kották

letöltések

2011.01.31.

Úgy döntöttünk, hogy letölthetővé tesszük a Sófár Dicsőítő Iskolák kottaanyagait – csak belső használatra! A letöltéshez kérünk, add meg ezt a 3 információt, és rögtön megkapod a linket! (Erre azért van szükségünk, hogy lássuk, hányan érdeklődnek, mely gyülekezetek részéről, és esetleg kapcsolatba léphessünk veled. Az adatok sehol nem fognak megjelenni, nem adjuk át senkinek.)

Az adatok megadása után mindenképpen ÚJ LAPON/ABLAKBAN nyisd meg a mappákat, ahol elérhetőek lesznek a kották és le tudod őket tölteni!

Jogi nyilatkozat

Ezeket az énekeket egyedül Isten dicsőségére tesszük közzé azaz sem anyagi, sem egyéb hasznunk nem származik belőle. Ahol csak tudjuk, feltüntetjük az ének szerzőjét/szerzőit. Ha olyan éneket találsz itt, amelynek Te vagy a szerzője, azt kérjük, hogy jelezd nekünk emailben a [sofarportal kukac gmail pont com] címen, ui. szeretnénk hogy a szerző jóváhagyásával kerüljön fel minden ének. Ha pedig úgy látod szerzőként, hogy egy anyag a te szerzői jogaidat sérti, vagy nem szeretnéd, hogy éneked fent legyen Portálunkon, jelezd ugyanott, és levesszük. Célunk, hogy ezek az Istent dicsőítő énekek mindenki számára elérhetőek legyenek, és segítsék gyülekezeteink megújulását és épülését az Isten dicséretben.

ceruza-ikon MEGOSZTOM!
ceruza-ikon HOZZÁSZÓLÁSOK!

18 hozzászólás to “kották”

  1. Smiley face

    Árvay Sándor: Szeretettel köszöntelek Benneteket református testvéreim. Nagyon köszönöm, hogy krisztusi lelkülettel hoztátok létre, ezt a portált. Valóban Istent dicsőíti. Ebben az igyekezetben legyünk teljes szívvel egyek! Isten Áldását és Békességét Reátok! (BÚÉK! Bizz, az ÚR Érkezése Közel!)

  2. Smiley face

    Novák Zoli: Áldás! A 2016-os kották mikor lesznek fent? Esetleg meg lehet venni valahol? Előre is köszönöm a választ, és a színvonalas munkátok!! Üdv: Z.

  3. Smiley face

    Mikló István Boldizsár: Néhány kottátokat már régóta használjuk. Csak szerettem volna ha tudjátok, hogy nagyon sokat jelent a szolgálatotok, itt Királyhágómelléken is. Isten áldjon benneteket.

  4. Smiley face

    Benke Mihály: Szeretnénk kérni a kotta anyagokat ha lehetne..köszönjük szépen.

  5. Smiley face

    András Szabó: Kedves Mihály! A kották letöltési linkjéhez az oldalon megjelenő űrlapot kellene kitölteni. Az űrlap elküldése után jelennek meg a linkek, ahonnan a kották letölthetők.

  6. Smiley face

    Fábián Salamon Ildikó: Sziasztok! Mar nem lehet letolteni a kottaitokat? Vagy csak en vagyok ugyetlen? Nagyon szeretjuk a dalaitokat, feldolgozasaitokat! Halasak vagyunk hogy ezt megosztjatok velunk! Barmikor szeretettel latunk Nalunk Tusnadfürdőn!

  7. Smiley face

    Győr Lili: Kedves Ildikó! Köszönjük szépen a meghívást! :-) A kották letöltési linkjéhez az oldalon megjelenő űrlapot kellene kitölteni. Az űrlap elküldése után jelennek meg a linkek, ahonnan a kották letölthetők.Eközben történt valami hiba?

  8. Smiley face

    Szatmári Elemér: Sajnos én sem tudom megnyitni, a "google visszautasította a csatlakozást"

  9. Smiley face

    Szatmári Elemér: "A(z) drive.google.com visszautasította a csatlakozást." pontosabban

  10. Smiley face

    Győr Lili: Kedves Elemér! Pontosan mikor kapod ezt a hibaüzenetet?

  11. Smiley face

    Gáborné Kolozsi: Segítségeteket kérném a "Mikor gyermekeddé fogadtál" kezdetű dicsőítés kottáját szeretném kérni Tőletek. Köszönöm!

  12. Smiley face

    Kovács Rebeka: Kedves Csapat! Köszönöm a munkátokat! Mindig szívesen hallgatom az énekeiteket, és nagy örömmel találtam meg a kottákat is. Hálás vagyok, hogy Istennek ilyen csodás eszközei, hangszerei vagytok! Szívből kívánom, hogy legyen áldás a további szolgálataitokon is! Imádsággal: Rebeka

  13. Smiley face

    Raffainé Biró Veronika: Áldás, békesség! Nekem sem engedte a google megnyitni a linket. Tudnátok segíteni?

  14. Smiley face

    Raffainé Biró Veronika: Kedves Sófárosok! Egy újra próba után sikerült letölteni a kottákat. A mai DunaTV-s istentiszteleten hallott gyimesi dallamra írt átirat érintett meg nagyon. Erre kerestem rá, és most már szól is a furulyán... Hálásan köszönöm! Isten áldja meg szolgálatotokat! Testvéri szeretettel: Veronika

  15. Smiley face

    András Szabó: Kedves Veronika, ahogy az ablakban írtuk, a megnyitás módja: jobbklikk > Link megnyitása új lapon! Reméljük, sikerül!

  16. Smiley face

    András Szabó: Mostmár fent van a "Mikor gyermekeddé fogadtál" c. dal, a letölthető kották között!

  17. Smiley face

    Mányi Dániel: Az Úr áldja meg az óriási odaszánást, így mindazokat, akik évről évre részt vettek a füzetek összeállításában, és a letöltés lehetővé tételében! Ámen

  18. Smiley face

    Varga György Dániel: Áldás, Békesség! Sajnos nekem sem engedi a letöltést, megjelenik a drive link az űrlap kitöltése után, de azt írja hogy nincs jogosultságom hozzá. Elkérhetném a linket e-mailben vagy Messengeren? Köszönöm!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>