III. SÓFÁR KONFERENCIA 2008 ÁPRILIS 21. BUDAPEST-GAZDAGRÉT
Beszámoló a szemináriumról | Szabóné László Lilla I református lelkipásztor
A szemináriumi beszámolóm elején két dolgot is szeretnék megjegyezni:
1.Teológus koromban a boldogság fogalmának pásztorálpszichológiai meghatározásából írtam a szakdolgozatomat, illetve később ebben a témában publikáltam is. Érdeklődésem azért fordult ebbe az irányba, mert általános tapasztalatom, hogy az emberek leginkább a boldogságra vágynak, és ezt keresik, vagy jól, vagy rosszul. Illetve nekünk keresztyéneknek sem könnyű megérteni, hogy mi a boldogság, és megélni ezt a boldogságot.
2. Eddigi tapasztalataimat megerősítette, hogy ezen a konferencián is a legtöbben erre a szemináriumra jelentkeztek, pedig a többi szemináriumi téma is érdekfeszítőnek kínálkozott. Miért is? Mert semmire sem vágyunk jobban, hogy ez a három szó, – dicsőítés – boldogság – hétköznap – , összekapcsolódjon az életünkben. Ennek a hogyanjáról gondolkodtunk.
Először összegyűjtöttük, hogy mi is jellemez egy ideális dicsőítést, mit is élünk át egy dicsőítés alatt:
Tovább… »