LélekJelenLét 2015. | meghívó és regisztráció

hírmondó

2015.03.16.

„eljött Jézus, megállt középen,
és így szólt hozzájuk: Békesség néktek”
(Jn 20;19)

LélekJelenLét

…egy “Lélekzet-vételnyi” szünet…

A munka, család és a szolgálatok pörgésében, nagy döntések előtt, kiúttalannak tűnő élethelyzetben, vagy egyszerűen Isten közelségét keresve sokat jelent számunkra, ha lélegzetvételnyi szünethez juthatunk. Ám ha ez sikerül is, a teljes testi-lelki felüdüléshez nemcsak olyan szünetekre van szükségünk, amikor leállhatunk és kifújhatjuk magunkat, hanem olyanra is, amikor feltöltődhetünk mennyei erőkkel. Az idei LélekJelenLét hétvégéjén húsvét és pünkösd közti időben a feltámadt Jézus és a tanítványok találkozásáról szóló igék körül csendesedünk el.

Lélek-Jelen

Szeretnénk a hétköznapokban is megélni Isten valóságát, a Lélek vezetését, vigasztaló, erőt adó, tanácsoló jelenlétét. A hétvége programja ennek gyakorlatában kíván megerősíteni bennünket.

Jelen-Lét

Ehhez először meg kell tanulnunk jelen lenni. Sokan a múltba ragadva élnek, mások egyre csak a jövőről álmodoznak, közben a jelent nem tudják értékelni, megragadni, megélni, nem tudnak jelen lenni. Az elcsendesedés különböző lehetőségeivel szeretnénk ehhez segítséget adni. Emellett kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani arra is, hogy milyen módon lehet a Biblia olvasása/hallgatása közben jelen lenni a Biblia szövegében, történeteiben.

Lélek-Lét

Isten az emberi létet úgy teremtette meg, hogy a Vele való kapcsolat ápolása mellett a többi emberrel való kapcsolat ápolása is szükséges. Ezért a hétvége során egyéni csendesség és közösségi alkalmak, megosztások váltják egymást. Az egyéni elmélyülésben különböző vezérfonalak és lelki kísérők állnak rendelkezésre, akik lelkigondozást ill. lelkivezetést is nyújtanak.

Mindezt részben a természetben szeretnénk megvalósítani, kihasználva a helyszín adta erdei séták lehetőségét. Az elcsendesedést imasétákkal, gondolatébresztőkkel, képekkel szeretnénk segíteni, s így bejárni a lelki utat, amit kinek-kinek Isten készített.

plakat04

Résztvevők

A programra olyan lelkészeket, presbitereket és 18. életévüket betöltött gyülekezeti tagokat várunk, akik szükségét érzik a testi-lelki megújulásnak, és nyitottak arra, hogy ezért – Jézus példáját követve – néhány napra kimozduljanak a “hegyre”, ahol az Atyával minőségi időt tölthetnek együtt.

A program az egyéni épülésről szól, felnőtteknek, így jellegéből fakadóan gyermekek elhelyezését nem tudjuk biztosítani.

Szeretnénk a házaspárokat arra kérni, hogy gondolják át, egyéni, személyes Istenkapcsolatuk mélyítésében segíti, vagy akadályozza őket a külön szobában, vagy egy szobában alvás. Többek számára furcsa lehet, ha házaspárok külön alszanak, de egy ilyen lelki alkalom, ami a saját Istenkapcsolat javítását szolgálja, meglehet, inkább pozitív hatással van a lélekben való elmélyülésre. Szeretnénk megadni erre is a lehetőséget, ezért kérjük a házaspárokat, hogy a regisztrációnál jelezzék, együtt, vagy külön szeretnének-e aludni.

Szolgálók

A hétvége során lelki kísérők állnak rendelkezésre, akik az alkalmakon túl minden résztvevőnek személyesen is segítenek „végigjárni” ezt a három napos lelki utat, szü̈kség esetén pedig lelkigondozást ill. lelkivezetést is nyújtanak.

A hosszúhétvége során Bölcsföldi András lelki-igei vezetésével, Szabó András dicsőítésvezetővel, Zagyva Tünde lelkigondozói szolgálatával, Szabóné László Lilla, és Szabó Gyura gondolat- és lélekébresztőivel, valamint a szervezők segítségével szeretnénk megteremteni a hátterét annak, hogy minden résztvevő ki tudjon kapcsolódni, és belső csendjében, Istenre tudjon figyelni, felfrissülni.

Rajtuk kívül egy kisebb szervezőcsapat biztosítja a program hátterét.


Időpont

2015. április 30 – május 3., csütörtök 18:00-tól vasárnap 15:00 -ig

Kérjük a jelentkezőket, a program elejétől a végig vegyenek részt, későbbi bekapcsolódásra nincs lehetőség.

Helyszín

tahi

Sion-hegye Református Konferenciaközpont, Tahitótfalu, Sionhegyi út

Odajutás:

Budapest, Újpest-Városkapú autóbusz állomásról 16.15 és 16.35-kor induló buszokkal érkező résztvevők elé kimegyünk Tahitótfalú Főkert megállójába.
Aki autóval, vagy más időpontban jönne: a falut Visegrád felé elhagyva, a buszmegállóval átellenben a túloldalon, balra indul a hegy felé a köves út, ami elvezet a Konferenciatelepre.

TÉRKÉP

Regisztráció

Jelentkezési határidő: 2015. április 15.

Részvételi díj: 18.500 Ft (+ 1000 Ft ágynemű ígénylése esetén)

A jelentkezés a vissza nem járó, 10.000 Ft-os előleg befizetésével válik teljessé, amit legkésőbb április 15-ig kérünk átutalni a Sófárhangoló Egyesület számlájára. (Esetleges túljelentkezésnél a befizetéssel teljessé váló jelentkezőket részesítjük előnyben.) A fennmaradó összeget (8.500Ft), a helyszínen, készpénzben, vagy előre utalással kérjük befizetni.

Kérjük azokat, akiknek lehetőségük van rá, támogassák az alkalmat a részvételi díjon túl is, hogy ezáltal rászorulókat is fogadhassunk.

Bankszámla információi az átutaláshoz:

Sófárhangoló Közhasznú Egyesület, 2360 Gyál, Szent István u. 16.

Számlaszám: Erste Bank 11600006-00000000-33740492

Közlemény: “Név – LélekJelenLét jelentkezés”

REGISZTRÁCIÓ


További információ:

Hevér Hajnalka | heverhajni@gmail.com | 30-5639024

Szeretettel várunk!

Sófár Csapat

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>