LélekJelenLét 2014. | meghívó és jelentkezés

archívum

2014.03.06.

lelekjelenlet_logo

„Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg  – mondja könyörülő Urad.”

               (Ézsaiás 54,10)

 …egy “Lélekzet-vételnyi” szünet…

A munka, család és a szolgálatok pörgésében, nagy döntések előtt, kiúttalannak tűnő élethelyzetben, vagy egyszerűen Isten közelségét keresve sokat jelent számunkra, ha lélegzetvételnyi szünethez juthatunk. Ám ha ez sikerül is, a teljes testi-lelki felüdüléshez nemcsak olyan szünetekre van szükségünk, amikor leállhatunk és kifújhatjuk magunkat, hanem olyanra is, amikor feltöltődhetünk mennyei erőkkel. 

Lélek-Jelen

Szeretnénk a hétköznapokban is Isten Lelkére figyelni, s a hétvége programja ennek gyakorlatában kíván megerősíteni bennünket.

Jelen-Lét

Ehhez először is meg kell tanulnunk jelen lenni. Sokan a múltba ragadva élnek, mások egyre csak a jövőről álmodoznak, közben a jelent nem tudják értékelni, megragadni, megélni. Nem tudnak jelen lenni. Az elcsendesedés különböző lehetőségeivel szeretnénk ehhez segítséget kínálni. Emellett kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani arra is, hogy milyen módon lehet a Biblia olvasása/hallgatása közben jelen lenni a Biblia szövegében, történeteiben.

Lélek-Lét

Isten az emberi létet úgy teremtette meg, hogy a Vele való kapcsolat ápolása mellett a többi emberrel való kapcsolat ápolása is szükséges. Ezért az egyéni gyakorlatok mellett közösségi gyakorlatokkal is készülünk. Mindebben lelki kísérők állnak rendelkezésre, akik személyesen is segítenek abban, hogy tanuljunk odafigyelni  az ÚR jóságára egyénileg és közösségileg és lelkigondozást ill. lelkivezetést is nyújtanak.

ljl_szólogó

Gyakorlati információk:

Időpont

2014. április 10-13.

A program csütörtökön 18:00-tól vasárnap 15:00 -ig zajlik. Mivel 3 napra épülő programról van szó, későbbi bekapcsolódásra nincs lehetőség.

Helyszín

Mátraháza, Ráday Konferenciaközpont

Résztvevők

A programra olyan lelkészeket, presbitereket és 18. életévüket betöltött gyülekezeti tagokat várunk, akik szükségét érzik a testi-lelki megújulásnak, és nyitottak arra, hogy ezért – Jézus példáját követve – néhány napra kimozduljanak a “hegyre”, ahol az Atyával minőségi időt tölthetnek együtt..

A program az egyéni épülésről szól, felnőtteknek, így jellegéből fakadóan gyermekek elhelyezését nem tudjuk biztosítani.
Szeretnénk a házaspárokat arra kérni, hogy gondolják át, egyéni, személyes Istenkapcsolatuk mélyítésében segíti, vagy akadályozza őket a külön szobában, vagy egy szobában alvás. Többek számára furcsa lehet, ha házaspárok külön alszanak, de egy ilyen lelki alkalom, ami a saját Istenkapcsolat javítását szolgálja, meglehet, inkább pozitív hatással van a lélekben való elmélyülésre. Szeretnénk megadni erre is a  lehetőséget, ezért kérjük a házaspárokat, hogy a regisztrációnál jelezzék, együtt, vagy külön szeretnének-e aludni.

Szolgálatok

A hétvége során lelki kísérők állnak rendelkezésre, akik az alkalmakon túl minden résztvevőnek személyesen is segítenek „végigjárni” ezt a három napos lelki utat, szükség esetén pedig lelkigondozást ill. lelkivezetést is nyújtanak.

A hosszúhétvége során Bölcsföldi András lesz a lelki-igei vezetőnk, és a férfiak lelkigondozója, míg Négyesi Adriennt a nők kereshetik majd föl, ha szeretnének lelki beszélgetést, illetve Adrienn, Triebl Lászlóval együtt vezet majd bennünket a dicsőítésben, néhány igei szolgálatban. Az ige, és Isten  közelébe gondolat- és lélekébresztőkkel Szabóné László Lilla, és Szabó Gyura segít bennünket.

Rajtuk kívül egy kisebb szervezőcsapat a program hátterét biztosítja.

Program

A hétvége során sor kerül egymás megismerésére, de különösen nagy hangsúlyt fektetünk majd az egyéni csendességekre, a kisebb csoportokban való megosztásokra, és a közösségi alkalmakra is.

Szeretnénk különböző formákkal segíteni az Istenhez való közeledést, és megteremteni egy olyan légkört, ahol a Krisztussal aló találkozás megvalósulhat, és a Vele való kapcsolat megújulhat.

Mindezt természetesen, és részben a természetben szeretnénk megvalósítani, kihasználva a helyszín adta erdei séták lehetőségét.

Az elcsendesedést imasétákkal, gondolatébresztőkkel, képekkel szeretnénk segíteni, s így bejárni a lelki utat, amit kinek-kinek Isten készített.

Részvételi díj

18.500 Ft, amely fedezi a teljes szállás, étkezés és a program költségeit.

Jelentkezés

Jelentkezésed a vissza nem járó, 8500Ft-os előleg befizetésével válik teljessé, kérünk, ezt a jelentkezésed visszaigazolása után utald majd, legkésőbb március 31-ig. (Esetleges túljelentkezésnél a befizetetéssel teljessé váló jelentkezőket részesítjük előnyben.) A fennmaradó összeget (10.000Ft), a helyszínen tudod fizetni, készpénzben.

Természetesen a teljes összeget is elutalhatod a számlaszámunkra.

Kérjük azokat, akiknek lehetőségük van rá, támogassák az alkalmat a részvételi díjon túl.

Bankszámla információi az átutaláshoz:

Sófárhangoló Közhasznú Egyesület, 2360 Gyál, Szent István u. 16.

Számlaszám: Erste Bank 11600006-00000000-33740492

Közlemény: “ Név – LélekJelenlét jelentkezés”

Jelentkezési határidő: 2014. március 31.  

A programra jelentkezni a következő űrlap kitöltésével lehet: 

Jelentkezem!

.

További információ

Hevér Hajnalka

heverhajni@gmail.com

30-5639024

Szeretettel várunk!

Sófár Csapat

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>