Október 1-én ünnepelte a miskolci Lévay Református Gimnáziumban működő Lámpás Dicsőítő Csoport fennállásának 10. évfordulóját. A jubileumról itt olvashatjátok a Lámpás vezetőjének, Thoma Lacinak a beszámolóját :

Érdekes, hogy milyen emlékek és tapasztalatok vannak bennem az előkészületről és milyenek arról a konkrét napról, amikor a Lámpás fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepeltük. Lehet, hogy furcsa a párhuzam, de kicsit az jut eszembe, amikor az esküvőnk volt. Akkor az előzmények nagyon hosszú ideig tartottak, nagyon hosszú idő telt el a szervezéssel, sok volt a nehézség, talán még a bosszúság is, sok módosításra volt szükség, és sok embert be kellett vonni a munkába, viszont az esküvő napja az nagyon szépre sikerült. Valahogy így volt ez most is. Nagyon sok olyan munka előzte meg a koncertet. Olyan dolgok, amikre nem számítottunk, szervezésben technikai kérdésekben, próbákban, viszont azon a napon minden nagyon gördülékeny volt és tényleg egy olyan hálaadó nap jöhetett létre amilyennek terveztük.

Miskolcon, a Művészetek Házában tartottuk az alkalmat október 1-jén. 13 órától az iskola diákjainak, 17 órától pedig szülőknek, gyülekezeteknek, meghívott vendégeknek. Az érdeklődők részvétele várakozáson felüli volt, ami azt jelenti, hogy több mint a kétharmada elkelt a jegyeknek. Minden korosztály képviseltette magát az ovisoktól kezdve egész az idősekig. És ami érdekes, hogy mindenkinek pozitív visszajelzései voltak. Még akkor is, ha az idősebbektől érkezett olyan visszajelzés, hogy nekik néha kicsit hangos volt, de ettől függetlenül jól érezték magukat. A kicsik meg azt mondták, hogy egy kicsit nekünk hosszú volt. Ezt az öt és fél éves lányom is mondta, de nekik pont a hangerő meg a dinamizmus tetszett az egészben. Ami nekem nagyon sokat jelentett, hogy nagyon sokfelől voltak emberek. Voltak a gyülekezetekből, Miskolcról és környékéről, onnan is ahonnan már voltuk szolgálni, és más egyéb református intézményekből. De eljöttek például olyan személyes barátaink, akiket évek óta nem láttunk, és most a családunkkal meghívtuk őket, és többen elfogadták a meghívást. Amikor végignéztem a nézőtéren, akkor egy olyan érzés volt bennem, hogy nem tudtam volna összeválogatni ennyi olyan embert, akikhez kötődöm, vagy akiket szeretek, még akkor sem, ha tudatosan csináltam volna egy listát. Ez a nap összehozta ezeket az embereket.

Visszagondolva a legjobban az maradt meg bennem, amikor mindenki fent volt a színpadon. Mind az egy órától kezdődő előadásnak, mind pedig az ötkor kezdődőnek a végén volt egy olyan dal, amin minden szereplőt felhívtunk a színpadra, aki csak ott volt és egy olyan dalt énekeltünk el ami elég ismert. Így résztvevő és közönség, mindenki együtt tudott énekelni, és ez a teljesen együtt való éneklés maradt meg bennem a legjobban. Érdekes volt, hogy akkor szándékosan nem álltam mikrofonhoz, hanem egy kicsit oldalról álltam, hanem pont a színpad és a nézőközönség között és így sztereóban hallottam az egészet.

Nagyon jó volt, hogy mindannyian együtt voltunk ebben a hálaadásban és megértettük, hogy ez menyire fontos. Hiszen fontos, hogy legyenek mérföldkövek. Hogy emlékezzünk, és fontos, hogy értékeljük azt, amink van. Nagyon sokszor esünk abba a hibába, hogy a hiányokat túlhangsúlyozzuk, és ez manapság egy kicsit divat is, a médiából is ez jön. Az, hogy mi nincs és miért nincs, és miért most nincs. Amikor például egy másfél órás blokkon belül egy iskolában annyi gyerek együtt énekel. És egyébként ezek a gyerekek rendszeresen szolgálnak, amikor ott van egy 60 fős énekkar, ami jól működik, mikor testvérkapcsolatok eredményeként külföldi vendégeink lehetnek (német testvérgimnáziumunk Delmenhorstból), akkor azt mondom, hogy ezek olyan dolgok és eredmények, aminek az ember ha látja, örül.

És még valami: Istennek hála elindult a Lámpás blog, ahol aktuális szolgálatainkról, közös élményeinkről számolunk be. Látogasd meg az oldalt, szólj hozzá, mondj véleményt! http://lampas.freeblog.hu

Thoma László