szeminárium | 2009.júl. 7.| 2. Dicsőítő Iskola, Sárospatak
Kovács Endre | teológus, a Barnabás-csoport tagja
“Pataki szemináriumok” sorozatunk következő darabját 3 részben adjuk közre. Ebben az első részben a csend jelentősségéről és a csenddel kapcsolatos nehézségeinkről olvashattok.
Mi a kérdés?
Ezt a szemináriumot egy kérdés hívta életre: „Mit tegyünk, hogy jobban menjen az a programpont, amikor csendben vagyunk az Isten-kapcsolat érdekében. Mit kezdjünk 1 óra csendes idővel?” A kérdés először legtöbbször így vetődik fel. A téma talán kiemelten is érdekes zenészek és művészek körében.
A hang hiánya
Hiszen a művészet alkotás és önkifejezés – a csend pedig az alkotás és az önkifejezés hiánya. A hang és a csend persze jól „kijön” egymással, legalábbis elvileg. Egy zenész barátom a közelmúltban azt mondta, hogy a kotta jelei között a szünetjel a legfontosabb. A hangok íze a szünetekben érik meg. Csakhogy, gyakorlatilag, a hangok könnyen el is nyomják a csendet. Ezért persze nem a hangok a felelősek, hanem inkább azok, akik a hangokat nem valaminek a közlésére, hanem inkább az elfedésére használják. Amikor a hangokat kábítószernek vagy belső ürességünk eltakarására használjuk, akkor lejáratjuk őket. A hangok gyakorlása mellett érdemes a csendet is gyakorolni. Tovább a folytatáshoz →
A hétvégén a Sófár Szervezőcsapattal elvonulunk a Bükkbe egy turistaházba pár napra, hogy közösen gondolkozzunk – Istennel és egymással – a Sófár helyzetéről, jövőjéről. 
