Sófár Ott ahol vagy | Meghívó

Ott ahol vagy 2020

2020.07.18.

“Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.” Zsolt.139,5

Szeretettel várunk idén rendhagyó nyári rendezvényünkre, a Sófár – Ott ahol vagy programra, amely augusztus 3-8 között fog megvalósulni, nagyrészt online keretek között, így saját otthonodban vehet részt az eseményeken, vagy éppen ott, ahol vagy. Ezeket a napokat töltheted baráti társaságban, családi körben vagy épp alkotó magányban, ami az élethelyzetednek megfelel, vagy hozzád közel áll. Ha dolgoznod kell, részt vehetsz csak a délutáni vagy esti programokon, de ha tudsz, egész nap, akár több műhelyen is, sőt, magad is szervezhetsz helyben megvalósuló alkalmat barátaid, vagy közeli családok részvételével. 

PROGRAM

Az Ott ahol vagy rendezvényünk 4 féle programelemből épül fel, amelyek a napjainkat meghatározzák majd:

OLVASÁSI TERVEK

Reggel, amikor jól esik

Csendesedj el, és keresd az Urat az olvasási tervek segíségével ott, ahol vagy! Reggelente kiküldünk neked egy olvasási tervet egy bibliai igeszakasszal és üzenettel, kérdésekkel. Egyéni csendességben is töltheted ezt, de lesz csoportos beszélgetéshez való kérdések, feladatok, valamint összeállítunk egy családos interaktív verziót is, ha családi körben töltitek ezt az időt. A saját időbeosztásodra, döntésedre bízzuk, hogy mikor végzed el, de bíztatunk, hogy ne hagyd ki, és tűzz ki egy fix időpontot reggelente, amikor elkezded/elkezditek reggeli előtt vagy után, akár az asztal körül.

MŰHELYEK

10.00-17.00 között

Az idei évben, ebben a különleges helyzetben a távolból is elvégezhető interaktív műhelyekkel készültünk nektek. Áldás a nehézségben, hogy ezáltal sokszínű programokon vehetsz részt, akár több művészeti ágat is kipróbálva. Részese lehetsz fórumbeszélgetésnek, alkotóműhelynek, kurzusnak és egyéni gyakorlatokat, feladatokat is elvégezhetsz otthonról. Lesznek minden napon végigmenő sorozatok és egy alkalmas műhelyek is. Így idén kivételesen egymás mellett akár több műhelyen is részt vehetsz.

A tervezett műhelyeink: dalíró / dalfordító / dráma / énekes / filmes / irodalmi / nemezelő / szakrális népművészet / teológia és művészet

Mindezekről hamarosan részletesen írunk!

WEBINÁRIUMOK

17.00-18.30

Üzenet minden nap mástól. Betekintést nyerhetünk abba, hogy kinek mit jelent megélni Isten jelenlétét, közelségét, dicsőítését, szolgálatát – ott, ahol vagyunk, Isten Igéjének fényében. A webinárium részeként az előadások végén lehetőség lesz az előadóval való online beszélgetésre, kérdések, gondolatok megosztására az online térben, és természetesen offline beszélgetésre is – ott, ahol vagy.

ESTI DICSŐÍTÉSEK

20.00-21.00

Esténként Isten magasztalására hívunk, amely különböző helyszíneken, különböző dicsőítő csapatok szolgálatával fog megvalósulni. A dicsőítéseket online élőben közvetítjük, de lesznek esték, helyszínek, ahová Te magad is eljöhetsz, hogy találkozzunk és együtt dicsérjük az Urat. Egyik este pedig arra hívunk, hogy Te magad szervezz barátaiddal, közelben lévő testvéreiddel egy házi vagy kerti dicsőítést vagy kapcsolódj be abba.

Hamarosan írunk az esti dicsőítésekről részletesebben, jövünk a helyszínekkel, szolgáló csapatok bemutatkozásaival!

RÉSZVÉTEL

REGISZTRÁCIÓ

Az Ott ahol vagy programon való részvételre hamarosan indul a regisztráció! Fontos, hogy regisztrálj, hogy a limitált létszámú műhelyekre be tudj jelentkezni, az olvasási terveket megkapd, részt vehess a webináriumok interaktív beszélgetésein és minden információt elérj a programokkal kapcsolatban. Az online élőben közvetített dicsőítéseket regisztráció nélkül is elérhetővé tesszük, a szervezés miatt azonban megköszönjük, ha regisztrálsz akkor is, ha csak ezeket szeretnéd követni.

A regisztráció határideje: július 30.

RÉSZVÉTELI DÍJ

A részvétel díjmentes, a program költségeinek fedezésére azonban kérjük a Te támogatásodat is, melynek összegét a regisztráció során adhatod meg. Kérjük, hogy lehetőségeid szerint támogasd a program megvalósulását! Köszönjük!

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>