Hosszú izgatott várakozás után két hete pénteken elérkezett a nagy nap, amelyet kitűztünk a tábortüzes dicsőítés felvételére. Korábban a Sófár már csinált egy Sófár Házi Dicsőítés sorozatot, így a most felvett dalokat ennek a folytatásaként szántuk.

A cél továbbra is ugyanaz volt: Isten dicsőítése és magasztalása, illetve ennek terjesztése és elősegítése azáltal, hogy új (vagy éppen régebbi) dalokat veszünk fel, amiket aztán megosztunk különböző felületeken, ezzel is építve és gazdagítva az Egyházat. Az egyetlen különbség a házi dicsőítéshez képest a környezet volt. Most ugyanis a szabadban voltunk, egy gyönyörű helyen, a Balaton-parti Káptalanfüreden. Az erdő mellett elterülő hatalmas telekről gyönyörű kilátás nyílt a tóra is.

Az alkalmilag összeállt Sófáros zenekar tagjai közül aki tudott, már délelőtt ott volt próbálni. Én délután érkeztem meg, épp a Bakonyból jöttem, ahol egy hasonlóan szép környezetben töltöttem pár napot. Az első kihívást a délután folyamán a legtöbbeknek a házhoz való odatalálás jelentette, a helyszín kicsit nehezen volt  megközelíthető, ugyanis a település legtávolabbi szélén, szó szerint az erdő mellett, vagy inkább talán közepében volt a ház. Míg a zenészek próbáltak, volt aki a dekorációval foglalkozott, más pedig  fát hordott, és előkészítette a tüzet. Mindenkinek akadt tennivalója. Kicsit csúszásban voltunk az eredetileg tervezett időpontokhoz képest, de miután megérkezett az utolsó zenész és Triebl Laci is, aki a hangtechnikáért volt felelős, elkezdődött a beállás. Közben pedig természetesen a videósok és fotósok is készülődtek.

Azonban egy dologtól féltünk folyamatosan: a vihartól. Ugyanis az előző napokban eléggé változó, nehezen követhető volt az idő, többször esett is, és voltak olyan előrejelzések amik vihart mondtak péntek estére Káptalanfüredre. Így hát – nem csak este, hanem az egész héten egyébként – folyamatosan imádkoztunk, hogy szép időnk legyen. Miután minden be volt állítva elkezdődött a dicsőítés, elindult a felvétel. Ha szárazon nem is  úsztuk meg, de hála Istennek egy jó ideig még elkerült minket a vihar, a néha szemerkélő eső mellett pedig – hála Lacinak :) – tudtuk folytatni a felvételt. Többen is voltunk, akik úgy éltük meg a dicsőítést, hogy mialatt az énekekkel Istent magasztaltuk, és dicsértük, Ő nem hagyta hogy elmosson minket a víz, hanem engedte hogy megvalósulhasson mindaz amit az Ő dicsőségére terveztünk.

Nyolc dalt vettünk fel, amik között voltak a Sófárról már jól ismert klasszikusok (pl. Szabó Andris – Szabadításod öröme), vagy éppen olyan új (eredetileg a Rend Collective által írt) dalok, amiket idén fordítottak le, és a jubileumi dicsőítő iskolában is előkerülnek majd.

Miután végeztünk a felvétellel, már igen sötét lett, énekeltünk egy-két dalt még a tűz körül, majd ez egyre erősödő eső miatt gyorsan el kellett pakolnunk a felszerelést. Többen  – környékbeliek, vagy éppen a budapestiek – elindultak hazafelé, páran azonban ott aludtunk, és csak másnap terveztük a hazautazást így mi még beszélgettünk egy ideig, mielőtt nyugovóra tértünk volna.

Lovas Áron