évek belecsöppentem a jazz világába, ami új zenei távlatokat nyitott meg előttem és rendbe tette a fejemben a zeneelméletet. Azóta is a hatása alatt vagyok. Egyéves Amerikában tartózkodásom alatt többször játszottam egy alkalmi jazz-formációval, ami szintén nagyon nagy élmény volt (hisz végül is a tengeren túlról származik a jazz).
A lelki életemről annyit, hogy lelkész-gyerekként nőttem fel, aminek következtében lázadtam sok minden ellen, de aztán 16 évesen Isten megszólított és megszelídített. Ehhez kapcsolódik az, hogy gimi óta vezetek dicsőítést több-kevesebb rendszerességgel.
Az a célom a kurzussal, hogy a résztvevők olyan gyakorlási módszereket sajátítsanak el, amik továbbsegítik őket a haladó szint felé. Az órákon alkalmazkodni fogunk az egyéni igényekhez.

KURZUSVEZETŐ – DOBNER ILLÉS


Dobner Illés vagyok, a Budapesti Golgota Keresztény Gyülekezet dicsőítésvezetője. Sok éve vezetek dicsőítést különböző egyházi körökben, de foglalkozom stúdiómunkával, producerkedéssel és dalszerzéssel is, valamint turnézó könnyűzenész vagyok. Ezen a héten olyan alapvető kézségeket szeretnék fejleszteni a diákjaimban, amelyek segithetnek nekik, hogy a tudásukat kreatívan alkalmazó, szabad és gyorsan alkalmazkodó gitárosok lehessenek. Főként arról fogunk tanulni, hogyan lehet és érdemes dalokat gitáron kísérni, és hogyan lehet ezt a tudást alkalmazni a dicsőítésvezetésben. A vágyam az, hogy Isten felhasználja az átadott tudást a résztvevők gyülekezeteinek az építésére.

 


 

KURZUSVEZETŐ – RICZU PÉTER

A zene szeretetét édesapámtól örököltem, gitárt is valószínűleg az ő hatására vettem először a kezembe. A mikéntjére magamtól próbáltam rájönni, és eleinte csak amolyan hobbiként, a saját szórakoztatásomra pengettem. Az alapokat kis segítséggel tanultam meg, s miután az interneten felleltem a különböző általam kedvelt dalok tabulatúráit, megtanulgattam őket szépen sorjában, ellesve a technikákat, fogásokat.

A gitár használatát Isten dicsőítésére a Gazdagréti Gyülekezetben használtam először az ifiben, majd később, már mint dicsőítés-vezető a vasárnap délelőtti istentiszteleteken. Később Nagykőrösre vezetett az utam, feleségemmel, Ginával, és immár 4 hónapos kisfiunkkal, Sebestyénnel. :) Itt Nagykőrösön – ami az 5. Sófár Dicsőítő Iskola helyszíne is volt – a gyülekezetben minden hónap végén tartunk Gitáros Istentiszteletet, a gyülekezetből összeállt kis zenekar részvételével, sok fiatalt hívogatva így a gyülekezetbe.

Isten dicséretéhez nem kell jól játszani. Isten dicséretéhez elég örömmel játszani.

Várok mindenkit, aki szeretné a hangszerét dicsőítésére használni, elsajátítani az alapokat, ellesni pár akkordot, megtalálni az örömöt a vízhólyagok és fájó ujjak mögött ;)

Dob

KURZUSVEZETŐ – BÁRTFAI GÁBOR

A zenét szerető és azzal valamelyest foglalkozó családból származom. Zenei általánosba jártam, majd különböző hangszereken tanultam, de mindig is a zene húzása, lüktetése és persze összhatása volt az, ami magával ragadt, és így van ez most is. Lenyűgöznek azok a zenészek, akik játékukkal egyszerre olvadnak eggyé a többi zenésszel, de mégis kiemelkedően, kifejezően, meghatározóan teszik ezt. Évek óta szolgálok a gyülekezeti zene területén is különböző, ütőhangszerekkel.
Jelenleg az At6 zenekarral zenélek, ahol is jazzy-s, blues-os dalokat játszunk.
A Kiss Gergely és barátai formációval megzenésített verseket adunk elő, izgalmas hangszereléssel. Burns Katalint kísérjük rokon népek zenei világában, ill. moldvai táncházat is szoktunk tartani.
Sokat jelent nekem az Urat kereső, Őt magasztaló énekeket zenében, ritmusban, dinamikában is kifejezni, közelebb hozni a gyülekezethez az örömhírt.
Szeretném érthetően átadni, amit idáig megtanultam, ill. megtapasztaltam, továbbá segíteni nektek a zenei kifejezésben.

KURZUSVEZETŐ – HALUSTYIK JÁNOS

János lesz a második dobtanár ebben a szekcióban és főleg a kezdő dobosokkal fog foglalkozni. Bemutatkozóját később (talán) olvashatjátok.

Dicsőítésvezető műhely

KURZUSVEZETŐ – THOMA LÁSZLÓ


Thoma László vagyok, református lelkipásztor, vallástanár, a Budapest-Gazdagréti Református Gyülekezet egyik lelkipásztora. A dicsőítés az a közeg számomra, amiben találkozhatok Istennel, amin keresztül szól hozzám és én is elérhetem Őt. Igyekszem dicsőíteni Őt az egész életemmel, és mindenben teret adni Neki. Különös, minősített alkalom, mikor vezethetem a dicsőítést a gyülekezetben, ahol szolgálok. A Sófár Nyári Dicsőítő Iskolában a dicsőítésvezetéssel foglalkozókat szemináriumra hívom, ahol megosztva egymással közös élményeinket, örömeinket és kudarcainkat együtt kereshetünk megoldást arra, hogyan válhat belőlünk minél használhatóbb, Isten iránt engedelmes dicsőítés vezető. Keressük együtt azt a szabadságot, amire Isten hív minket a dicsőítésben, és annak az útját, hogy engedhetünk teret a Léleknek egy olyan zenei és lelki folyamatban, ahol vezetőként kell jelen lennünk.

Improvizáció

KURZUSVEZETŐ – PETŐ ILLÉS

Dani eltörte a kezét, így nem tud részt venni az idei Dicsőítő Iskolában. Helyette Pető Illés fogja vezetni a kurzust, akinek bemutatkozóját (remélhetőleg) hamarosan olvashatjátok.

Hangtechnika

KURZUSVEZETŐ – TRIEBL LÁSZLÓ

Potitekergető – kábeldugdozó – hangfalcipelő kurzus. Dióhéjban mindaz, ami ahhoz kell, hogy egy dicsőítő zenekar a lehető legjobban szóljon kifelé is… :o)
Kezdjük az alapvető hangosítási rendszereken, belekóstolva egy kicsit a “tényleges” hangosítási munkákba, majd a végére – igény szerint- az utómunkára is hangsúlyt fektetünk.
Nagyjából azóta foglalkozom zenével, amióta az eszemet tudom. Bár a hangszereimet még mind a mai napig szoktam rendszeresen nyektetni, mégsem ebből élek. Veszprémben elvégeztem a villamosmérnöki főiskolai szakot, amit azután kiegészítettem Budapesten, a BME-n egy egyetemi “villamos” papírral, széles sávú média – stúdió szakiránnyal,valamint akusztika-hangtechnika mellékszakiránnyal. Az egyetem mellett leginkább az akusztikus zenére, valamint a komolyzenére faragtam füleimet, a Zeneakadémia AVISO stúdiójában. Manapság független másodállásban hangoskodom, amiben újabban egyre több szerepet kap a teremakusztika valamint az installált rendszerek tervezése is.
A kurzuson megpróbálom átadni azt a tudást, amit tanáraim és “mestereim” oly’ kitartóan próbáltak belém verni… Emellett a saját tapasztalatokra is támaszkodva egy kis iránymutatást szeretnék adni a hangtechnikusi – hangmérnöki munkáról. Természetesen, kezdve az alapoktól, ahogyan igény lesz rá: próbálom az elmúlt években tartott kurzusok visszajelzéseit is felhasználni az anyagban. Az senkit se tartson vissza a kurzustól, ha még nincs igazán tisztában a fésűszűrő fogalmával, és nem azon filozofál esténként lefekvés előtt, hogy hogyan állítsa be az opto-s kompresszornak az attack-jét az egyik tam-on….. :o) Elég, ha van egy kicsi műszaki vénád, és valamennyi füled hozzá. A kurzus inkább arra irányulna, hogy tisztába tegyük a hangtechnikus szerepét, az “alapmotyók” rendszerét átlássuk, és hogy hogyan tudunk együttműködni a leghatékonyabban a zenekarral.
Ha csak egy kis affinitásod is van a hangosításra – vagy egyszerűen a gyülekezetedben rád szóltak, hogy álljál mán’ be a keverő mögé – gyere el, és bízom benne, hogy egy jó adag új tudással és tapasztalattal mész majd haza!

Dráma

KURZUSVEZETŐ – BORBÍRÓ JUDIT

Sziasztok, Borbiró Judit vagyok. Amikor ezt a jellemzést írtam, épp kávét szürcsöltem, olvastam, az anyukámmal és a barátaimmal csevegtem, szerveztem, pezsegtem, zenét hallgattam, merengtem, szerettem… Ezek a dolgok határozzák meg kis életem, valamint a színház.
Az ELTE BTK mesterszakos hallgatója vagyok már egy jó ideje összehasonlító irodalom-, és kultúratudomány szakon, de ami a lényeg: sok-sok ima, kitartás-küzdelem, kérés és idő után Isten a helyemre küldött, így most a pécsi Bóbita Bábszínházban dolgozhatok és teljesíthetem feladatom, hódolhatok szenvedélyemnek, bábozhatok.
A színház játék és szeretet, a testem, lelkem mozgatója, fontos szolgálat számomra mások, Isten és önmagam felé. Ezt a csodát, isteni ajándékot szeretném veletek is megízleltetni.

 


 

Képzőművészet

KURZUSVEZETŐ – VOTIN DÓRA

A festészet: szerelem.
Mikor estem szerelembe? 18 évesen. Előtte azt hittem, rajzolni fogok, grafikus leszek. De mikor rajztanárom, Korga György, többünket elvitt magával a zebegényi Szőnyi I. Képzőművészeti Táborba, ahol a szabadban festettünk (plein air festészet), szerelembe estem a színekkel… S ez még ma is tart!
Később Gyémánt László és Urbán György, valamint Aknay János voltak tanáraim.
Évekig a Pannónia Film Kft-nél dolgoztam háttérfestő grafikusként.
Több éve önállóan dolgozom, festek, grafikai munkákat végzek.
A rajz és festészeti kurzusra mindenkit szeretettel várok, aki szeret rajzolni, vagy festeni, azokat is, akik valaha lelkesen alkottak, de mára meghátráltak, azokat is, akik magukat tehetségesnek tartják, és úgy érzik, számukra nincs lehetetlen, valamint azokat is, akik az iskolai oktatáson kívül máshol nem találkoztak rajzoktatással, és teljesen reménytelennek tartják magukat, de mégis van bátorságuk belevágni egy új kalandba. A feladatok összetettsége miatt 16 évnél idősebbeknek legmegfelelőbb ez a kurzus.
A héten elsősorban másként látni tanulunk meg, különböző grafikai és festészeti feladatokon keresztül. A feladatok nem a „kockától az aktig” menetrend szerint épülnek fel, hanem eltérő összpontosítási készségek elsajátítása által az agy más-más területeit használva a környezet észlelésének új szemléletére jönnek rá a résztvevők, miközben különböző anyagokkal és technikákkal ismerkedhetnek meg. Ez a hét csak ízelítő, de remélem, felébreszti bennetek az alkotásvágyat!
Arról, hogy milyen eszközöket hozzatok, majd a tábor előtt egyeztetünk. Mindenki a saját felszerelésével fog dolgozni, bár tervezem egy-két közös munka létrehozását is.
Votin Dóra munkái megtekinthetők honlapján: www.votin.hu

Tánc

KURZUSVEZETŐ – DOBNER-GYŐRI ÉVI

Tánc… Dicsőítő tánc… Én táncolok akkor Neki? Vagy Ő bennem? Vagy velem, mi együtt?… Az Ő dicsőségére.
Ezeket kezdem megérteni az évek során, mióta Istennel táncolok. Keresem, kutatom a forrást, az értelmet, a lényeget, a szépséget, és mindig arra jutok, hogy Ő az. Jézus, a Király, az Alkotó, a Szerelmes…
Én a táncot — csakúgy, mint a dicsőítés minden más formáját — Istentől kaptam. Ajándékba, ezért ajándékba adom vissza az Ő gyermekeinek — azoknak, akik már hazataláltak, és azoknak, akik még nem. Profi vagy amatőr, lehetek mindkettő. De tudom, hogy Benne teljesek a mozdulataim, és amikor a testem-lelkem-szellemem egységben imádja Istent, akkor lehetek gyülekezetben, színpadon, a szobámban vagy az utcán, a Mennyel együtt táncolok.
Ezt szeretném Veletek is átélni a Sófáron!
Hamarosan találkozunk! :)

Installációs alkotóműhely

KURZUSVEZETŐ – SZABÓ GYÖRGY

Szabó Gyuri (Gyura) vagyok, civilben építészmérnök, gyülekezetemben, a Szentkirályszabadjai református gyülekezetben presbiter, a dicsőítő csoport billentyűse, de leginkább és legfőképp ügyeletes ötlet-gyáros. Az építészet és a zene mellett foglalkozom grafikával és írással is. A tavalyi, első, kísérleti kurzus után, idén már némi tapasztalattal és persze a múltkori tábor élményeit-tanulságait beépítve fogom vezetni a műhelymunkát.
Hogy mi is az az installáció? Bármi, amivel egy üzenet – esetünkben az igei üzenet – átadhatóvá-megélhetővé válik vizuálisan. Lehet egy mozaik vagy montázs, egy képvers, vagy kézlenyomat, egy közönséges használati tárgy szokatlan környezetbe helyezve, vagy akár egy fura árnyék a falon. Elsősorban Tőlünk-Tőletek függ! Az installációs kurzus közös kalandra hív, melynek célja, hogy alkotás közben bontakozzon ki, kapjon formát mindaz, amivel Isten megérint minket a hét során.
Az idei tábor témája, hogy hogyan dicsőíthetjük Istent: kezünkkel-lábunkkal-fejünkkel-szívünkkel. Ezekre mind szükséged lesz, ha ezt a kurzust választod! És még pár dologra: Kérlek, hozd el mindazt az eszközt, amivel legszívesebben dolgozol (ecset, festék, szerszámok, anyagok). Én is ezt teszem!
Kreatív, alkotószellemű, dicsőítő lelkű embereket várok, akik tehetségüket (legyen az képzős-, irodalmi, fotós, kézműves, média vagy bármi más…) szívesen berakják a közösbe!

Fuvola/szaxofon

KURZUSVEZETŐ – GYIMESI BORÓKA

Sziasztok! Gyimesi Boróka vagyok. A zene gyerekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben. Zongorával kezdtem zenei „tanulmányaimat”, mert a bátyám is zongorázott, majd tíz évesen, hogy nekem is legyen saját hangszerem, és ne kelljen folyton versengeni a zongoráért, szüleim kitalálták, hogy válasszak egy másik hangszert. Szaxofonozni szerettem volna, de akkoriban eléggé kisnövésű voltam, így arra nem volt lehetőség. Végül fuvoltázni kezdtem el tíz évesen.Kezdetben nem annyira nagy lelkesedéssel, később azonban növekvő igyekezettel gyakoroltam. Református vagyok, keresztény. Bár nem választottam zenei pályát, továbbra is fontos maradt számomra a zene. Gyülekezetünk néhány tagjával, és bátyámmal elkezdtünk keresztény zenét játszani a Deésis nevű együttesünkkel. Ekkor kezdett el frusztrálni, hogy bár nagyon jól játszom lapról, egyáltalán nem tudok improvizálni. Így elkezdtem fejleszteni ezt a képességet, valamint tanárhoz is jártam. Itt ismerkedtem meg a jazz-el. Azóta próbálom elsajátítatni ezt a műfajt (több kevesebb sikerrel). A szaxofon is így került ismét képbe, ugyanis a tanárom szaxofonos volt persze. Kb. 5 éve szaxofonozom is. Igyekszem a munkám mellett fejlődni, és egyre többet megtanulni, persze ez néha nehéz. Több keresztény együttesben is játszom/játszottam, és nagyon fontos, hogy a hitemet ebben a formában is kifejezzem. Nem vagyok professzinális zenész, de azért remélem hogy eddigi tapasztalataim alapján segíteni fogok tudni abban, hogy ki-ki megtalálja azt, amire a saját hangszeres tudásával kapcsolatban vágyik.

basszusgitár

KURZUSVEZETŐ – KOZÁK BALÁZS

Kedves ti, akiknek van türelme eme kimutatkozót olvasni! Kíméletlen leszek, mert utálok e-mail-ezni. Kozák Balázsnak hívnak, igen ez a leánykori nevem is, Szolnokon születtem és ott is szeretnék meghalni, majd. Jelenleg Pesten Zen-élek és ennek a kis szimbolikus kötőjeles szófordulatnak egyáltalán nicsen semmi köze a zen budhizmus valamely válfajához, még mielőtt meg köveznétek vagy kiátkoznátok a szentek közönségességéből. Egy csodának köszönhetem az életem és a sok zenét az életemben és ez a csoda azóta is kíséri hol túl szürke hol túl rózsaszín mindennapjaimat. 10-es éveim első felében kezdtem el hangszerhez nyúlkálni aztán ez megszokássá vált és azóta követelem a napi adagom, ha meg nem kapom.
Profi zenésznek kicsit nagyképűen, de őszintén 17 éves korom óta tartom magam, amikor is Dian Róbert első jazzt nekem oktatni próbáló tanárom bevett a zenekarába miután fél év basszusgitározás után eljátszottam Charlie Parker-Donna lee című pop slágerét Jaco Pastorius féle feldolgozásban (házi feladat: keress rá Youtube- on). Azóta Istennek hála nagyon sok híres és hirhedt de néhány jó zenésszel is össze hozott a sors és rengeteg minden ragadhatott rám a koszon kívül.
Elöljáróban: Nem akarok nektek semmit tanítani. Mutatni akarok nektek dolgokat a zenéről amik aztán a részeitekké válhatnak “megtaníthatjátok magatokat” ha ti is akarjátok.
A zene egy nyelv, remélem tudunk majd sokat beszélgetni… Peace, B.

Billentyű

KURZUSVEZETŐ – MARK ZEEMAN

Mark Zeeman a budapesti Golgota gyülekezet misszionáriusa. A dél-afrikai Durban városában született, fiatalkorát és tanulmányait az Egyesült Államokban töltötte, ahol zenét tanult. Egyetemi tanulmányai után az arizonai Grand Canyon Egyetemen tanított zongorát és az elmúlt 20 évben több különböző gyülekezetben szolgált dicsőítés vezetőként vagy zenekari tagként. Mark képzett zongorista és szívesen készít zongorás átiratokat dicsőítő dalokból és klasszikus himnuszokból. Egyik fő missziós területe itt Magyarországon a Golgota Gospel Kórus, ami már több helyen szerepelt Magyarországon csakúgy mint a szomszédos országokban. Ha szeretnél többet megtudni Mark missziójáról vagy meghallgatni dalait, akkor látogass el a http://www.markzeeman.com-ra.

 

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>