Dicsőítő Iskola 2019 | Kurzusok és műhelyek

Dicsőítő Iskola 2019

2019.05.24.


Íme, az idei Dicsőítő Iskola kurzus- és műhelyvezetőinek bemutatkozói régi és új arcokkal és új műhelyekkel! Ha van időd, görgess végig, vagy ugorj egyből arra, amire kíváncsi vagy!
A kurzusokon elsősorban zenei területen fejlődhetsz egyéni órákon, ahol a tanárok a személyes igényeidet és képességeidet figyelembe véve állítanak személyes kihívások elé, hogy a legjobban fejlődhess.
A műhelyeken csoportosan fejlődhettek a különböző művészeti ágak területein.

KURZUSOK:

ének |  gitár | basszusgitár|billentyű | ütőhangszer| improvizáció

MŰHELYEK:

hangtechnika műhely | színház és dráma műhely | művészetterápia műhely | tánc műhely | irodalmi műhely | film műhely| nemezelő műhely | installációs műhely


A kurzusleírások folyamatosan frissülnek!


KURZUSOK

Ének

HUTVÁGNER ERIKA

Veszprémi születésű vagyok, jelenleg is itt élek és tanítok hittant és ének-zenét a Padányi Katolikus Iskolában. Általános iskolás és középiskolás fiatalokkal foglalkozom, valamint mentorként főiskolásokkal is.

Gyermekkorom óta szívesen zenélek, énekelek kórusban, hegedülök zenekarban. A gimnáziumi évek után teológiát, ének-zenét és egyházi zenét tanultam. Az utóbbi években a hit- és a zenetudományban / művészetben is továbbképeztem magam. Kórusmunkával is foglalkozom, gyermekkart és gimnazistákból álló kamarakórust vezetek. Több éve énekelek dicsőítő zenekarban, templomi kórusban és ifjúsági zenekarban, valamint énekesként és hegedűsként tagja vagyok egy Peregrinus (Zarándok) nevű zenekarnak, akikkel régi zenét játszunk, illetve feldolgozunk. A zene révén rengeteg jó barát, értékes ember és sok örömteli élmény lett része az életemnek, és Istenhez is közelebb kerültem.

Az énekes kurzuson lesz rendszeres hangképzés – egyéni és közösségi formában is – valamint lehetőség nyílik új dalok tanulására, gyakorlására. A testi-lelki egészséget szem előtt tartva próbálunk hangszerünkkel – az emberi testtel és hanggal – jól bánni, és közben Istenre figyelni, őt dicsőíteni. Szeretettel várok mindenkit, aki ebben a közös munkában szívesen részt vesz.

STANDOVÁR SÁRA

Kedves énekelni vágyók. Én Standovár Sára vagyok, és akik többedjére járnak Sófáron, már ismernek, mert ez a 4. táborom kurzusvezetőként. Most egy kicsit rendhagyóbb, újabb formában tartom az énekórát, mivel kisfiunkkal, Bende Ábellel együtt fogok zenélni. Nem tanítani fogok, hanem arra törekszem, hogy a zenéből megmutassak nektek valamit, hogy együtt beszélgessünk a zenén keresztül, hogy felszabaduljunk, és egyre kifejezőbben használjuk ezt a nyelvet.

Klasszikus háttérből jövök (10 év zeneiskola fuvolával, Opera Gyerekkórus, egyéb kórusok, magánének), így csak felnőttként, férjem megismerése óta hallgatom és élem a jazz és könnyűzenét (főleg soul, r’nb, gospel). Nagyon sokat fejlődtem azóta. És mivel szerintem Isten szereti az igényes zenét, a dicsőítésben is ilyen szemlélettel veszek részt.

Bolyki Sára

Bemutatkozó hamarosan!

up

Gitár

KORMÁNY GERGŐ (GREG)

Sziasztok, örömömre szolgál, hogy ismét tagja lehetek a tanári csapatnak és gitárt oktathatok majd a bátor (hozzám) jelentkezők számára! Greg-nek hívnak (a legtöbben). Emlékszem még arra, amikor szüleim által tartott házicsoport alkalmon előkerült egy kopott akusztikus gitár és én, akkor még mint zongorista nebuló, teljesen beleszerettem a zonginál minden értelemben jelentősen könnyebb hangszerbe. Hosszú klasszikus gitáros éveket követően jazz-t és rock-ot tanultam és játszottam. Több keresztyén és nem keresztyén zenekarral is zenéltem együtt. A rasztás keresztyén rock-metálos korszakomat a Részletkérdés zenekarban éltem ki, majd egy külföldi jazz zenekarral végigzenélt év után manapság többnyire konszolidált jazz-rock dicsőítést játszok és tanítok egészen kezdőtől középhaladó-haladó szintig. Ha a kurzusomra jössz, azt szeretném tanítani, ami igazán érdekel téged, legyen az szólózás vagy dicsőítő dalok (feltéve, ha tudom). Várlak szeretettel!

Huszák Zsolt

A nevem Huszák Zsolt, 50 éves vagyok, Bp. közelében élek.

A 90-es évek eleje óta foglalkozom keresztény könnyűzenével, ami azóta a szívügyem. Az eltelt közel három évtized alatt több zenekarban is volt lehetőségem szolgálni, ma is így van ez, több formációban is zenélek és hálás vagyok Istennek, hogy éltet és terve van velem.

Értetek és a Sófárért is hálás vagyok és nagyon várom a találkozást, a közös munkát!

Novák Zoli

Négy gyerek édesapja vagyok, Budapesti Gazdagréti Gyülekezetben dicsőítésben szolgálok, ahová családommal 2007 óta járunk. 19-20 évesen fogtam először gitárt a kezembe. Eleinte autodidakta módon, barátok segítségével, majd tanárok közreműködésével tanultam/tanulom használni ezt a sokoldalú hangszert. Ami igazán megfogott és ma is vonz, az a közös zenélés, dicsőítés. Ha most csapnál először a húrok közé, találkozzunk a Sófáron!

up

Basszusgitár

Kozák Balázs

Kedves ti, akiknek van türelme eme kimutatkozót olvasni! Kíméletlen leszek, mert utálok e-mailezni. Kozák Balázsnak hívnak, igen ez a leánykori nevem is, Szolnokon születtem és ott is szeretnék meghalni, majd. Jelenleg Pesten Zen-élek és ennek a kis szimbolikus kötőjeles szófordulatnak egyáltalán nincsen semmi köze a zen buddhizmus valamely válfajához, még mielőtt megköveznétek vagy kiátkoznátok a szentek közönségességéből. Egy csodának köszönhetem az életem és a sok zenét az életemben és ez a csoda azóta is kíséri hol túl szürke hol túl rózsaszín mindennapjaimat. 10-es éveim első felében kezdtem el hangszerhez nyúlkálni aztán ez megszokássá vált és azóta követelem a napi adagom, ha meg nem kapom.

Profi zenésznek kicsit nagyképűen, de őszintén 17 éves korom óta tartom magam, amikor is Dian Róbert első jazzt nekem oktatni próbáló tanárom bevett a zenekarába miután fél év basszusgitározás után eljátszottam Charlie Parker-Donna lee című pop slágerét Jaco Pastorius féle feldolgozásban (házi feladat: keress rá Youtube- on). Azóta Istennek hála nagyon sok híres és hírhedt de néhány jó zenésszel is össze hozott a sors és rengeteg minden ragadhatott rám a koszon kívül.

Elöljáróban: Nem akarok nektek semmit tanítani. Mutatni akarok nektek dolgokat a zenéről amik aztán a részeitekké válhatnak “megtaníthatjátok magatokat” ha ti is akarjátok.

A zene egy nyelv, remélem tudunk majd sokat beszélgetni… Peace, B.

up

Billentyű

Tóth Ingrid

Zeneszerető családban nőttem fel, édesanyám szintén zenész, fuvola és szolfézs szakos tanár. Természetes volt tehát, hogy bátyáimat és engem egész kicsi korunkban beirattak zeneiskolába. A zongorát igazából a szüleim választották nekem, valójában fuvolázni szerettem volna, de akkor még ahhoz túl kicsi voltam, így kezdtem el zongorázni 6 évesen. Pár évvel később fuvolára is beiratkoztam, de addigra a zongora annyira a szívemhez nőtt, hogy a fuvolát igen ritkán vettem csak elő, így azt két év tanulás után abba is hagytam. Tulajdonképpen egész kicsi korom óta zongoratanár szerettem volna lenni, de végül a gimiben döntöttem el, hogy valóban ezt a pályát választom. Három éve végeztem a szegedi egyetemen, jelenleg zeneiskolában tanítok. Nemcsak a zenét, hanem a gyerekeket is szeretem, örömet okoz számomra a tanítás.

A gyülekezetben az ének és zenei szolgálatba is már gyerekkoromban bekapcsolódtam, 9 évesen már a templomi énekkar tagja voltam, pár évvel később pedig már a zenekarban is játszottam, hol zongoráztam, hol fuvoláztam. Két bátyám is rendszeresen zenélt, énekelt a gyülekezetben, idősebbik bátyám szintén zongorázott. Eleinte ő segített nekem a dicsőítő énekek tanulásában, hiszen ez kicsit más volt, mint klasszikus zenét játszani. Jelenleg működik a gyülekezetünkben egy tinédzserekből, fiatalokból álló kis zenekar, melynek a próbáin rendszeresen részt veszek, segítem, tanítom őket.

Nem először veszek részt a Sófár Dicsőítő Iskolában,  izgatottan, kíváncsian várom!

Csalók László

24 éves vagyok, Hatvanban lakom, és itt is járok a helyi refkó gyülibe. Kiskorom óta zeneszerető vagyok, de igazán az adott nagy löketet és eltökéltséget arra, hogy elkezdjek zenét tanulni, amikor először hallottam a gyülekezetünkben, hogy hogyan dicsőitik az Urat, és hogy a zenén keresztül mennyire megtapasztalható Istennek a jelenléte. Ekkor kb 9 éves lehettem. Be is iratkoztam amint lehetőségem volt a hatvani zeneiskola zongora szakára. Itt tanultam egy keveset, aztán önképző módra váltottam.

Jelenleg  magánénekszakon tanulok hangképzést már lassan 6 éve. A gitár akkor jött be az életembe, amikor elkezdtünk kijárni evangelizálni a város főterére. Sajnos nem tudtam kicipelni a kis szintetizátoromat, akármennyire is szerettem volna, így a gitár volt a legkézenfekvőbb megoldás. Hála az Úrnak ezért, mert azóta nagyon megszerettem, és a dicsőitésekben általában ezt használom. Jelenleg a gyülekezetünkben vezetek dicsőitést, illetve a Felház nevű egyetemi misszió dicsőitő csapatában szolgálok.

A szívem vágya az, hogy sajátítsunk el ez az egy hét alatt, olyan egyszerű akkordmeneteket, és pengetéseket, amiket tudtok használni a gyülekezetetekben, az osztálykiránduláson a tábortűz mellett, vagy akár otthon a hintaszékben ülve. Gyertek és toljuk végig együtt ezt a hetet! Áldás!

up

Ütőhangszer

Dr. HALUSTYIK JÁNOS

Dr. Halustyik János vagyok, magánéletben egy református férj és apuka, polgári hivatásomban jogtanácsos egy biztosítónál. Gimis koromban kezdtem el dobolni, és sokáig szerettem volna jelentkezni a Liszt Ferenc zeneművészeti egyetem jazz dob tanszakára. De közben a jogi pálya is vonzott, és végül ezt választottam, míg a dobolást szabadidős szenvedélynek tartottam meg. Annak ellenére, hogy izgalmas tapasztalatokat szereztem pár évig a klub életben, és egy-egy alkalommal az akkori nagyok közül a Republic előtt is színpadra léphettünk, és alkalmi formációban az Animal Cannibals-t is kísértem egy józsefvárosi koncerten. Bár a jogi pályát ma is jó döntésnek tartom, a zenekari tapasztalat később csodálatos módon vált áldássá: a gyáli református MonGYÁLdást zenekarban, amivel ma is minden harmadik vasárnapi istentiszteleten vezetjük az éneklést.

Az első Sófár dics.suliban már ott voltam, háromszor szolgáltam már a dob tanításában is. A haladóknak a Nesztor Iván -féle egyetemi anyagból szoktam szemezgetni, de szívesen megnézek egyszerűbb dolgokat is, például híres drum cover-eket is a tanulni vágyókkal: a lényeg, hogy stílusosabb, színesebb és pontosabb legyen a dobjátékunk, amivel az Urat dicsérjük. A feleségem több éven át a gyereksófár szervezésében és lebonyolításában vett részt.

VADON GYULA

Gyuszi vagyok és úgy 20 éve dobolok – az is lehet, hogy régebb óta.
Ezalatt az idő alatt jártam 9 évig zeneiskolába (ahol elméletben megtanítottak szolfézsul is :) ), azután vettem pár órát egy magántanártól, valamint autodidakta módon fejlesztettem a dobfelszerelésen való játékomat, de természetesen még nem jutottam el arra a szintre, ahova szeretnék, ezért még tanulásra szorulok. (Jó pap holtig tanul.)

Több csapatban is játszottam eddig, de ahol igazán sok tapasztalatot szerezhettem, az az otthoni dicsőítő csapat, ahol 15 éve rendszeresen és 12-13 éve szinte minden vasárnap játszottam/játszok a mai napig is. Jelenleg, több mint két éve, a felekezetemben egy országos zenei misszióban is szolgálok zenészként, akikkel sok helyre eljutok és tudom dicséri az Urat.
Az eddigi életem során, a sok zenélés alatt azt tapasztaltam, hogy Istent dicsőíteni a legjobb. Mindegy, hogy milyen stílusú és milyen jó zenészekből áll egy csapat, az csak akkor lesz a legjobb, ha Istent dicsőítjük.

Nekem az elhívásom a dicsőítés, és bár nem ebből élek, Isten tud használni engem így is, de persze nyitott vagyok, hogy az Úr elhívjon teljes idejű szolgálójának. :)
Volt alkalmam már keresztény zenetáborban dobtanárként részt venni, valamint volt pár tanítványom otthon is. Remélem a “tanári ösztön” előtör belőlem most is.
A jó sáfárság jegyében már várom, hogy tovább adhassam a megszerzett tudásomat.

up

Improvizáció

GUSZTIN RUDOLF

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem hegedű szakon, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia) elvégeztem a zenetudomány szakot és a pegagógiát mint zeneirodalom-tanár. Egyetemi tanulmányaim alatt teológiát is hallgattam levelezőn. Jelenleg az MTA BTK Zenetudományi Intézetének vagyok munkatársa mint zenetörténész / zenetudós, illetve doktori tanulmányaimat végzem a fentebb említett egyetemen. Számomra a zene Isten legszebb adományainak egyike. A szakrális zene eszköz, hogy Istenhezm kapcsolódjunk, de eszköznél sosem több: fontosnak tartom, hogy a keresztény zene megmaradjon alázatos szerepében, és mindig az Igét szolgálja és arra mutasson. Bár a zene kifejezi a keresztény ember életérzéseit, de nem válhat az istentisztelet középpontjává Krisztus helyett. Szívesen osztom meg gyakorlati tapasztalataimat, hiszen a gyülekezeti zenei szolgálatok mellett ifjúsági szolgálatot, igehirdetői, liturgiai és tanítói szolgálatot is végzek, így a zenét megpróbálom ebben az átfogó rendszerben látni. Többször volt már módomban felekezetközi (pl. MEKDSZ táborok) és nemzetközi dicsőítőcsapatokban részt venni. Zongorán, hegedűn és gitáron játszom.

Az improvizáció izgalmas világ, hiszen a zenésznek valós időben kell rögtönöznie kell egy rendelkezdésre álló készletből. A kurzuson igyekszem megmutatni, milyen elemek tartoznak az eszköztárhoz, és hogyan kell összeválogatni őket. Akit érdekel, hogy rögtönözzünk dallamot, vagy hogyan variáljunk egy már meglévőt, hogyan használjunk fel különböző skálákat vagy harmóniákat ahhoz, hogy létrehozzunk valami különlegeset, az bátran jelentkezzen a kurzusra. Improvizálni olyan, mint recept nélkül főzni: meg vannak az alapanyagok, de nekem kell kitalálni, mit hogyan kombinálok össze, és a végeredmény is időnként meglepő lehet. Remélem, ízleni fog! A kurzusra csak előzetes hangszeres és zeneelméleti tudással érdemes jelentkezni.

up

MŰHELYEK

Hangtechnikus műhely

ZSOLDOS BÁLINT ILLÉS

Már óvodás koromban jól éreztem magam a tekergő kábelek és a csatlakozók között, s hamar elbűvölt a hangtechnika titokzatos világa. Kamaszként  már odaengedtek a suliban a hangosításhoz, majd a gyülekezeti zenekar technikusa lehettem. Tíz évig rádióztam, s közben a Kandón stúdiótechnikára szakosodva lettem villamosmérnök, ezen a területen is helyezkedtem el. Bár az utóbbi években már erősebb áramokkal foglalkozom, a hangtechnika, a zene továbbra is az érdeklődésem egyik centrumában van.

A Hangtechnika kurzuson a helyed, ha enyhülést keresel ilyesmi kérdésekre-kínokra:

  • Folyamatos sípolás helyett a hangszerek és énekesek hangját szeretném kihozni a hangszórókból…
  • Mire való ez a további százhét gomb és csatlakozó a keverőn? Miért kellene DI-BOX-ot használnom?! Minek van ennyiféle mikrofon?
  • Biztos valami effektet kellene használnom erre a sávra… De melyiket?
  • Hogyan kezdjek hozzá hangfelvételek készítéséhez vagy a hangosítás bővítéséhez?

A hét végére már átfogó képed lesz a főbb hangtechnikai eszközökről, az elmélet mellett tekergetni, nyomogatni, tapogatni, kattintgatni és fülelni is fogunk. Gyakorlatozó és visszajátszott zenekarokkal gyakorlatozunk, s kicsit belesünk a pszichoakusztika titkaiba is. Sőt, a konkrét kérdéseiddel is foglalkozunk majd…

up

Színház és dráma műhely

MUZSLAI-BÍZIK BENCZE

Muzslai-Bízik Bencze vagyok. A színház mellett újságírással, teológiával, ifjúságsegítéssel foglalkozom. A színjátszást kisgyermekkoromban kezdtem, egyik alapító tagja vagyok a Jákim Stúdió Színházi Társulatnak ( http://jakim.hu/ ) . 2001 óta foglalkozom komolyabban a szakmával.

Hiszem, hogy a színház Istentől való csodálatos üzenetközvetítő eszköz, akár példázat, úgynevezett képes beszéd formájában szól, akár nyíltan, vagy egyszerre mindkét formában. A fő kérdés szerintem az, hogy milyen céllal, és milyen üzenetet, értéket közvetít. Hiszem, hogy a színház Isten céljaira való, noha vannak, akik nem így, és nem erre használják. Az biztos, hogy az ördög már rájött, hogy milyen erőteljes eszköz a saját céljai megvalósításában. A kérdés szerintem az, hogy mi keresztyének mikor döbbenünk rá, hogy az Úr mennyire szeretné erővel használni.

A kurzuson a sok gyakorlat mellett szó lesz bibliai alapvetésekről, és a keresztyén színház létjogosultságáról is.

“… mert színháza lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. Mi bolondok a Krisztusért…” (1Korinthus 4)

up

Mozgás- és tánc műhely

BÓBIS ENIKŐ

Kinyitom a Bibliát az első oldalon, s mit látok? A kezdeti semmit, annak közepén pedig az Isten Lelkét. S mit csinál? Hát lebeg! Lebeg? Lebeg! Emelkedik. Süllyed. Arrébb megy. Emelkedik, süllyed, tágul, szűkül, kitölt. Lélegzik. Isten úgy döntött, ezt a jelenlétet adja nekünk a kezdetek kezdete óta.

Gyerkőcként kezdtem táncolni, klasszikus balettos tütüs korszak, jazzbalettos évek, társas- és swing táncok, majd kortárstánc követték egymást. Egy évtizedig a 20as, 30as évek Amerikájának éltem, lindy hop, charleston, autentikus jazz és sztepptánc órákra jártam itthon és külföldön, s nagy szeretettel tanítottam is ezeket. Több helyen koreografáltam, illetve egy fellépő csoport tagjaként koptattam a “világot jelentő deszkákat”. Majd 2012-ben egy novemberi napon megfordult az életem, Istené lettem. A következő években fokozatosan elhagytam a színpadot, befejeztem a tanítást és végül elbúcsúztam magától a tánctól is. Na nem azért, mert ezek nem “jó” dolgok! Egyszerűen csak nem voltak jó helyen az életemben és Isten megkért, adjam a kezébe ezt a területet is. Ma, majdnem 7 év távlatából már elmondhatom, hogy minden áldozatból élet fakad!

2018-ban a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztem egy intenzív kortárstánc kurzuson, illetve a Pécsi Tudományegyetemen diplomáztam, mint művészetterapeuta. Mindkettő képzés arról tanít, milyen törékeny és felbecsülhetetlen ajándék az életünk, amit Isten adta felelősségünk szeretni és mindenestül megélni. A Sófár 2019 táncos foglalkozásain játékos, szabad formában keressük a köztünk és a Teremtő közt meghúzódó kapcsolatot, tapasztalatokat gyűjtünk a fizikumról, a szervesről és a benne lakó Lélekről.

Semmilyen tudás sem szükséges, csak nagyon kényelmes ruházat, kíváncsiság és mezítlábak.

up

Irodalmi műhely

Jakus Ágnes és Jerebák Ancsi

Volt már olyan veled, hogy annyira beszippantott egy történet, hogy nem tudtad abbahagyni a könyv olvasását vagy a sorozat nézését? És az előfordult már veled, hogy a saját életedben elvesztetted a fonalat, és ha az is egy kézzel fogható könyv lett volna, legszívesebben összecsaptad és a sarokba vágtad volna? Akkor köztünk a helyed! Irodalmi műhelyünkön elkezdheted kibogozni a történeted szálait! Az írás segít a gondolatok rendezésében, a képzelet pedig lehetségessé teszi a lehetetlent. Ezért garantált a felüdülés is, a sok játék és az írás kalandja mellett. Olvasunk, értelmezünk, elmélyülünk, kérdezünk, keresünk és reményeink szerint válaszokra is lelhetünk majd. Kicsit irodalomóra, kicsit írószeminárium, de önismereti- és Isten-ismereti műhely is, amelynek kapuja előtted is nyitva áll. Kérünk, az elejétől gyere és végig maradj, mivel zárt csoportként működünk valamennyiünk biztonsága érdekében. Hétfőn bevackoljuk magunkat, szombaton pedig előbújunk a kuckóból. Társakkal együtt vállalkozunk a kalandra, ám egyéni, belső utunk is biztosított lesz. Megnyílhatsz, amennyire szeretnél, csendben lehetsz, ameddig csak jólesik. Hozz magaddal íróeszközt és papírt vagy laptopot! Szeretettel várunk!

up

Nemezelő műhely

NAGYNÉ PÁL TÜNDE

Magamról: 30 évesen születtem újra Isten Szentlelke által. Azért élek, mert Isten szeret. Van 4 gyermekem, és 8 unokám, emellett főállásban oligofrén-pszichopedagógia szakos tanárként pszichoterápiás játékos fejlesztő órákat tartok. Szabad időmben gyapjút gyúrok nemezzé, nemezcsodáimmal pályázatokon, kiállításokon, termékminősítéseken,  zsűriztetéseken veszek részt, nagy sikerrel. Szeretek verset, mesét, regényt, áhitatot (Csendes Percek-be) írni. Hiszem, hogy Isten használni adott sok mindent számunkra, és nem pazarolni, visszaélni a természettel. A képességeket, talentumokat is használni kaptuk, ezért vállalom nagyon nagy örömmel a Sófár dicsőitő suliban a nemez kurzus vezetését. Néhány éve, mint nemezkészítő szak-vizsgáztam, és már 3.éve várom, hogy új dolgokat adhassak át a lelki feltöltődés mellé, amiben a nap folyamán részünk lesz.

Nagy szeretettel várom a teljesen kezdő, még gyapjút csak bárányon látott (azt is azállatkertben, vagy neten) résztvevőt, és azt is, aki újra bizalmat szavaz nekem, hogy alkotásainkkal is Istent dicsőíthessük. Azokat is várom, akiket nem ismerek még, de mártudnak nemezelni. Saját fejlesztésű, és tervezésű tárgyaim nekik is talán újdonságként hatnak majd.

Mit is terveztem erre a hétre? Sok-sok játékot. Szeretném, ha saját készítésű, interaktív, újrahasznosítható, környezetbarát, több funkciójú társas-és egyéb játékokat készítenénk, amit otthon a barátoddal, családoddal, a testvéreddel, gyerekeddel, unokáddal használhatszmajd. A kíváncsiak leskelődhetnek a www.anginemez.hu oldalon. Tudod, hogy egy nemezkészítő hasonlóan bánik a gyapjúval, mint Isten velünk? Tudtad, hogy lehet egy egyszerű nemeztárgy segítségével evangalizálni, vagy Istenről beszélgetni Valakivel? Tudod, hogy mit jelent az ÉLŐ gyapjú? Szerinted van halott gyapjú? Ha szeretnél a kérdésekre választ, gyere, és nemezelés közben mindent megkérdezhetsz. Mindkét évben a Dicsőítő suliban kurzusunkat apró, rögtönzött kiállítással zártuk. Jó volt látni, milyen örömmel mutogatták csodálatosan sikerült alkotásaikat a nemezelők. (Hát még én milyen büszke voltam rájuk!)


Isten hatalmas ajándékának, kihívásnak, és nagy lehetőségnek látom, hogy együtt dicsőíthetjük Őt alkotásainkkal is. (… már nagyon várom a találkozást Veletek!

up

Művészetterápia

Dorozsmai-Szabó Eszter és Riczuné Kiss Georgina

Dorozsmai-Szabó Eszter vagyok, óvodapedagógusként diplomáztam először, majd elvégeztem a baptista teológiát. A művészetek minden ágával foglalkozom hobby szinten. Zene, tánc, írás, képzőművészet.  Mivel egy játszóházat vezetek, ahol foglalkozásokat tartok gyerekeknek, azon kezdtem gondolkodni, hogy lehetne összehozni az emberekkel való foglalkozást és a művészeteket? Így találtam rá a művészetterápiára és végeztem el az MMSZKE 3 éves művészetterápiás képzését.

Riczuné Kiss Georgina Orsolya vagyok, református lelkész, édesanya és feleség. Lelkipásztorként az életem nagy részét a gondolatok szavakká formálásával, az Ige magyarázásával töltöm. Református keresztyénségünk alappillére a Szó, az Ige, de azt tapasztalom, hogy miközben ezt próbáljuk képviselni, az emberi szavak tengerében könnyen szem elől tévesztjük, vagy öntudatlanul is az emberi bölcselkedés keretei közé akarjuk zárni a Testté lett Igét, az egyetlen Szót, Akiben élet és erő van. A művészetterápia kurzuson tavaly résztvevőként voltam jelen, sokat segített nekem az arányok helyrebillenésében, és a saját, személyes Isten-kapcsolatom erősödésében. Ennek az örömével, lelkesedésével készülök az idei alkalmakra. Gyertek el Ti is, ha vágytok arra, hogy az Alkotóval az alkotás örömén és küzdelmein keresztül találkozzatok!

Fontos, hogy nem kell művésznek lenni ahhoz, hogy valaki részt vegyen egy ilyen csoportban. Művészeti alkotás minden, ami a papírra kerül, amiknek nem esztétikai mondanivalója kell, hogy legyen, hanem arra szolgál, hogy olyan belső tartalmakat hívjon elő belőlünk, amelyeket nem érünk el, a tudatunk mélyéről kerülnek elő.

Reménység van bennem, hogy a csoportban segíthetünk felszínre hozni olyan dolgokat, amelyekkel aztán tovább tudtok dolgozni és nem érintetlenül mentek haza, hanem olyan útravalóval, melyet Isten képes lesz kibontani a számotokra.

up

Film műhely

KARDON MARCI

Sziasztok, Kardon Márton 23 éves mérnökhallgató vagyok és nagyon megtisztelő, hogy idén Sófárra kurzusvezetőként mehetek. Szerintem valahogy 12 éves koromban kezdett el érdekelni a film úgy, hogy már nem csak nézni akartam, hanem csinálni is. Úgyhogy az első kisfilmemben egy ostorral csapkodtam a gigantikus plüssnyulamat aminek adtam a kezébe egy játékpisztolyt és a fejére egy kalapot. Igen, minden így kezdődött. Azóta, egy kicsit hosszabb kisfilmeken is dolgoztam, illetve elhagytam a plüssnyulat. Sófáron is már elkövettünk egy-két filmecskét, de az mind semmi ahhoz képest, ami most következik.

A 2018-as Sófáron bemutatkozik a Filmes Műhely (továbbiakban FM). Szóval, hogy mire is számíthattok, ha jöttök? Az első és a legfontosabb, mivel ez egy dicsőítő iskola, így dicsőíteni fogunk mi is. Nem vicc. tehát az első dolog az lesz, hogy hogyan lehet a filmezéssel, filmművészettel dicsőíteni Istent. A második, mivel, hogy ez egy filmes műhely, így tehát filmet fogunk készíteni, és eközben megtanuljuk, hogy hogyan tud bárki nagyjából bármivel, bárhogyan filmet csinálni otthon, vagy barátokkal, vagy a levelibékákkal. Úgyhogy, ha most ez meghozta a kedved ahhoz, hogy filmezz, írj, rajzolj, világíts, kamerázz, építs, mozogj, beszélj, rendezz, vágj, játssz, stb… Akkor nagyon sok szeretettel várlak a műhelyben. Kamerát/telefont, laptopot/számítógépet, tollat/ceruzát ne felejtsd otthon mert szükség lesz rá. „Gyere, jó lesz, sokat fogunk nevetni.”

up

Installáció műhely

Szabó György

Építész, lelkészférj, 3 gyerekes apa. A sófárban hol egyszerű részvevő, máskor szervező, kiscsopivezető… Idén pedig újra műhelygazda!

Tágas terektől a belső szobáig. Hol van Isten? Teszi fel a kérdést gyerekként előbb-utóbb mindenki. Az égben, a felhők közt? Esetleg a templomban? Vagy a szívünkben, ott bent? Egymás közt, közösségben? És az ember építeni kezd, ha nem is Istenek, de legalább az Istent kereső embernek házat, kápolnát, szentélyt, imaházat, vagy keres egy sarkot a nappalijában, egy padot a kertjében, egy megszokott helyet a karzaton, ahol leülhet és várja, hogy ott rátaláljon Isten, odatelepedjen mellé Jézus, átölelje a Lélek. Az idei installációs műhelyen szent terek titkait keressük: sok beszélgetéssel, képpel, kísérletezéssel, egyéni és közös alkotással! Ha ide jelentkeztek, ne feledjétek otthon a barkácsdobozotokat és az alkotó fantáziátokat!

up

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>