Megjelent a MonGYÁLdást (Blessing) Mint Illés című lemeze! A Sófár honlap látogatói most sófárosságuk „tagsági előnyét” élvezhetik azzal, hogy 2 éneket mp3 formátumban letölthetnek a CD anyagából, amely természetesen a Sófár alkalmain egészében is elérhető lesz. Tovább… »
Ejtőernyő
Bár ez annyira talán nem is mindennapos motyónak tekinthető, bizonyos helyzetekben igen hasznosnak bizonyulhat az ejtőernyő. Persze nyilván azoknak, akik arra szánják el magukat, hogy akár több ezer méteres magasságból alávessék magukat.
Azonban nem is feltétlenül kell ahhoz ilyen magasságokba emelkedni, hogy hasonló szituációba kerüljünk; nap mint nap kerülünk olyan helyzetbe, amikor legalább akkora elhatározás kell, mint kilépni egy repülőből a semmibe. A kérdés, hogy azt jókor és kellő elővigyázatossággal tesszük-e? Ejtőernyővel vagy anélkül? Tovább… »
Határidőnapló
Észre sem vesszük de igazából már minden percünkre van valami program, ha pedig akad egy kis szabadidő, azt remekül ki lehet tölteni különböző online időszippantó tevékenységekkel. Előbb-utóbb észrevesszük, hogy elmegy mellettünk az időnk, éppen ezért szeretnénk minél jobban betáblázni mindennapjainkat.
Korábban leginkább az elfoglalt üzletembereknek, de ma már egyre többeknek elengedhetetlen kelléke a mindennapokhoz a határidőnapló. Mostanra ennek számos technikai jogutódja létezik, minden telefon szívesen pittyeg a beállított időpontban, hogy figyelmeztessen minket tennivalóinkra. Tovább… »

Illatszer
A Bibliában sokszor találkozhatunk a kifejezéssel, hogy “jó illatú áldozat az Úrnak.” Bár nyilván ez más kontextusban szerepel, az embernek is megvolt mindig is a maga igénye, hogy jó illatú legyen, különbözzön a környezetétől, másoktól.
A ‘jó illat’ itt nyilván többet jelent, mint hogy ‘nem büdös’, mutatja azt is, hogy az áldozat tiszta, őszinte érzést határoz meg. Ez mostanság különösen ismerős lehet, hiszen annyiféle illat közül választhatunk: lehetünk ‘Vad’, ‘Csábító’, ‘Friss’ vagy akár csokoládé illatúak. Annyi illat és megannyi érzés – amit ezek szerint az illatszerek adnak meg?
Graffiti
Szeptemberben a diákság újra táskacipelésbe kezd, újra cűgölni kell magunkkal a sok könyvet, füzetet. Meg ugyebár ott van az a sok sok ember, és az a még sokkal sokkal több gondolat, érzés amit nekik viszünk vagy tőlük kapunk.
Nem is kell ehhez az egészhez szeptember vagy iskolatáska, mindennap ott egy egész nagy csomag, amit hordunk magunkkal. Ezekben a kis írásokban osztanék meg pár gondolatot, mi mindent kaptam ajándékként és mi mindent raktam téglaként ebbe a mindennapi motyóba.
Amikor először megláttam egy pesti keresztyén könyvesbolt polcán a többi “trendi” dicsőítéses könyv között, mindjárt feltűnt, hogy a borító bizony különösen csúnyára sikeredett. A Chocito reklám és Shrek óta azonban tudjuk, hogy a bizarr külső mögött vonzó tartalom lakozhat. Tovább… »
Hol a helye a dicsőítésnek egy gyülekezet életében? Milyen a hiteles, Isten szerinti dicsőítés? Valóban Isten tisztelete-e istentiszteletünk? Milyen lelkülettel megyek hetente az Úr jelenlétébe? – Mindnyájunk közös kérdései, melyek újból és újból előkerülnek, megválaszolásra várnak. Tovább… »
Ez a kis szösszenet még decemberben született, nagy havazások idején. Most, hogy kaptunk újra egy kis ízelítőt a hóból, legalábbis itt, Veszprém környékén, gondoltam végre aktuális ez a kis iromány…
Reggel, ahogy kinéztem az ablakon, láttam, hogy a tegnapi hópaplan helyén immár „hódunyha” duzzadozik… akkor eldőlt: ma sem viszem el a kocsit, hogy feltegyék rá a téligumikat. Ez lett volna a harmadik kísérlet, de ez a „dunyha-dolog” végleg megpecsételte abroncsaim sanyarú sorsát: feladtam. Az autó marad a garázsban, én pedig gyalog (!) közelítem meg munkahelyemet. Ez a “feladás” azonban cseppet sem volt keserű, sőt még meg is cirógatott valamit belül valami huncut, gyermekkoromból elősompolygó örömféleség. Tovább… »
Gary Chapman: Istenre hangolva
Bizonyára sokunk előtt ismert a híres keresztény pár- és családterapeuta Egymásra hangolva című könyve, amely a szeretet öt legjellemzőbb kifejezési formáját: az elismerő szavakat, az ajándékozást, a minőségi időt, a szívességeket és a testi érintést ismertetve segít bennünket hatékonyabban kommunikálni és befogadni szívünk rezdüléseit. Az alapmű megjelenése után még számos változatban látott napvilágot a téma az író tollából és ezek közül egy különleges, Isten szeretetnyelveit bemutató kötetet ajánlok most mindenki figyelmébe. Tovább… »




...ez van ma:
itt is, ott is sófár.
megmondó
cimkehalom
sófártévé
katt
régi
aszerk
A Sófár Csapat szerveződésünk szolgálócsoportja, amelynek célja a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben Isten dicséretének és imádatának megerősödése és elmélyülése mind a gyülekezeti tagok személyes, mind a gyülekezetek közösségi életében.