,,Oázis lelkem sivatagában.”

,,Koktél, amiben újabb és újabb ízek vegyülnek össze, és végül már annyira tele van, hogy túlcsordul.”

,,Egy hatalmas kép ezernyi színből, ami mégsem zagyva tarkabarka, hanem gyönyörű és harmonikusan színes.”

Sorolják benyomásaikat az egyhetes táborról az idei Sófár Dicsőítő Iskola lelkes és elragadott résztvevői az utolsó nap ,,morzsaszedegetőjén”. Aztán jön a ,,legjobb élmények” sora: első helyen persze az esti dicsőítések semmihez sem fogható szívet-lelket átformáló ereje, rögtön utána az éjjeli teaházak meghitt-őszinte hangulata, a kurzusok tanulságai és felismerései.

Végül a bizonyságtételek: hogy vált egy–egy dal néhány sora a szívükben Isten szavává, hogy gyógyított, hogy válaszolt meg régi nyomasztó kérdéseket az igehirdetés egy-egy képe, vagy, hogy szabadított meg kibeszélhetetlen görcsökből egy-egy dráma vagy tánc-gyakorlat.

A bizonyságtevők sora pedig nem akar elfogyni, egymás kezébe adják a mikrofont megindult, könnyeikkel küszködő, és közben felszabadultan nevető, és a búcsúzás szívszorongató érzését ízlelgető tinédzserek és „lélekben ifjak”, fáradt tanárok, hazaindulni nem akaró résztvevők…

,,Valami ilyesmi lesz a mennyország: egy soha véget nem érő Sófár-tábor, ugye?” – mondja ki egy különösen is lelkesült, ragyogó arcú leányzó. Hatalmas tapsvihar a válasz. Nem csak ő gondolja így, sokunk érzéseit foglalta össze.

Tudjuk persze mind, ahogy a megdicsőülés hegyéről le kellett jönniük a tanítványoknak, nekünk is haza kell indulnunk a közös ,,dicsőítés helyéről” a mindennapok szolgálataiba, küzdelmeibe, feladatai közé.

De ne siessük el! Olyan jó még néhány emlék, gondolat erejéig visszatekinteni a Sófár idei Dicsőítő Iskolájába, sőt a Sófár elmúlt hét évére! Gondolta-e akkor, 2005-ben, 7 éve az a maroknyi református zenész-barát, akik számára fontos volt, hogy a dicsőítés műfaja és főleg lelkülete megerősödjön egyházunkban, gondolta-e, hogy ennyi és ennyi féle korosztályú, hátterű, kegyességű református és nem református talál egymásra a Sófárban? Gondolták-e hogy egy héten át együtt dicséri majd az Urat zenével-tánccal-alkotással önfeledten, és Isten lelkében elmerülve?! Gondolták-e hogy 2012-ben már közel 130 résztvevője lesz a képzésnek akik 13 féle kurzusra (gitár, basszusgitár, dob, billentyű, ének, népi ének, improvizáció, dicsőítésvezető, technikus már-már megszokottnak ható műfajai mellett képzőművészeti, dráma, idén először pedig tánc és installációs műhelyekre) jelentkezhet? Gondolták-e hogy a város főterén együtt tesznek majd bizonyságot a Szabadítás Istenéről? Gondolták-e hogy egyszer nem csak énekkel dicsőít, hanem táncra is perdül egy teremnyi református Isten színe előtt?!

Több az Isten, és nagyobb az Ő kegyelme és képzelete, mint mi azt akár csak sejthetnénk! Csak nyíljunk meg előtte: adjuk oda a hangunkat, szavainkat, mozdulatainkat, szemünket, alkotó fantáziánkat, és Ő valami gyönyörűt formál belőle lelkünkben, közösségeinkben!

Az elmúlt négy év tapasztalata alapján, jól bevált forgatókönyv szerint zajlott a tábor élete, aminek idén Nagykőrös református intézményei (a gimnázium és a tanítóképző kollégiuma) adott otthont. A reggeli – egyesek szerint hajnali – áhítat után reggeliztünk, majd rövid daltanulás után a református kegyességből kihagyhatatlan ,,kiscsoportos beszélgetés” során dolgoztuk fel az előző napi igehirdetés témáját. Ezt követte tíztől az ,,érdemi munka”, vagyis a zenész-palánták tudásszintjüknek megfelelő szolfézs-gyorstalpalón, majd hangszeres ill. énekes kurzusokon vettek részt, míg a többieknek megkezdődött a közös műhelymunka. Ebéd és egy kis pihenő után került sor az alternatív kurzusokra: a ,,dalírók fórumára” és az „énekes imádság” kurzusra, majd folytatódtak az egyénihangszeres órák és kezdődött a zenekari gyakorló, nem zenészeknek pedig a műhelymunka. Délután öttől csendórát tartottunk, ami alatt mindenki négyszemközt is megbeszélhette Istennel azt, ami a lelkét nyomta, vagy egyszerűen csak kifújta magát és elnyalt egy finom fagyit (szép halkan). A vacsora után következett a nap csúcspontja: az esti dicsőítő istentisztelet. A tábor minden résztvevője, a totyogó, anyukájuk szoknyáját ráncigáló kisgyermekektől a tiniken át a ,,meglett korú” résztvevőkig mindenki a kollégium nagytermébe gyűlt, hogy együtt dicsőítse az Urat. A hét során minden este Istenünk egy-egy arcvonásával ismerkedtünk az igehirdetésen keresztül: a hatalmas Királlyal, a kozmoszt és benne a mi életünket eltervező Építésszel, a fáradhatatlanul rajtunk dolgozó Fazekassal, a jóságos Apával, a féltőn szerető Vőlegénnyel, végül az igazságos Bíróval. A dicsőítést mindig más és más formációban felálló diák-, majd tanár-zenekar vezette. Hol szelíd, szívet melengető dallamokat megszólaltató vonós csapat, hol progresszív jazz, vagy népi stílusú felállás szolgált, de nem hiányozhatott a felszabadító erejű ,,classical worship” és a ,,kőkemény rockos” formáció sem! Idén az esti istentiszteletek üzenete tovább gazdagodott a tánc és a dráma kurzus közreműködésével. Megrendítő és katartikus pillanatokat élhettünk át! Köszönet érte!

A késő este legtöbbünk számára a teaházban telt, ahol a finom koktélok mellett (melyek eredeti Sófár-receptek alapján készültek) meghallgathattuk tanáraink személyes bizonyságtételét. Ezzel párhuzamosan működött a ,,zenegödör”, ahol, aki akarta, tovább élvezhette az együtt-zenélés örömét. Éjfél fele járt mire elcsitult a tábor…

Ahogy mindezt sorolom, magam is elcsodálkozom: mennyi minden belefért! Hosszú, sűrű napok voltak, mégis pillanatok alatt pörögtek le!

És amit hazaviszünk, nem csupán néhány fülbemászó dallam, jó barátság, megható pillanat, szívünkig ható Ige, hanem az üzenet: dicsőíteni életünkben mindennel és mindenben Istent az egyetlen, ami igazán boldogító!

Ha az Úr engedi, jövőre is találkozunk – régiek és újak – a 2013-as Sófár Dicsőítő Iskolában!

Szabó György