Bemutatkoznak az Igehirdetők

blog

2023.06.09.

Az idei évben a táborunk témáját két fantasztikus igehirdető fogja nekünk kifejteni! Biztosak vagyunk benne, hogy Isten fog általuk szólni hozzánk az Ő hatalmas és felfoghatatlan szentségéről!

Kiss Sámson Endre vagyok, házas, két gyermek édesapja.

Tizenhat évesen lett élő kapcsolatom Istennel. Bár lelkész családban nőttem fel, és református iskolába jártam, ez sokáig nem jelentett számomra semmit. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy „Istennek nincsenek unokái, csak fiai.” Azóta is újra meg újra megragad Jézus kegyelme – hogy nekem is megbocsát, és nekem is örök életet ad, bár én ezeket nem érdemlem.

Szeretek amennyire lehet sallangmentesen beszélni Istenről, és a külsőségek, vallásos formák helyett fontosabb számomra a tartalom, és ami a szívben van.

Dani Eszter

Jézus sok évvel ezelőtt követésére hívott… akkor még nem gondoltam, hogy ez rövid időn belül a szakmunkásképzős, vagy iskolarendszerünkből kimaradó fiatalok közé visz, akik közül sokan a TenSing által ismerik majd meg Nevét… azt sem gondoltam, hogy néhány év múlva Munkácsra követem Őt, ahol a gyülekezeti munka mellett részese leszek cigány gyülekezetek indulásának, igazán mély barátaim, testvéreim lesznek kérges tenyerű, börtönből szabadult cigány férfiak… arról sem álmodtam, hogy utcán, vagy nagyon nehéz körülmények között élő gyerekeket fogok befogadni kicsi parókiámra, majd szervezek nekik bátyámmal együtt családi típusú gyermekotthont… és hogy volt osztálytársaim közül én leszek az első “nagymama”!

De ha már így történt, azt végképp nem gondoltam, hogy kilenc év Kárpátaljai szolgálat után Budán, egy új fejlődő gyülekezetben, Gazdagréten találom magam… templomot építünk, új szolgálatokat indítunk… s miután szolgálati struktúrák kiépültek, megerősödtek, az egészet újra kezdem Rákoskeresztúron! 

Isten következő nagy meglepetése sok év aktív gyülekezetépítés után az volt, amikor felkértek, hogy vezessem Református Egyházunk Missziói Irodáját. Ennek a szolgálatnak része volt a cigánymisszió országos szervezése is, ahol újra testvéri közösséget élhettem meg cigány testvéreimmel. Szívügyemet, az egyház missziói megújulását munkálhattam a Missziói Irodában bő tíz éven keresztül. Közben helyettes lelkész lettem a Németajkú Gyülekezetben, majd 2020-ban elfogadtam a Solymári Református Egyházközség meghívását, melynek azóta lelkésze vagyok. 

Izgalmas út Jézus követése. Amikor szabadon, az Ő dicsőségét igyekszünk szolgálni, akkor váratlan fordulatokkal teli, izgalmas utat jár be életünk. Az esti igei alkalmakon erre az útra hívom a Sófár résztvevőit! 

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>