Mindenki nagy izgalommal várta az október 22-én rendezett idei Sófár dicsőítő napot. Hetek óta csak azt kérdezgettük egymástól, hogy „UGYE jössz Sófárra?!’ Minden Sófáros alkalom nagy esemény, hiszen ez a nagy-nagy társaság ilyenkor végre össze is találkozhat és új emberekkel is megismerkedhetünk.

Ez alkalommal sem volt másképp, már az odajutás meghozta a hangulatot (többiek keresése, késés, bolyongás a helyszín felé). A fázós megérkezők a teaházban átmelegedhettek egy forró ital mellett, aztán mi is a lélekmelegítés felé vettük az irányt.

A rózsatéri református gyülekezetben kaptunk szép tágas helyet az egész napos dicsőítésre. Mindegyik zenekar hozott valami sajátot és újat szolgálatával, a jazzes zsoltároktól a gyerekdalokig mindent hallhattunk. Jó volt újra megtapasztalni, hogy mennyiféle zenét és embert tud összehozni az Úr lelke a közös dicsőítésben!

Jó volt tapasztalni, hogy a dicsőítés nem csak annyi lehet, hogy együtt énekelünk, hanem igazából minden Isten munkájában vagy Neki hálával végzett tevékenységünk lehet az. Számomra nagy bizonyság volt ennek a megértése és megélése.
Nagyon vártam én is a dicsőítő napot, nagyon jó lesz, végre egy egész napos lelki feltöltődés. Egy dicsőítő napra dicsőíteni szokás menni amugyis. Erre mi kapásból elkéstünk és bosszankodtam is, hogy biztosan lemaradtam már valamiről. Aztán délelőtt annyira próbáltam koncentrálni, hogy gyerünk, dicsőítsek már, ideértem végre, hogy végül inkább csak dudorásztam a bajszom alatt. Ebédidő alatt tettem egy akkor igen könnyelműnek tűnő felajánlást az akkor ügyeletes gyerekvigyázóknak, hogy hamár nem jelentkeztem előzetesen, akkor most majd nyugodtan szóljanak ha nem bírják, vagy szeretnének feljönni, akkor átveszem a csőszködést.
Aztán imádkoztam (nemcsak megerősítésért a közelgő feladatra), hogy hadd legyen bennem is igazi hálás, dicsőítő szív, hadd legyek igazán az Úr előtt! És akkor a Sófárban a Sófár dicsőítése valahogy annyira megfogott, hogy igazán akkor már nem azért nem énekeltem, mert sehogyse sikerült, hanem mert nem tudtam eléggé hálát adni és imádkozni. Imádattal és Lelkesen :)
Ezután ezzel a dicsőítő lelkülettel mentem le az őrváltásra. Eléggé más volt így az elmélyült imádság után papírrepülőket hajtogatni és színpadiasan eldőlni, ha a kis vadászpilóta eltalál. Miután így beépültem a csoportba, a bábozástól kezdve a repülőtérépítésen át a várasbújócskáig mindent eljátszottunk a többi lelkes és elszánt ovónéni/bácsi közreműködésével :)
Aztán amikor a párnákat kinevezték a kicsik kardnak, gyorsan helyesbítettem, hogy nem, az bizony szánkó, ráültem és igen hitelesen rázkódtam, hogy én most szánkózok. Persze ez tetszett, és akkor le kellett vinnem Mátékát is a szánkón, minekutána a többiek is szerettek volna csatlakozni.
Nem sokkal később a ‘szánkó’ tele csomagtartóval, negyedszerre ‘siklott le’ a lejtőn, dűlöngélve és ugrálva a terepviszonyokat követve.
Ott, úgy 3 gyerkőccel ródlizva, úgy igazán megértettem, hogy nem attól lesz az a dicsőítés igazi, hogy csak a zenére figyelek és megyek Isten elé és nagyondicsőítek, hanem hogy engedem, hogy a Lelke, Akit olyan sokszor kértem megerősítésül betöltsön és munkálkodjon! És az Úr igen sok feladatot tud adni és mindet lehet igazi örömmel és hálával, dicsőítve végezni!

A dicsőítések között két kis jelenetet is láthattunk a helyi ifisek előadásában, amik remek gondolatébresztők voltak és kapcsolódtak is a témához: mit tehetünk mi az egyház és a gyülekezetünk megújulásáért? Foglalkozunk-e a problémákkal? Rábízzuk-e Jézusra az életünk és tudunk-e Neki engedelmeskedni? Nagyon áldott volt az esti áhitat is, ahol minderre kaphattunk igei bátorítást és vezetést. A záró dicsőítés mindenkit igazán megmozgatott: a gyerekdalokat nemcsak együtt énekeltük, hanem együtt is mutogattuk.

Ezután búcsúzkodtunk, mindenki elindult hazafelé, előtte még megáldottunk mindenkit az útra. Már igazából a kapun kilépve hiányzott a társaság.. Számomra mindig egy nagy bizonyság, hogy mennyire áldott csapattá lehettünk, hogy így az ország-világ minden részéről is ennyire össze tud minket kötni az Úr szeretete! És mégjobb, hogy ezt magunkkal is tudjuk vinni, és otthon is a gyülekezetekbe tovább adni valamit ebből a lelkületből :)

Áldás & békesség!

bodabence