Idén a dicssuliban megint valami olyan újat tudtam megtapasztalni Isten közelségéből és a dicsőítő közösségből, amilyet először a második sárospataki táborban. Úgy hozott az Úr, olyan ürességet adott, amitől nagyon-nagyon féltem. 

Az első este a dicsőítésen újra közel éreztem magam ahhoz a közelséghez, ami elől már jó ideje menekültem. Nem akartam odaadni a szívemet Istennek, hiszen amikor megtettem, volt, hogy mindent elvett belőle. Annyira megtört az üresség, hogy igyekeztem minél hamarabb betölteni, és nem úgy, hogy Istentől várom türelmesen az áldást, hanem majd akkor én. Mert az működik, mert látom és érzem egyből.

Tovább… »

A legutóbb meglátogatott Dicsőítő Iskolában is elmondtam bizonyságtételemet,  akkor arról beszéltem, hogy vezetett Isten hitre, milyen módokon lettem hívővé. A mostani bizonyságtételemnél inkább a mostani összejövetelre fókuszálok.

Vallástanár (református hit- és erkölcstan tanár) vagyok, a pedagóguslét –azon túl, hogy sok szépséget is hordoz és nem utolsó sorban szabadságot- igen kimerítő szellemileg. Szokták mondani, hogy a szellemi fáradság sokkal nehezebben pihenhető ki, mint a fizikai – ez az én esetemben is igaz. Tovább… »

“Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket. Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsolt. 34,19-20)

“Ez volt a harmadik alkalom, hogy részt vettem a Sófár Dicssuliban. Azt gondoltam, ez a tábor nem is lehetne jobb, de eddig minden évben sikerült felülmúlni az előzőt. Nagyon félve érkeztem az első táborba. Megszoktam, hogy kevesen vannak körülöttem hívők. Fantasztikus érzés volt látni, milyen sok fiatal létezik még rajtam kívül, akinek az életében munkálkodik Isten. A három év alatt fokozatosan változtam, egyre jobban képes vagyok megnyílni másoknak, és büszkén vállalni a hitemet. Az idei tábor az eddigieknél is hatalmasabb változást hozott az életembe. Az egyik dicsőítés alkalmával úgy éreztem újra megtértem. Ajándék volt ez a hét. Nem csak hitben, zeneileg is nagyon sokat fejlődtem, és hálás vagyok az ÚRnak a tanárokért, szervezőkért és az összes résztvevőért.” Tovább… »

^“1Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda.  ²Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.  ³Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.  ⁴Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. ⁵Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.  ⁶Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. ⁷Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. ⁸Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” (János 15;1-8.)

Itt arról beszél Jézus, hogy igaz gyümölcsöt csak az Atya szeretetében, a ’szőlőtőn’ teremhetünk. Amikor tavalyi Dicsőítő Iskolában először éreztem igazán, hogy Isten igenis törődik velem személyesen is, teljesen átformálódott az életem. Az Úr adott erőt és bátorságot, hogy szolgálhassam és az Ő dicsőségére tudjak élni. Végre értelmesnek láttam a dolgokat, mert tudtam, hogy nem azért szeret, mert jó dolgokat teszek, hanem azért teszek jó dolgokat, mert szeret. Tovább… »

Talán sokatoknak ismerősen cseng a kérdés: “mit adtak nekünk a rómaiak?” A filmszatírában a lázongók ahelyett, hogy konstatálnák: “semmit”, egyre másra dobják be a rómaiak fejlesztéseit… Nos, ha az eddigi dicssulikra tekintünk vissza, remélhetőleg nem lázongó érzések kerítenek hatalmukba, de annyi párhuzam van azért a fent említett jelenettel, hogy csak ha mélyebben belegondolunk, akkor jutnak eszünkbe a konkrét áldások és ajándékok.

Ezért a nemsokára startoló idei dicssulihoz kedvcsinálónak idézzünk fel néhány emléket, bizonyságot a résztvevők tollából!

Tovább… »

Az imanap egy nagyon áldott nap volt. Újra találkozni azokkal a Sófárosokkal, akikkel a nyáron ismerkedtünk meg és mégis mintha ezeréve ismernénk egymást. Csodás volt egyként hálát adni és könyörögni egymásért, a gyülekezetekért és magáért a Sófárért; hogy amilyen áldás eddig volt rajta, legyen a további működésén is. S bár csak egy rövidke együtt töltött nap volt, de valahogy jó tudni, hogy nem ‘csak’ egy nap volt, hanem az Úrral töltött idő! Tovább… »

Ez a tábor meghatározó élmény volt az életemben. Isten megtanított a türelemre, és hogy nem csupán hallgatói kell, hogy legyünk az igének, hanem cselekvői is.
Mindig tudtam, és mondtam magamról, hogy keresztény vagyok, ebben nőttem fel, de ez a “keresztény vagyok”, inkább csak berögződött fogalom volt! Azt hittem elég Isten tiszteletekre járni, biblia órára, néha bibliát olvasni, imádkozni! Rá kellett jönnöm, hogy ez korántsem elég!
Attól nem lesz valaki keresztény, hogy gyülekezetbe jár, és néha előveszi a bibliáját!
Attól mert a McDonald’s-ban eszel, még nem vagy hamburger! Tovább… »

Én is egy résztvevő voltam ebben a fantasztikusan jó táborban, és hálás vagyok a Seregek Urának, hogy benne volt a tervében hogy eljussak ide! Azt hiszem az életem gyökeresen megváltozott a tábor hatására.

A napi dicsőítések, az igehirdetések, és a csendórák, melyekben az Élő Istennel lehettünk kapcsolatban, nagyon nagy hatással voltak rám! A csendórákat minden nap 5 és 6 óra között töltöttük. Eleinte majdnem beleőrültem a gondolatba, hogy egy egész hosszú órán át kell elmélkednem, és a Szentírást tanulmányoznom, aztán valahogy Isten kegyelméből belém adta az Ő Szentlelkét, és egész nap a csendórákat vártam, amikor a lelkem végre elcsendesülhetett az Úrnál, és a hét második felében már úgy elröppent az az egy órácska, hogy soha nem sikerült a vacsora elejére odaérni, és olyan nehéz volt végre lezárni az imámat!

Tovább… »

Bizonyság az 2. Sófár Dicsőítő Napról
Szabó András | Szentkirályszabadjai Református Gyülekezet

Megszoktuk már, hogy a legzseniálisabban sikerült művek, a legnagyobb diadalt arató alkotások sikerén felbuzdulva egy 2. részt dobnak piacra a fogyasztók rajongására – és persze pénzére – sóvárgó, az eredeti alkotók fölé növő menedzserek és producerek hadai. Az eredmény legtöbbször lesújtó: a második részek szinte soha nem sikerülnek…

Tovább… »