15. Dicsőítő Iskola Meghívó

blog

2023.04.22.

Szeretettel hívunk téged is a 15. Sófár Református Dicsőítő Iskolába augusztus 7. és 13. között! Idén újra a Miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon ad otthont a nyári táborunknak és az a reménységünk, hogy Isten ismét csodákat tesz közöttünk ezen a helyszínen!

Közösség, fejlődés, új barátok, új élmények és Isten jelenléte! A szervezőcsapattal már hónapok óta készülünk, hogy ezt a hetet úgy készítsük elő, hogy közösen tudjuk megélni azt amit Isten készített számunkra!

Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!  

Ézsaiás 6,3

Isten szentsége olykor megfoghatatlan, körülírhatatlan, túlmutat minden emberi logikán, értelmen és elképzelésen. Azért van ez így mert Isten a maga mennyei valóságából árasztja ránk a szentségét, az Ő szentsége és dicsősége betölti az egész földet. Nagy kérdése az embernek, hogy hogyan tud ehhez kapcsolódni, hogy érinti meg egyáltalán, mit vált ki belőle? Félelem támad bennünk, ámulatba ejt, vágyat ébreszt a szívünkben vagy elfordulunk tőle? Isten szentségével megjelenik nekünk perzselő tűzként, lágy szellőként, kompromisszumok nélküli parancsolatokban, életre szóló elhívásokban, a bűnbánatban, az imáink mélységében, a dicsőítés magasságaiban, a közösségeinkben, Krisztusivá való formálódásunkban, a szenvedéseinkben, a nagy döntéseinkben és az örömeinkben. Te hol találkozol vele?

Az a vágyunk az idei tábor kapcsán, hogy minden megszokott és új program, alkalom és lehetőség abban vezessen minket, hogy Isten szentségéből részesedjünk, hogy közösen éljük meg azt, hogy Isten minket magához hív, kiválaszt és megszentel az életünk minden percében! Hisszük, hogy a táborban együtt tudjuk majd zengeni a szeráfokkal: Szent, szent, szent a seregek Ura!

A táborra készülünk a megszokott elemekkel: kurzusok, műhelyek, szolfézs, kiscsoport, gyermeksófár stb. és persze régi-új lehetőségekkel is! Minden részletről igyekszünk benneteket tájékoztatni ezért figyeljétek a közösségi média platformjainkat!

Várunk titeket a Dicsőítő Iskolában!

Nagy Heni és Dósa Bendi

Az idei tábor főkoordinátorai

Tervezett programelemek

KURZUSOK ÉS MŰHELYEK

A táborunkban kurzusokon és műhelyeken vehetsz részt, amelyeknek – közvetett vagy közvetlen módon – Isten dicsőítése áll a középpontjában.. Szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy tanulhass és fejleszthesd azokat a tálentumaidat, amelyeket azért kaptál Istentől, hogy az Ő dicsőségére használd. A zenei kurzusokon kívül (ének, gitár, basszusgitár, billentyű, ütős, improvizáció), gyakorlati (pl. hangtechnika) és egyéb kreatív műhelyek (tánc, dráma, irodalom, installáció, nemezelés, film, művészetterápia…stb.) közül választhatsz.

LELKI ÉLET

A művészeti fejlődésen túl nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy Isten dicsőítését ne csak vasárnaponként vagy szolgálatainkban éljük meg, hanem a mindennapi életünkben is tudjunk dicsőítő életformával jelen lenni. Az esti istentiszteleteken túl, délelőtti korosztályos áhitatokon, kiscsoportos beszélgetéseken, lelki beszélgetéseken és lélekműhelyeken is ezt a Témát bonthatjuk ki.

GYEREKEK

A Dicsőítő Iskola formálódó közösségének szerves részét alkotják a gyerekek, akik számára Gyerek Sófárt szervezünk. Itt szakszerű, élményekben gazdag foglalkozásokon vehetnek részt a kicsik, amíg a szüleik is élvezik a tábor lehetőségeit.

ÖNKÉNTESSÉG

A Táborban a hasonlóan kreatív és dicsőítő szívű résztvevők megismerése, az elmélyült közösségi alkotómunka, és Isten örömteli közös dicsérete mellett a vállt vállnak vetve végzett közös szolgálatra is lehetőség nyílik. Részvételed esetén Téged is arra bátorítunk majd, hogy a helyszínen csatlakozz önkéntesekből álló csapatunkhoz néhány kisebb-nagyobb feladat erejéig.

KIEMELT INFÓK

  • Időpont: 2023. augusztus 7. hétfő 12.00 – augusztus 13. vasárnap 14.00 (teljes hét, 6 éjszaka).
  • Helyszín: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, 3530 Miskolc, Kálvin János utca 2.

Találkozzunk tehát Miskolcon a 15. Sófár Református Dicsőítő Iskolában!

Sófár Szervezőcsapat

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>