A Sófár Református Dicsőítő Mozgalom ( http://sofarportal.hu/?p=451 ) szívén viseli a gyülekezeteinkben zajló énekes és más formában történő Isten-dicséret megújulásának ügyét. Korábban, 2010-ben már készítettünk egy beadványt a Generális Konvent Liturgiai Bizottságához, melyben a református liturgia megújításával kapcsolatos gondolatainkat foglaltuk össze (lásd: http://sofarportal.hu/?p=2283).

Örömmel olvastunk a nemrég megjelent Lélekkel és értelemmel című, az új énekeskönyvet előkészítő füzetről is, és a Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságának felhívására válaszként a füzethez kapcsolódó, feldolgozást segítő kérdések alapján néhány gondolatot fogalmaztunk meg a gyülekezeti énekléssel, annak megújulásával, illetve a készülő új énekeskönyvvel kapcsolatban. Szándékunk ennek a nagyon fontos, ámde igencsak összetett munkának a segítése négy témakör köré csoportosítva véleményünket és javaslatainkat.

1. A gyülekezet éneklésének szerepe, fontossága

Az éneklés a liturgia szerves része, az Isten elé állásunk közösségi eleme, ami nélkülözhetetlen fontosságú. Nem alternatíva, nem előadás, hanem imádság.

Az éneklésben a gyülekezet aktív részesévé válik az istentiszteletnek, és úgy fejezi ki Isten iránti hódolatát, dicséretét, bűnbánatát és kéréseit, nem csak az elméjét/lelkét, hanem a testét is aktívan használja eközben.

Fontos az énekek tanító szerepe, hiszen az ott megfogalmazott igei tartalmak sokkal jobban rögzülnek, sokkal mélyebbre hatolnak az emberi szívben és értelemben.

Az éneklés, a zene ezen túl erősen hat az érzelmekre is. Mivel az igaz hit nemcsak bizonyos ismeret, hanem szívbéli bizalom is, nagyon fontos, hogy Istenhez ne csak az értelmükkel, hanem az érzelmeinkkel is közeledjünk, amelynek az éneklés nagyon jó eszköze lehet. A közös éneklés élményt ad, és közösségbe von egymással és az Élő Istennel.

Az éneklés, Isten énekszóval történő dicsérete, dicsőítése segít abban, hogy a bálványainktól elfordulva az élő Istent imádjuk. Minden istentisztelet lehetőség a helyreigazodásra. Amikor Istent dicsérjük, helyére kerül az életünk.

2. Az énekeskönyv megújulásának szükségességéről

Szükség van a jelenlegi énekeskönyv átdolgozására, megújítására. Ebben fontos szempont, hogy a régi, kipróbált énekeinket megtartsuk, hiszen azok református népünknek önazonosságtudatát is erősítik, illetve fontos bibliai, teológiai igazságokat fogalmaznak meg.

Ugyanakkor fontosnak tartjuk az egységre való törekvés mellett a helyi alternatívák támogatását is. Hisszük, hogy az egyes gyülekezeteknek meg kell találniuk saját hangjukat, kedves énekeiket, melyek a helyi sajátosságokat is tükrözhetik.

Az új énekeskönyvre azért is szükség van, mert változott a társadalom, változott a zenei ízlés is. Bár az egyháznak ezt nem kell egy az egyben kiszolgálnia, missziós létének természetes velejárója kell legyen, hogy figyelembe veszi a kontextust. (pl. a mostani nyugdíjasok már Beatles-t hallgattak fiatal korukban).

Az előző (kísérletiként bevezetett) énekeskönyv a kötelező használat ellenére sem mondható sikeresnek. Sok ének kikerült, ami az akkori embereknek sokat adott, és amit néhány helyen még ma is használnak, és nem tudta megszerettetni az akkor beválogatott “újakat.” Jó lenne, ha az új énekeskönyv az élő hagyományra építene, és nem elsősorban népművelő jelleggel, hanem a használhatóság szempontjait szem előtt tartva bontakozna ki.

Gyakorlati, használhatósági szempontok miatt is fontos az újítás az évszázados énekek szövegében gyakran előbukkanó, mára már nehezen érthető és a gondolatmenetet megakasztó régies kifejezések vagy félreérthető megfogalmazások miatt. Ezek akadályozzák, hogy az énekek Isten imádatának hasznos eszközei lehessenek.

3. A megújulás akadályai

Az egyházon belül óriási szakadékok vannak a kegyességi irányok között. Nem mindegy, hogy egy gyülekezet a gyakorlatban mit él meg és végez fő feladatként – a már jelen levők megtartását, a missziót, iskolák vagy más intézmények fenntartását, esetleg kulturális értékek megőrzését, és így tovább. A sokféleség akár áldás is lehetne egyházunkban, de erre a szintre sajnos még nem jutottunk el. Félő, hogy az új énekeskönyv is a kontroll eszközévé válik (csak ezt lehet énekelni és mást nem), ami roppant szomorú lenne.

Sajnos azt is el kell ismernünk, hogy nagy az érdektelenség. Az éneklés ügye sokadrangú kérdés az intézmények fenntartásától roskadozó, pályázatok megvalósításával foglalatoskodó, alapból túlterhelt lelkipásztorok szolgálatában.

Meglátásunk szerint a szeretetteljes, testvéri kommunikációt az is nehezíti, hogy hivatalos egyházzenészeink a kulturális értékek iránti elkötelezettségükből fakadóan alapvetően bizalmatlanok az új énekek iránt. A “zenei igényesség” kérdésében minden történelmi korban jelen volt egyfajta feszültség arra nézve, hogy mi számíthat “Isten előtt kedves” zenének, dallamvilágnak, hangszerelésnek. A „régi” és „új” énekek támogatói körében úgy gondoljuk ma sem a biblikusság mint alapvető mérce iránti elkötelezettség jelenti a különbséget, hanem az, hogy a dallam illetve a hangszerelés tekintetében mi az, ami megfelelőnek, befogadhatónak számít.

4. A megújulás lehetséges útjai

Az egész istentisztelet megújulása keretében, a liturgia részeként az éneklés lelkiségének és minőségének is meg kell újulnia.

A szívből jövő éneklést segítené, ha az énekek dallamvilágukban és megszövegezésükben közelebb állnának a ma emberének mindennapos tapasztalataihoz. Tartalmilag biblikus, de szóhasználatában, képi világában mai énekekre lenne szükség.

A biblikusság mércéje valóban a legfontosabb szempont az énekek válogatásánál, ám ez egy olyan objektív mérce, amelyen mind a régi, mind az új énekek lemérhetők. A reformáció korának örökségén túl fontos lenne nagyobb teret engedni azoknak a modern himnuszoknak is, amelyek zeneileg a régi énekek hagyományait követik, de teológiailag/kulturálisan frissebb mondandójuk van.

Az énekeskönyv szerkesztésénél mindenképp szorgalmazzuk a tágabb látószögű kitekintést, református egyházunkat nemcsak saját történelmén és magyarságán belül értelmezve, hanem figyelembe véve a kereszténység globális családját. Globalizált világunkban szükséges az a nyitottság, mely nem csak a saját református örökségünk, hanem az egész keresztyén egyház gyakorlatát nézi, amikor Isten imádatáról van szó.

Bár az átélés, lelkiség belülről jöhet, ahol lelki megújulás történik, ott sokszor új énekek születnek. A sokszor lenézett modern dicsőítő zene megújulást, ébredést megélt gyülekezetek imádatának kifejezésmódja, éppen ezért jó lenne, ha nagyobb teret kaphatnának ezek az énekek is, helyi gyülekezeteinknek is irányt mutatva arra nézve, hogy mi történik akkor, ha emberek megújulnak/megtérnek az evangélium hatására.

Az éneklés kísérete lehetne sokkal kreatívabb. Az orgona mellett más hangszerek is előkerülhetnének. A klasszikus kíséretekben vonósok, fúvósok is játszhatnának, lehetne néha zongorával kísérni énekeket, és természetesen úgy és olyan énekeket is jó lenne használni, amelyek egy könnyűzenei kísérettel, kis zenekarral jól meg tudnak szólalni.

Szükségesnek tartjuk lelkipásztorok és gyülekezeti zenei vezetők képzését a zenei stílusok teljes spektrumán. A hagyományos kántorképzés mellett a minden nyáron megrendezett Sófár Református Dicsőítő Iskolában zeneileg magasan képzett tanárok vezetésével régi és újabb énekek modern, könnyűzenei alapokkal történő kíséretében fejlődhetnek az ez iránt érdeklődők. Célunk mindezzel, hogy az orgonakíséretes-hagyományos éneklésen túl a modernebb zene is igényesen szólalhasson meg a gyülekezet közösségében.

Az új énekek népszerűsítésére a digitális média széleskörű eszköztárát használni lehet. (hangfelvétel, videófelvétel, stb.).

Néhány példa a fentebb leírtakra:

A Gazdagréti Református Gyülekezet gyakorlatában a hivatalos énekeskönyvi és a modern énekek egyaránt szerepelnek az istentiszteleti használatban. Az istentiszteleteken az éneklés vezetését nem egy kántor végzi egy személyben, hanem egy közösség – a gyülekezet arra elhívott, zenei képzettséggel rendelkező tagjaiból álló csoport – szolgálata által történik.

A Budapest, Külső-Üllői úti Református Gyülekezetben újrahangszerelve játssza egy kis zenekar a régi és új énekeket, sokszor jazz-alapú kísérettel. Az istentiszteletnek visszafogott, de ünnepi atmoszférája van.

A Nagykőrösi Református Egyházközségben havonta egyszer van úgynevezett „gitáros istentisztelet”, vasárnap esténként. Az érdeklődés viszonylag nagy, a sajnos egyébként igen kis létszámban látogatott esti istentiszteleti alkalmon ilyenkor látványosan megugrik a résztvevők száma. Korosztályt tekintve pedig nem csak a fiatalok, hanem a középgeneráció és az idősek is szép számmal jelen vannak. Mindez azt jelzi, hogy a hagyományos típusú gyülekezetekben, a hagyományos egyházzenei keretek között élő gyülekezeti tagok körében is igény van a változatosságra, Isten dicséretének más, újabb módon történő megvalósulására.

Reméljük, a fenti néhány gondolattal sikerül hozzájárulnunk a Bizottság munkájának sikerességéhez.

Életükre, szolgálatukra Isten gazdag áldását kívánva maradunk testvéri köszöntéssel:

Kiss Sámson Endre lelkipásztor, Budapest Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközség,
Riczuné Kiss Georgina Orsolya lelkipásztor, Nagykőrösi Református Egyházközség,
Thoma László lelkipásztor, Budapest Gazdagréti Református Egyházközség,

a Sófár Református Dicsőítő Mozgalom, és az annak keretet adó Sófárhangoló Közhasznú Egyesület képviseletében.

Gyál, 2017. április 23.