Sófár toborzó 2016.

z_beharangozó

2016.01.07.

IMG_0045

Új év, új feladatok, új lendület!

A Sófár csapattal minden év elején összejövünk, hogy megtervezzük az évet. Isten vezetését kérve kitaláljuk, milyen programok legyenek és melyik szervezésében ki fog segédkezni – imádkozunk és bedobjuk a közösbe az új ötleteket.

Így lesz ez 2016-ban is, azzal a változással, aki Te lehetsz a csapatban! 

Istennek hála, évről-évre egyre nagyobb táborokat, konferenciákat szervezhetünk, és egyre több új emberrel ismerkedhetünk meg a dicsőítésben, Isten keresésében. Ehhez sok-sok lelkes ember kitartó munkájára van szükség, akik idejükből és erejükből áldoznak arra, hogy az alkalmak átgondoltak, jól szervezettek és áldottak lehessenek. Jó látni azt, ahogy a csapat magjához szinte minden alkalommal csatlakoznak új emberek, akik megtapasztaltak valamit és szeretnének tenni azért, hogy mások is minél többen kaphassanak ebből az áldásból.

IMG_0975Ezúton is szeretnénk megköszönni azoknak, akik imában hordozták a Sófárt, a csapatot, a szervezést vagy anyagi úton is támogatták a Sófár ügyét! Külön köszönet azoknak, akik bármilyen formában is részt vettek a szervezésben, az kivitelezésben vagy éppen a temérdek háttérmunkában!

Az idei év elején most itt a lehetőség, hogy csatlakozz a Sófár csapatához! Ha szeretnéd jobban megismerni a csapatot, tevékenyen részt venni az események formálásában, előkészítésében, háttérmunkáiban és kivitelezésében, ha úgy érzed, hogy szeretnéd a munkáddal mások épülését és lelki gazdagodását szolgálni, akkor köztünk a helyed!

Szeretettel várunk az évkezdő csapattalálkozóra!

A Csapathétvége

Időpontja:
2016.01.29-30. (péntek 18 órától szombat 16 óráig)

Helyszíne:
Timóteus Missziós Ház, Velence Fő út 85.
(A szállást a Sófár fizeti, ha mégis szeretnéd ennek költségével támogatni a Sófárt, azt a helyszínen megteheted (2000 Ft/fő)

Étkezés:
A vacsorát és a reggelit közös batyuból oldjuk meg. Téged is kérünk, hogy hozz valamit, amit szívesen teszel a közös asztalra.
Tervek szerint ebédelni átmegyünk az István vendéglőbe, ahol mindenki saját költségére fogyaszthat a menüből vagy más egyébből.

Programterv:
Péntek: Vacsora, ismerkedés, csapatépítés, DICSŐÍTŐ EST
Szombat: Évtervezés, ötletelés, közgyűlés

Kérlek, töltsd ki az alábbi kérdőívet, hogy hatékonyabban szervezhessük:

JELENTKEZÉS

Ha nem tudsz részt venni a csapattalálkozón, de szívesen vállalsz feladatokat az év folyamán, akkor is töltsd ki a kérdőívet, hogy ki ne maradj a csapatból!

Ha bármi kérdésed van, keress bátran!
Damásdi Eszter
damasdi.eszter@gmail.com
06 30 576 1346

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>