Konferencia 2019 | Program, helyszín, regisztráció

Dicsőítő Est 2019

2019.09.30.

Mindenkit szeretettel várunk a Sófár Konferenciára és Dicsőítő Estre!

A konferencián közös előadásokon, műhelyeken és egyéb programokon vehetnek részt az oda érkezők. A fő téma amely vezet bennünket “Dicsőítésre teremtve”, az Ef 1,12 alapján : “…hogy dicsőítésének magasztálására legyünk…”. 

Az alkalom amellett, hogy egy újabb találkozási lehetőséget biztosít azoknak akik együtt töltötték el a tábort, nyitott azok felé akik talán még sosem voltak Sófáros rendezvényen. Ezen a napon bepillantást nyerhetnek a ‘sófár hangulatba’, megismerkedhetnek a Sófár céljaival és a szervezetünkkel.

Fontosnak tartjuk, hogy a lelki és zenei alkalmak mellett sor kerüljön olyan összejövetelre is, ahol alapkérdéseket tisztázhatunk és járhatunk körül, és ebben vezet bennünket idén a téma. Az életünk minden területén dicsőíthetünk és ez a keresztyén ember elhívása is, erre lett teremtve. Ezt témát próbáljuk kibontani az előadásokban és a műhelyfoglalkozásokon.

Este közös dicsőítő esten lehetünk együtt, ahol három különböző dicsőítő csapat fog bennünket vezetni.

PROGRAM

A napot két főelőadás keretezi, amelyek a teológiai alapját is adják a közös gondolkodásnak, két nagyszerű előadó érkezik hozzánk Debrecenből: Püski Dániel és Gál Győri Márti. Főelőadásokról bövebben itt.

A műhelyfoglalkozásokban mindenki megtalálhatja azt az alkalmat mi neki való attól függően milyen terüelten szolgál, vagy mi érdekli. Műhelyleírások itt.

Ebéd lehetőséget mi is biztosítunk a regisztrációnál lehet jelezni, illetve a környéken több étkező és jó kávézók vannak, ha valaki az ebédszünetben ezeket szeretné igénybe venni.

Egész nap a szünetek idején illetve az ebédszünetben és ebéd utáni időben a Teaházban várnak a finomságok!

A Dicsőítő Estről bővebben itt.

09.00-10.10FŐELŐADÁS
10.10-10.30szünet
10.30-12.00Műhelyek
12.00-13.00Ebéd
13.00-13.45Közösségi programok
13.45-14.00szünet
14.00-15.30Műhelyek
15.30-15.45szünet
15.45-16.45FŐELŐADÁS
17.00-21.00Dicsőítő est
17.00-18.00Dicsőítés 
18.00-18.30szünet
18.30-19.30Dicsőítés
19.30-20.00szünet
20.00-21.00Dicsőítés

Helyszín: Kecskemét, Szabadság tér 7. A Kecskeméti Református Újkollégium és a Gyülekezeti központ épületei.

Parkolás: Az épület környezetében egész hétvégén díjmentes a parkolás, több parkoló is található a közelben, pl. a Piacnál vagy a Kálvin téren.

Tömegközlekedés: Vonatok a Nyugati Pályaudvarról indulnak, buszok pedig a Népligetből, elég gyorsak, és a megállók közel vannak, kb 7-10 perc séta az Konferencia helyszíne.

REGISZTRÁCIÓ: itt

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>