Új év, új lendület és egy új Sófár Média Csapat

háztáji

2017.01.26.

Az őszi Sófár Csapattalálkozó alkalmából felvázolt feladatok, projektek az új naptári év kezdetével még inkább beindultak. Az újonnan létrejövő Média/Kommunikációs csoport múlt héten tartotta “alakuló ülésnek” nevezett alkalmát. Ahogy az az általunk félig-meddig komolyan adott elnevezésből is kiderül, valóban alakuló ülésről van szó, hiszen ez az első alkalom, hogy egy szervezett Média Csapat jön létre a Sófár szolgálói csapatán belül.

Múlt hét pénteken a Gazdagréti Református Gyülekezetben gyűltünk össze átbeszélni, milyen feladatok adódnak a média és kommunikáció területén a Sófárban. A csapat beindítását Szabó Andris vállalta, amit ezúton itt is köszönünk Neki, a területfelelős pedig Boda Bence, aki így egy rövid bemutatkozó kör után – ki hogyan került a Sófárba, és mivel foglalkozna szívesen ezen a szolgálati területen – egy kis elméleti alapozást nyújtott a jelenlévőknek. Beszélgettünk kicsit a kommunikáció lehetséges fajtáiról, áttekintettük, milyen felületeken és feladatokban kell jelen lennie a Média csoportnak a Sófár különböző évközi programjain, vagy akár a nyári Dicsőítő Iskolában.

A média világában nagyon fontos a kreativitás és a rugalmasság, amit már aznap be is bizonyíthattunk. Mivel Benedek – akinek munkáival már eddig is találkozni lehetett többek közt a Sófár youtube csatornáján – betegség miatt sajnos nem tudott személyesen jelen lenni, így ő videóhíváson keresztül vett részt a megbeszélésen. Egy ilyen apró nehézség azonban ma már nem lehet probléma, főleg nem egy Média Csapatnak! Időközben megérkezett a korábban megrendelt pizza, amit jókedvűen elfogyasztva elkezdtük végig gondolni, hogyan lehetne az eddig megbeszélteket minél hatékonyabban átültetni a gyakorlatba.

Végezetül beosztottuk egymás között a feladatokat, ki miért lesz felelős. Mivel mindenki máshoz ért és más érdekli – legyen szó videóvágásról, weblap szerkesztésről, vagy blogírásról – ezért ez sem ütközött nagyobb nehézségbe. Ezek után a frissen megalakult Média csoport egy imádsággal zárta le az alkalmat.

Terveink szerint folytatjuk a nemrégiben megújult honlapunk frissítését, Facebookos felületünkön is újult erővel leszünk jelen, és remélhetőleg hamarosan új tartalommal is jelentkezhetünk!

 

 

Lovas Áron

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>