DicsSuli helyszínszemle

napló

2014.04.04.

IMG_0064Az idei Dicsőítő Iskola szervezésén már eddig is gőzerővel dolgozott a csapat, de március 15-én teljes élő valóságában meg is szemléltük a helyszínt! Erről olvashatjátok a rövid, képes élménybeszámolót, egy kis kedvcsinálónak :)

Kiskunfélegyházára én már otthonosan érkeztem, már többször megfordultam erre, de ezúttal “Sófártáborozós-szemmel” igyekeztem felmérni a körülményeket. Nagy előny, hogy a vasúttól egy egyenes út vezet a helyszínt adó Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumig, ami nagyjából negyed óra sétára van. A gyönyörű platánsor mellett persze járda is fut végig.

IMG_0008

A parkok mellett és tereken át végül megérkeztünk az iskolához. Pontosabban iskolákhoz, mert több intézmény épülete is egymás mellett található a kollégiumok mellett és egy takaros udvart vesznek körbe. Idén tehát újra közel lesznek egymáshoz a helyszínek, hiszen az óráknak helyet adó iskola, a nagy (torna)terem és a kollégium is szomszédosak.

A csapat nagy gonddal végigjárta a helyszíneket, még helyrajzok is készültek a pontos tervezés érdekében. Bejártuk a tantermeket, az egész épületet portától padlásig és nagyon szimpatikus volt; közben már többen lestoppolták a kurzusok számára a helyeket és a folyosókon is a kiállításokat tervezték. Az iskola után a tornaterembe vonultunk, ahol a technikussal is egyeztettünk a részletekről. Idén ez a terem fogja betölteni a “nagyterem” szerepét, ahol a reggeli és esti alkalmak, a dicsőítések lesznek. IMG_0055

Az iskola épülete után a kollégiumot vettük szemügyre. Mint már írtam, ez is helyben van, így csupán az iskola udvarán kellett átmennünk (ahol egyébként kosár- és focipálya is van). A szobák két szinten helyezkednek el és négy, de leginkább hat ágyasak. Minden szinten két fürdőszoba található, valamint közösségi szobák, kis konyhahelyiségek és a vészhelyzeti mosókonyha.

Az iskolához még több kisebb helyiség is tartozik, például a könyvtár, ami szintén az udvarból nyílik. Ide napközben gyermekprogramokat tervezünk, este pedig itt kapna helyet a Zenegödör! Bár az elnevezés eredete lassan már Sófár-történelem és idén sem egy pincét kap a zenésztársaság, de nagy előny, hogy a könyvtár a kollégiumtól tisztes távolságra helyezkedik el.

Az étkezőhöz ki kellett lépnünk az épület-komplexum udvarából, de csak addig, amíg megkerültük, hiszen a szomszédos utcában van. Idén is több turnusban fog zajlani az étkezés, hogy mindenki kényelmesen beférjen az ebédlőterembe.

A helyszínszemle és a szervezési egyeztetések után még épp maradt egy kis idő, hogy kifújjuk magunkat és hálát adjunk a napért. Igazán tartalmas volt és úgy vélem, kijelenthetem, hogy idén szerintem nagyon jó helyen lesz a DicsSuli! Már várom, hogy ott lehessünk és az igazi Sófáros nyüzsgés áldott hangulata töltse meg a helyet.

És persze, van még több kép is a helyszínről, találkozzunk itt augusztusban!

bodabence

DicsSuli helyszínbejárás

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>