Beszámoló – Böjt, készülődés, szervezés

háztáji

2017.04.04.

Ahogy ígértük időről időre beszámolunk, hogy mi történik éppen a Sófár szervező csapat berkeiben. Ha címszavakban szeretném összefoglalni, ezeket a heteket 3 dolog határozza meg: böjt, készülődés és szervezés.

A Nagyböjt mindig egy különleges időszak a sajátos lelkületével és hangulatával. A hívő ember életében hoz magával egyfajta önmegtartóztatás, visszafogottságot, befelé figyelést és Istenkeresést, amit ki-ki a maga módján él meg egyénre szabottan. De a böjt fontos úgy is, mint megelőző időszak és felkészülés valami jövőbeni nagyobb dologra. Hiszen a kereszténység legnagyobb ünnepét előzi meg és készíti elő, amikor Jézus földi küldetése elérte célját és teljességét. Jézus maga is böjtölt 40 napot a pusztában mielőtt tanítványait elhívta, még Ő is így készült fel mielőtt tanítani kezdett, és végigvitte volna a világ megváltását.  A szervező csapatban is már benne van a vágy és a lendület, hogy a programokkal foglalkozzunk, de fontos, hogy megéljük a böjtöt, a Húsvétot, és lelkileg is fölkészüljünk arra, ami előttünk áll, mielőtt tényleg belekezdenénk az év sűrűjébe. Úgyhogy ezekben a hetekben mi is örülünk a tavasznak, sokat imádkozunk, hangolódunk, tervezgetünk, készülődünk.

Örömmel hirdetjük nektek az ide első Sófáros programot: a LélekJelenLétet. Teljesen más jellegű program, mint a nyári tábor, de ettől igazán érdekes. Jól bevált helyszín szép környezettel, Szabó Gyura pedig már igazi rutinos csend hétvége szervezőként készül az eseményre. Nem véletlen, hogy a meghirdetett keret mindössze 30 fő, hiszen fontos, hogy a közösség együtt is meg tudja élni a lelki elcsendesedést. Személyes tapasztalatból mondom, hogy aki nem érzi magáénak a csend útját, annak is érdemes kipróbálni egy ilyen hétvégét, mert ezt a fajta lelki életet is lehet tanulni és gyakorolni. Ha pedig mégsem sikerül igazán belépni a csend világába, akkor pedig a szavakkal és hangokkal megélt Isten kapcsolat kaphat egy ilyen alkalomnál új erőt és lendületet. Így ez a program is mindenképpen jó felkészülés és feltöltődés is lehet a nyári programokra.

Természetesen a dicsőítő tábor szervezése is javában zajlik Damásdi Eszter főkoordinátor vezetésével. A helyszínt már megismerhettétek, a regisztráció pedig májusban fog indulni. A kulisszatitkokat későbbre tartogatjuk, egyenlőre csak annyit árulunk el, hogy a jubileumi 10-es szám az egész táborban kiemelt figyelmet fog kapni. Ez az évforduló már komoly múlt, és amellett bizalommal tekintünk jövőbe sok jó Sófáros programot és minél több dicsőítő lelkületet remélve, az idei táborba lesz visszatekintés is különböző formákban az elmúlt évekre, hogy lássuk azt is honnan indultunk, és hogyan jutottunk el idáig. Úgyhogy aki még nem lépett be ebbe a közösségi életbe, soha jobb alkalom!

Áldott Nagyböjtöt és készülődést mindenkinek, hamarosan jelentkezünk az újabb hírekkel.

Moncsi

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>