16.Sófár Református Dicsőítő Iskola Meghívó

blog

2024.02.14.

Idén a 16. Sófár Református Dicsőítő Iskola is megnyitja majd a kaput JÚLIUS 28.
és AUGUSZTUS 3. között! Várunk titeket, hogy együtt mélyülhessünk el az Istent imádó és dicsérő élet rejtelmeiben.

“Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Zsolt 50,15

“Szabadítás, öröm és dicsőítés elválaszthatatlanul összetartoznak! Mégis van amikor nem ez járja át az életünket, amikor elkeseredettség, közöny, szomorúság és csalódottság vesz erőt rajtunk. Nyomasztanak a körülmények, folytogat az aggódás, megszomorít a félelem és meglopja bennünk az Istenben való örömöt és ezáltal az Ő dicséretét és imádatát is. Pedig Isten a szabadulás útját készítette el számunkra, ami ki van kövezve az ő dícséretével, imádatával és a Benne való örömmel. Ez a szabadítás belül történik, akkor amikor a körülményeidtől függetlenül fel tudsz tekinteni Isten csodálatos szabadító munkájára és el tudod rebegni egy imában: “Csak az számít, hogy Krisztusban szabad vagyok ezért dícsérlek Téged!”. “

Az idei táborunkat a szabadság, a dicsőítés és az öröm fogja meghatározni! Nem mintha eddig nem erre törekedtünk volna, de idén szeretnénk a mélyére tekinteni ennek a témának és a lehető legtöbb helyen azt keresni, hogy Isten az életünk mely területét szeretné megszólítani az Ő Igéje által.

Szeretettel várjuk a Dicsőítő Iskolába azokat akik,

  • érdeklődnek egy olyan képzés iránt, ahol Isten dicséretéről tanulhatunk zenei, művészeti, technikai és lelki téren.
  • egy olyan lelki hét részesei szeretnének lenni, ahol teret próbálunk adni annak, hogy Isten formálja az életünket úgy, hogy azt egyre jobban átjárja az Ő dicsőítése.
  • szívesen tanulnak egy olyan iskolában, ahol hiteles és a szakterületükön profi tanároktól tanulhat a szolgálatról és az Istennel járó életről.
  • csatlakoznának egy olyan közösséghez, ahol a középpontban Isten jelenlétének a szabad keresése van. 
  • szívesen dicsőítik Istent mindazért amit Ő tett értünk!

Ha bármelyik igaz rád, akkor reméljük, hogy találkozunk a táborban!

IDŐPONT: 2024.07.28. vasárnaptól 2024.08.03. szombatig,  (teljes hét, 6 éjszaka).

HELYSZÍN:  Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola, 7150 Bonyhád, Kossuth Lajos u. 4.

Ha kíváncsi vagy milyen volt a tavalyi tábor, kattints IDE!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Minden további információ (kurzusok és műhelyek, részvételi díjak, gyereksófár stb.) hamarosan elérhető lesz itt a honlapon. Ezen felül érdemes követni a FACEBOOK OLDALUNKAT és a tábor FACEBOOK ESEMÉNYÉT.

Várunk titeket a Dicsőítő Iskolában!
A szervező csapat nevében:

Nagy Heni és Dósa Bendi
Az idei tábor főkoordinátorai

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>