Helyszínbejárás Szegeden

Dicsőítő Iskola 2018

2018.04.15.

Múlt hét szombatom a hétvége ellenére még is reggel hatkor kellett felkelnem. Miért is? Hát hogy elérjem a reggeli vonatot a Nyugati pályaudvarnál, és csatlakozhassak a többi Sófáros szervezőhöz, akikkel közösen Szeged felé vettük az utunkat! Idén is az immár megszokott módon, egy tavaszi szombaton látogattunk el az 11. Sófár Református Dicsőítő Iskola helyszínére, Szeged városába.
A vasútállomáson már vártak minket többen, köztük Damásdi Eszter az idei dicsőítő iskola főszervezője, illetve a helyi egyetemi gyülekezet tagjai, akiknek már most hálásak vagyunk a szervezésben nyújtott segítségükért, és a meleg fogadtatásért. A telefonom reggel esőt mondott, ám ezt végül szerencsére megúsztuk és szép időnk volt. A nap célja az volt, hogy felmérjük a “helyi erőviszonyokat”, vagyis hogy hogyan fog kinézni a szállásunk, milyen terek állnak a rendelkezésünkre, melyik termet, szobát milyen célokra tudnánk használni, valamint hogy mi is kicsit ismerkedjünk a hellyel. Talán sokaknak jó hír, hogy a főbb helyszínek mind egymáshoz igen közel találhatóak, sőt, még a vasútállomás is kb. 2 percre van az egyik iskolától!

Először “A Vasút a gyermekekért” Alapítvány Kollégiumába látogattunk el. Itt sok időt fogunk majd tölteni a tábor egy hete alatt, ugyanis itt található a szállások egy jelentős része, az ebédlő (ami egyben a teaház helyszíne is lesz), valamint az esti istentiszteleteknek helyet adó nagyterem is ebben az épületben van. A táncosok és a legfiatalabb korosztály (a GyerekSófár résztvevői) a foglalkozásaikon is itt lesznek. Ha viszont valamit itt nem találsz, akkor valószínűleg nagyobb sikerül jársz a közeli Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumban. Amennyiben a kurzusod termét keresed, akkor a legtöbben azt valószínűleg itt fogjátok találni.
Természetesen ahol pár Sófáros összegyűlik ott mindig van vidámság és nevetés is bőven. Így többek közt egy Rómeó és Júlia színházi jelenetnek is szemtanúi lehettünk a nagyterem színpadján. Ha valakit azonban ez nem hozott volna izgalomba, az leállhatott egy pillanatra (amíg tovább nem kellett állnunk) csocsózni, vagy a kertet, sportpályát megcsodálni. Jó volt látni hogy van egy kis zöld terület, ahova ki lehet majd menni levegőzni. Ebéddel az egyetemi gyülekezet kedves tagjai készültek, amit jóízűen el is fogyasztottunk.

Összefoglalva a napot, örültünk, hogy találkozhattunk egymással, személyesen átbeszélhettünk pár szervezéssel kapcsolatos kérdést. A médiás csapat egész nap sokat dolgozott, fotókat készített a termekről, helyszínről, videózott és ennek eredményeképpen hamarosan elkészül a 11. Sófár  Református Dicsőítő Iskolát (júl.30-aug.5.) népszerűsítő videó is. Örültünk, hogy ilyen nagyszerű és szép helyszínt sikerült találni az idei dicsőítő iskolának, és hogy itt ilyen szeretettel fogadnak minket, mind az intézmények, mind pedig a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet részéről.

Ahogy a jelenlevők fogalmazták: “Az intézményi fogadtatások nagyon jók voltak, a fiatal csapat  lelkesen mindent számba vett, fotózott, jegyzetelt és a Szegedi Egyetemi Gyülekezet szeretet vendégsége is azt jelezte, hogy jó helyen vagyunk. Ahogy mentünk egyik teremből a másikba, jó volt a szobák hangulata, szinte láttuk a sok kis „Sófárost”, ahogy belakják, találnak beszélgetős, bulizós, gyakorlós, imádkozós helyet, na, és a pingpong, csak el ne felejtsünk ütőket vinni.”

ITT látható több fénykép a helyszínről és a szervezéssel töltött napról!

 

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>