Csendesség és Bibliaolvasás 2. rész

tanítás

2009.09.21.

szeminárium  | 2009.júl. 7.| 2. Dicsőítő Iskola, Sárospatak
Kovács Endre | teológus, a Barnabás-csoport tagja

A szemináriumnak ebben a 2. részében az olvasás kétféle módjával, és a lelki olvasás lényegével ismerkedünk meg.

readingKétféle olvasás

Többféleképpen lehet olvasni – nem csak olvasásunk tárgyát, hanem annak módját illetően is. A lectio accumulativa az iskolákból ismert mód, ezen nőttünk fel, ezt gyakoroljuk, amikor vizsgákra készülünk és ismereteket akarunk felhalmozni. A lectio divina – pedig az ún. lelki olvasás, amire ma a figyelmet szeretném irányítani. Azt kérem Tőletek, hogy ne az egyes kifejezésekre, hanem inkább a kétféle olvasás sajátos ízére és jellegére figyeljetek!

Nézzük akkor meg a különbségeket egy táblázatban összefoglalva!

A szeminárium hanganyaga:

[audio:dicssuli2009/Szeminarium_090707.mp3] letöltés

Lectio accumulativa
(ismeretszerző olvasás)
Lectio divina
(lelki olvasás)
célinformálódásátformálódás
hatásAz ismeretem széltében növekszik (széleskörűen, de felületesen olvasok)Mélységében növekszik (mélyrehatóan, és kevesebbet olvasok)
tempóGyorsan – minél többet begyűjteni, minél kevesebb idő alattLassan – ráérősen, ismételve, meg-megállva, ízlelgetve
jellegElemző – szétbontom, összehasonlítom, válogatom, csoportosítomSzemlélődő – az egészet nézem, hogy úgy hasson rám, ahogy van Felette állok
viszonyFelette állok
– irányítom a folyamatot, én alkalmazom és használom
Felettem áll
– engedem, hogy mássá, tegyen, akár később is hathat

Mondjuk ki egyértelműen: mind a kétféle olvasási mód szükséges. Az első, információ gyűjtő olvasásnak úgy a lélektani fejlődésen, mint a hitbeli megalapozódásban meg van a létjogosultsága. Növekedésünk során nagy hasznát vesszük, nélküle nemigen tudunk megtanulni tájékozódni ebben a világban. Tanulmányaim első hét évében magam is genetikával és mikrobiológiával fogalkoztam, és ezeket nagyon izgalmasnak tartom.

Csakhogy az információt kereső olvasás a baráti levelek vagy lelki írások olvasásához elégtelen. Éppenúgy, mint a mikroszkóp, a csillagok vizsgálatához. Márpedig olvasási szokásainkban oktatásunktól fogva az információt kereső olvasás dominál, egészen egyoldalúan. (Tisztelet az irodalmárok, költők és művészek körén belüli kivételnek!) Ha azonban a lelki írásokat információért olvassuk, azt fogjuk onnan kiolvasni, amit keresünk:

  • Azt ami vagy aki nálunk kisebb, mert Aki nagyobb vagy több, eleve megakad a szűrőn;
  • valakiről nyerünk így ismeretet, nem valakinek az ismeretét.
  • Információhoz jutunk el, amit meg tudunk fogni, nem egy személyhez, aki minket meghalad.

Értitek, hogy a személyes írások olvasásában miért válik meddővé az információ kereső olvasás? Azért, mert ahogy az ismeretben való növekedés korai izgalma alábbhagy, ahogy elfogy az új ismeret, azt mondjuk: „nem kapunk” többet. Tényleg nem, több információt nemigen. Ekkor vagy elcsüggedünk és feladjuk, vagy még eszeveszettebben próbálkozunk, mint azelőtt.

reading2

Ha feladjuk, bűntudattal tetézett belső szárazságba jutunk, aminek a végén az ember talán már nem is olvas tovább (de ezt nem mondja meg senkinek, mert szégyelli, és azt hiszi egyedül van). Ha folytatjuk, akkor is lelki szárazságba jutunk, csak ezt egy kényszeres áltudományosság leplezi, amit úgy is hívhatnánk: „neurotikus bibliaolvasás”. Van-e más alternatíva?

A lelki olvasás feltételei

Szükséges felevenítenünk a lelki olvasás örökségét, hogy nehogy megpróbáljuk újra feltalálni a spanyol viaszt. Igen gazdag és átgondolt örökségünk van ugyanis, még akkor is, ha jó ideig elfeletkeztünk róla.

Arról az olvasási gyakorlatról van szó, amit az Egyház közel kétezer éven át őrzött, különösen a kolostorokban, hozzánk azonban nemigen jutott el. Ennek kiinduló pontja: a „csendesség” és az olvasás célja, az Isten-kapcsolat megélése és megerősítése. Az Apostol szavaival: “Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek … és életetek legyen az ő [Jézus Krisztus] nevében.” (János 20: 31.)

Ebből kifolyóan a lelki olvasás gyakorlatát egy kapcsolat érdekeinek kell alávetni. Persze lehet máshogy is olvasni, nem „rendeltetésszerűen”, és ennek, ahogy láttuk, megvannak a maga következményei. A kapcsolatnak alárendelt olvasás azonban gyökeresen más hozzáállást kíván meg, mint amit megszoktunk.

tomegA változás radikális voltát jól érzékelteti Karl Barth példabeszéde. Képzeljünk el egy baráti társaságot, melynek tagjai hatalmas üzlethelységben töltik napjaikat: mindenki ismerősként jön-megy, társalog és nézeget. Az emberek biztonságban és nyugalomban élnek. Ismerik a folyosókat, a polcokat, az eladókat, a leárazott áruk sorait … Az élet kiszámítható. Nyugalmukat csupán az a hír zavarja meg: hogy az emberek odakint nemcsak oldalra, hanem felfelé is nézegetnek. Mintha lenne ott valami … Meg-megállnak, maguk mellé szólítanak valakit, és felfele mutogatnak. Az üzletben élők értetlenül állnak a furcsa viselkedés előtt, az ő fejük felett 4 méter magasan „amióta a világ világ” fehér álmennyezet feszül … Egy nap váratlan esemény rázza meg a közösség megszokott életét. Az egyik bolt-lakó kilép, vagy inkább kisodródott az ajtón, az utcára került … és nem volt tető a feje felett! Igaz, gyorsan visszarántották, de arról beszél, hogy sziporkázó fény vette körül, fújó szél és tágasság ölelte át … Képzeljük el a felbolydulást!

A Szentírás világába lépéskor bennünk is jelentős változás történik!

1. új középpont

Először is, abban a másik világban mindent más nézőpontból néznek, mint azelőtt – minket is. Más mércével mérnek mindent, mások a szempontok, mint amihez hozzászoktunk. Mintha új középpontja lenne a körnek. Mindenben Istené az elsődleges szerep. A régi énközponthoz szokott embernek ez akkora változás, mint a bolt lakójának az, hogy  a szabad ég alatt találja magát. Valaki más itt a házigazda. Az Isten-kapcsolatot ezért is hívják Isten Országának, mert az egy „hatalmi zóna”, nem a miénk, hanem Istené. Itt kizárólagosan Ő van a középpontban, ezért hívják régiesen úrságnak vagy az újabb magyarban országnak. Ennek elközelítését hirdette meg Jézus, ez a Mennyek Országa.

Na mármost, a Szentírás ennek megéléséhez ad eligazítást. Nélküle azon kapnánk magunkat, hogy visszakerülünk a régi országba. Magunkra hagyatkozva úgy kóválygunk vissza egónk uralmi rendjébe, hogy észre se vesszük. Hiszen azt annyira megszoktuk. Ahhoz, hogy abban a zónában maradjunk, melynek központja Isten, mely annyira más, hogy azt nem is lehet kifejezőbben definiálni, mint azzal a kifejezéssel, hogy „más” (bibliai szóval „szent”); megfelelő útmutatásra van szükségünk. Mert amikor azért imádkozzuk, hogy „jöjjön el a Te országod”, akkor nem csak egy külső hatalom elközelítését kérjük ám, hanem azt is, hogy bensőnkben is történjen változás. Hogy otthonosan élhessünk Isten Országában. Hogy benne maradhassunk Krisztusban. Ebben jön segítségünkre az Írás.

Ha tehát azt kérdezzük, hogy hogyan olvassuk az írást rendeltetésszerűen, hogy az megjobbítson és az igazságban neveljen minket (2Tim 3:16) – ebben áll az első válasz: úgy hogy közben feladjuk önközpontúságunkat. Isten közelségében az önközpontú ember nem maradhat meg, minden nap szüksséges megtagadni magunkat, felvenni a keresztünket és követni Jézust. Újra és újra szükséges a hatalom átadás. Aki eldöntötte, hogy ő lesz a dudás a csárdában, hiába olvassa a Bibliát, nem talál benne rá az életre. Az önközpontúsággal való leszámolás a Szentírás rendeltetésszerű olvasásának egyik alapfeltétele. Isten a gyermekeknek jelenti ki magát, akik elismerik, hogy ő a nagyobb.

2. új határok

Az Isten Országába kerülő embert azonban egy másik változás is várja, mely sokkal kevésbé nyilvánvaló. Csak némi késéssel vesszük észre. Nem csak a világ középpontja lett más, hanem a világ határai is. Nemcsak a régi központtal történt valami, hanem a régi keretekkel is.

A régi világban, ahogy Barth boltjában, mindennek ismertük a helyét, értettük az összefüggéseket, és az élet kiszámíthatónak tűnt. Tudtuk, hogy minek mi a következménye, az ok okozati láncolatba a legtöbb eseményt be tudtuk illeszteni. Az élet átlátható volt, jórészt irányítható mederben folyt. A „másik” országban, Isten Országában, a korábbi szabályok viszont már nem állnak, a régi összefüggések nem alkalmazhatóak. Nem csak hogy nem jogosnak érezzük a dolgokat, nem is értjük őket. Mintha eltávolodtak volna az élet eddigi keretei, mindha kijebb tolódtak volna a falak – sokáig azt reméltük, hogy csak messzebbre kerültek, de idővel inkább úgy tűnik el is tűntek. Mintha az új hatalmi rend nem férne bele a mi látókörünkbe, mintha az általunk ismet létezés kereteit szétfeszítette volna.

Az új országnak van közepe, nagyon is erős, sőt, mindent meghatározó közepe van, ami mindent összefog, ez nem kérdés. A mi szempontunkból nézve a lehetőségek annyira határtalanok, hogy ami körül vesz, az a végtelenség. Az új országnak nincsenek általunk látható, érthető vagy kitapintható falai.

wind_speed_b

Ezen a ponton sokan vissza is hőkölnek. Ebben a határtalanságban a régi módon nem lehet tájékozódni. Ha Isten mindezeken túl létezik, ha Őt nem tudjuk se irányítani, se lépéseit kikövetkeztetni, ha az Ő rendje minket teljesen meghalad, akkor minél jobban belemerülünk, annál jobban elszédülünk.

Sokan újabb szabályokat, határokat és elméleteket igyekeznek létrehozni. Így születnek az ideológiák, és az izmusok. Újra létrehozzák a definíciókat és a rendszereket, hogy legyenek határok, amihez képest el helyezhetik magunkat. Az emberi lelket aztán beleszorítják a véges értelemnek és érzékeknek ezen formájába és visszaálltak a falak. A cipőhöz igazítják a gyerek lábát, és aztán azt mondják: illik rá a cipő!

Isten határtalan világában azonban másként is lehet tájékozódni. Ezt teszi az Ige: úgy vezet minket ebben a „tágas térben” (Zsolt 119), hogy nem zsugorít össze. Hiszen Isten helyezett minket ide, ez Isten Országa. Az Ige tanít, hogy akkor is lehet biztonságban lenni, amikor nem biztosítjuk be magunkat. Lehetséges megismerni a minden ismeretet felül haladó szeretetet. Élhetünk értelmesen egy olyan világban, aminek nem a mi értelmünk rajzolják meg a biztonságot adó határokat.

Hogyan olvassuk a Szentírást annak érdekében, hogy azáltal a valóságos Isten ismerjük meg, ne csak a vele kapcsolatos gondolatainkat, szabályainkat vagy érzéseinket? A válasz egyértelmű:hittel. Istenhez egyedül bizalommal és hittel lehet közelíteni. Azonban amennyire egyértelmű ez a válasz, annyira nehéz bevenni. Mert a Zsidókhoz írt levél 11. részének a hitről szóló tanítását sok mindenre készségesen alkalmazzuk, de a Szentírásra? Pedig a Bibliára is áll, hogy az él vele jól, aki túlnéz azon, túl a látható dimenzión, a betűkön, és „ott” keresi a Láthatatlan Istent. A Biblián túl igyekszik megtalálni a Biblia lényegét. Ezt hallván ébred bennünk egy ellenkezés. A liberális érvelést vélik kihallani, akik értelmüket a Kijelentés felé helyezik. Pedig most nem arról van szó. Nem a Biblia fogalmaival ellentétes, hanem a bibliai fogalmakon túli Istenképről beszélek.

A Biblia – biblikusan nézve – valóban nem más, mint egy ajtó. Látható ajtó a láthatatlan világba, ahogy Nagy Gergely mondta. Hit kell ahhoz, hogy belépjünk rajta. Éppen úgy, mint annak, aki egy kiállításra megy, és a térkép által eljut a képtárig. Aki nem hisz, nem megy tovább, mert a térkép tovább nem vezet. A világhírű festő kiállításához megérkezve az ajtónál letáborozik, és büszkén hirdeti, hogy ő mindent megtesz a hiteles művészetért. Pedig csak majdnem mindent, addig amíg a képekig nem jut el.

Aki megáll a Biblia szövegénél, hasonlóan tesz. A Biblia és Isten nem ugyanaz. Isten valósága meghaladja eszünket és tapasztalatunkat. Aki nem kész arra, hogy a Bibliaolvasás során meghaladja a számára érthető meglátásokat és megragadható üzeneteket, nem találkozik az élettel! Egy rosszul értelmezett szöveg-függőség áldozata lesz, magát élettelenségre kárhoztatja.

Ahogy egy orvosi recept és a rá felírt gyógyszer sem ugyanazok. Mit gondolunk arról az emberről, aki az orvostól hazamenet örömében a gyógyszer helyett a receptet eszi meg? Akik megállnak a szövegnél, úgy tesznek, mint a teológusok, akiket Jézus megintett, hogy úgy olvasnak, mintha a szövegben lenne az örök életük. A hittel olvasás azt jelenti, hogy figyelmünk az olvasottakon túlra, Isten világára irányul. Akkor bízzuk igazán a Szent Lélekre, az írás értelmezőjére magunkat, ha elhagyjuk önmagunk korlátait és rá bízzuk magunkat, hogy ő úgy vigyen minket, mint a vitorlást a szél. Ez az önátadás a rendeltetésszerű bibliaolvasás (az önközpontúsággal szembefordulás mellett) második feltétele.

ceruza-ikon MEGOSZTOM!
ceruza-ikon HOZZÁSZÓLÁSOK!

One Response to “Csendesség és Bibliaolvasás 2. rész”

  1. Smiley face

    Jani: Szerintem ez egy alapvetően fontos előadás és örülök, hogy a dicssuliban elhangzott, olvassátok minél többen és gyakoroljátok én is megpróbálom!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>