Dicsőítő Iskola 2019 | Helyszín

Dicsőítő Iskola 2019

2019.05.23.

Nagy öröm számunkra, hogy idén először Dél-Dunántúlon, Pécs gyönyörű városában kerülhet megrendezésre a Sófár Dicsőítő Iskola. A programunknak helyet adó intézmény a Gandhi Gimnázium Kollégium és Alapfokú Művészeti iskola.

helyszínbejárás

Május közepén az idei Sófár szervezőcsapatából hatan az ország 6 különböző pontjáról indultunk útnak. Célunk nem volt más, minthogy alaposan szemügyre vegyük Pécsett az előre kiszemelt helyszíneinket: A Gandhi Gimnáziumot, Kollégiumot és Alapfokú Művészeti iskolát. Érdemes az iskola történetét és egyéb érdekes információkat a honlapjukról elolvasni, amit itt tudtok megtenni. 

A GImnázium bejárata

Táborunk alapvetően két helyszínen fog megvalósulni, melyek mindössze 500 m távolságra vannak egymástól. A gimnázium adja majd többek között a zenei kurzusok helyszínét, míg a kollégiumban a szállás, az esti istentiszteletek és az étkezés fog megvalósulni. A helyszíneken a két intézmény házigazdái vezettek minket körbe. Méltán ámultunk el először a számok hallatán, majd a látottakon is. A kollégium ugyanis 300 fő befogadását teszi lehetővé, ennek megfelelő méretű nagyteremmel és ebédlővel.

Kollégium előtér

A folyosókon és a Kollégiumi szárnyakban is több helyen színes fotelek, kényelmes közösségi terek hívnak beszélgetésre, pihenésre. Na, de hadd ejtsek néhány szót a fontosabb terekről bővebben is. Az esti istentiszteletek helyszíne ( amit ők interaktív teremnek hívnak) nevéhez híven modern és rendhagyó belsővel rendelkezik, színpad is van benne, amiről már csak a dicsőítő zenészeink hiányoznak. Ami azonban ezek mellett a legnagyobb hálára indított minket,  az a légkondi, ami a teremben működik. Így reméljük, hogyha a nyár legmelegebb hete lenne is a Sófáron, mi akkor is kellemesen érezzük majd magunkat.

A nagyterem színpada

Az ebédlőt gyakorlatban is kipróbáltuk, egy finom gulyáslevessel vendégeltek meg a háziak. Az étkezések helyszínén lesz kialakítva a teaház is, de az ebédlő mellett a zavartalanabb teaházi beszélgetéseknek más helyszínt is biztosítunk. 

Ebédlő

A helyszínbejárás egyik legizgalmasabb része a szállásként szolgáló kolis szobák megtekintése volt. 4 különböző épületszárnyban, 4 emeleten keresztül. Néha már el sem akartuk hinni, hogy még mindig van olyan rész, amit nem láttunk…de volt. De nagy öröm van bennünk, mert  reméljük, hogy ez a sok szállás mind foglalt lesz majd a tábor ideje alatt. Családosok számára van néhány külön fürdőszobás szoba, a többieknek közös fürdőszoba van a folyosón. 

Kollégiumi szoba

Néhány apró finomságot említenék még az épület lehetőségei közül: a pince helyiségben zenegödör külön kisszínpaddal, konditerem a koliszinten, tükrös táncterem, dühöngő babzsákokkal a kicsik számára, interaktív tábla néhány teremben (ezek a tini programban is használhatók), iskolakönyvtár helyisége az irodalmi műhelynek és még sok más meglepetés.

A Gimnázium aulája

A kollégiumtól a Gandhi Gimnázium mintegy 4 perc távolságra van, szép zöld udvarral, tágas térrel rendelkezik. Az udvaron egy gumipadlós kosárpálya és egy focipálya is vár minket. Ebben az épületben fognak otthonra lelni a zenei műhelyek.

ceruza-ikon MEGOSZTOM!
ceruza-ikon HOZZÁSZÓLÁSOK!

2 hozzászólás to “Dicsőítő Iskola 2019 | Helyszín”

  1. Smiley face

    Bárdosné Tóth Lídia: Drága Tesók! Nagyon örülök, hogy Rátok bukkantam. Én Pécsen élek, és érdeklődök, hogy lesznek-e nyitott alkalmak, vagy csak regisztráltak vehetnek részt. Hálás vagyok Értetek és sok áldást, mennyei erőt kívánok a munkátokra. Szeretettel: Lídia

  2. Smiley face

    Győr Lili: Kedves Lídia! Mi is örülünk neked! Igen, lesz egy nyitott istentiszteletünk, erről bővebben a Sófár Református DicsőÍtő Portál facebook oldalán látsz majd információt az esemény közeledtével! Szeretettel, Lili

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>