Sófár KONFERENCIA | 2006. április 22. | gazdagrét
Ellipszisek, élőszobrok és a keverőpult
összefoglaló a szemináriumokról
szeminárium-koordinátor: Szabó András
“A zsűri nehéz helyzetben van” hallottuk régen, még a szépemlékű “ki mit tud?” – műsorok idején, és habár most itt nem egy versenyről van szó, ugyanezzel az örömteli sóhajjal látok hozzá a beszámoló megírásához. Ugyanis nehéz lenne most bármilyen frappáns és jól hangzó mondattal összefoglalni és kiértékelni a szemináriumok munkáját.
Ha átfutunk a szemináriumvezetők bemutatkozóin, már akkor láthatjuk, hogy mennyire sokszínű csapatról van szó. Ha pedig végig részt vehettünk volna valamennyi szemináriumon (mint ahogy nem tehettük, hiszen egy időben voltak), egy nagyon izgalmas kép tárult volna elénk: mindegyik egyedi stílusban, egyedi felépítéssel, egyedi tartalommal és módon zajlott le.
Volt, ahol a tanítás, volt, ahol a beszélgetés, volt, ahol az Igetanulmányozás, megint máshol pedig a kreativitás került középpontba. A 3 fős beszélgető- és imádkozóköröktől az élőszobrokig, a 20-30 fős spontán módon ellipszisbe rendeződő csoportosulásoktól a szíveket, szárnyakat és fakanalakat rajzoló lelkészekig sokféle megközelítést láthattunk, egyetlen céllal: közelebb jutni Isten csodálatos tervéhez a dicsőítésben!
Itt pedig következzenek a szemináriumok saját kis összefoglalói, melyeket a szemináriumvezetők beszámolóiból állítottunk össze. [A hiányosságokért elnézést kérünk!]

...ez van ma:
itt is, ott is sófár.
megmondó
cimkehalom
sófártévé
katt
régi
aszerk
A Sófár Csapat szerveződésünk szolgálócsoportja, amelynek célja a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben Isten dicséretének és imádatának megerősödése és elmélyülése mind a gyülekezeti tagok személyes, mind a gyülekezetek közösségi életében.