Sófár állásfoglalások

elveink

2009.04.27.

tartalom

  • 1. a dicsőítés fogalma

1/a) a dicsőítés fogalmának értelmezése
1/b) közvetett dicsőítés
1/c) közvetlen dicsőítés

  • 2. a dicsőítés alapjai
  • 3. a dicsőítés és a zenei nyelv
  • 4. a dicsőítés és a kegyességi irányzatok
  • 5. a dicsőítés és a generációk
  • 6. az akarat, az értelem és az érzelmek szerepe a dicsőítésben

I. Állásfoglalások

Fontosnak tartjuk, hogy a dicsőítéssel kapcsolatos fő kérdésekben állást foglaljunk, mert szeretnénk, hogy mindenki számára világos és elérhető legyen a Sófár Szervezőcsapat álláspontja ezekben a kérdésekben. Tesszük ezt azért is, mert a dicsőítés szót és az ahhoz kapcsolódó fogalmakat sokan különböző értelemben használják, értelmezik, és különböző módon viszonyulnak hozzá a Magyarországi Református Egyházon belül és kívül egyaránt. Tisztában vagyunk azzal, hogy töredékes az ismeretünk és a bibliai látásunk, ezért ha jobbról győződünk meg, készek vagyunk helyesbíteni és kiigazítani ezt a dokumentumot.

1. a dicsőítés fogalma

1/a) a dicsőítés fogalmának értelmezése

A dicsőítés nagyon összetett szó, tág fogalom, mely több féle módon és formában értelmezhető. Összefoglalóan: Isten dicsőítése mindaz, amivel teremtményei elismerik és kifejezik az ő fölöttük és mindenek fölött álló hatalmát, tökéletességét és jóságát. Ez történhet közvetett és közvetlen formában, ld. b) és c) pontok.

1/b) a közvetett dicsőítés

Tágabb értelemben véve a teremtett világ puszta léte, az üdvtörténet maga, vagy az Egyház teljes közösségének munkálkodása dicsőítés. Ugyanilyen, közvetett értelemben minden Krisztusban gyökerező cselekedetünk, munkánk és egész életünk, életformánk lehet dicsőítés.

A dicsőítés tehát nem határozható meg egy cselekvés leírásával, vagy egy forma rögzítésével. A dicsőítés fogalmának ezt a sokrétűségét és végtelenségét fejezi ki a következő felsorolás is, mely a teljesség igénye nélkül példákkal szemlélteti, hogy személyes életünkben milyen közvetett módon történhet meg a dicsőítés.

Dicsőíthetjük Istent:

  • a hálaadó, reményteljes életfelfogással, mely a Felé táplált bizalomból fakad
  • a nyitottságunkkal az ő munkájára az életünk területein
  • a Neki engedelmes döntéseinkkel minden körülmény között
  • a nehézségek, megpróbáltatások elfogadásával, kitartásunkkal
  • a Neki adott hálaáldozattal és ajándékainak elfogadásával
  • a hitben történő növekedéssel és megszentelődéssel
  • a bűnnel való megalkuvás elutasításával, és bűnbánattartással
  • a harcok között is a Vele megélhető mély kapcsolatra való törekvéssel
  • a hétköznapi feladataink, munkánk lelkiismeretes elvégzésével
  • a családtagjaink felé való figyelmességgel, áldozathozatallal, szeretettel
  • az általa elrendelt pihenéssel, kikapcsolódással

1/c) közvetlen dicsőítés

Beszélhetünk a dicsőítésről egy közvetlenebb értelemben is, mely azt jelenti, hogy Isten népe az ő fölötte álló hatalmának és jóságának elismerését közvetlenül Neki, Feléje nyilvánítja ki, Szentlelkének indíttatására. Ez a közvetlen dicsőítés létrejöhet egyszemélyes imádságban, imaközösségben, és a gyülekezet nagyobb közösségében – a legkülönbözőbb formákban. Istent közvetlenül dicsőíthetjük például az előtte való: dicséretünkkel, imádatunkkal, ujjongásunkkal, megvallásainkkal, magasztalásunkkal, hódolatunkkal, bűnvallásunkkal, leborulásunkkal, az őt dicsőítő mozdulatainkkal és táncunkkal …

Az énekes-zenés dicsőítés:

A közvetlen dicsőítésnek nagyobb közösségben, már az ószövetségi időktől fogva gyakorolt formája a zenével és énekkel történő közös dicsőítés. Az énekes-zenés dicsőítő alkalmakon a dicsőítéshez tartozik Isten dicsérete az énekben, imádságban, bizonyságtételekben, Igék megvallásában, és akár dicsőítő táncban. Hisszük, hogy Istennek kedves ezekkel együtt az ő magasztalásának énekes-zenés formája, és jelenlétének különleges ajándékát tapasztaljuk meg benne, mellyel szuverén módon ajándékoz meg időről időre személyeket és közösségeket.

Fontosnak tarjuk leszögezni azonban, hogy az énekes-zenés dicsőítés más, mint a keresztyén koncert. Míg a koncert előadókra és közönségre szakad, addig az énekes-zenés dicsőítés az egész közösség részvételével, a dicsőítő zenekar vezetésével zajlik. Míg a keresztyén koncert célja a zenekar által a közönség megszólítása, addig az énekes-zenés dicsőítő alkalmak célja az egész közösség által Isten megszólítása. Míg a koncerten a zenekar, addig a dicsőítő alkalmakon a Szentháromság Isten kerül a figyelem középpontjába. Ezért nem tartjuk szerencsésnek a koncertek és a dicsőítő alkalmak összemosását.

Az énekes-zenés dicsőítés megjelenhet, és áldott lehet egy egyszeri, vagy időnként ismétlődő külön alkalomként is egy gyülekezetben, vagy nagyobb közösségben. Mégis úgy látjuk, hogy Isten terve az énekes-zenés dicsőítéssel leginkább annak a gyülekezeti élet természetes részévé válása, az istentiszteletben nagyobb hangsúllyal való megjelenése.

Megjegyzés: a későbbiekben a dicsőítés szó alatt elsősorban annak közvetlenül, közösségben, imádsággal, énekes-zenés formában történő gyakorlását értjük.

2. a dicsőítés alapjai

Valljuk, hogy a dicsőítő alkalmak tartalmi szempontból való tisztasága és szentsége alapkövetelmény. Ennek legfotosabb szempontjai a következők:

  • a tiszta, igei alaphoz való ragaszkodás minden tekintetben
  • a teljes Szentháromság Isten imádata torzulás nélkül
  • Krisztus-központúság a dicsőítésben

3. a dicsőítés és a zenei nyelv

A dicsőítés nem köthető zenei irányzatokhoz és stílusokhoz, nem beszélhetünk “dicsőítő” és “nem dicsőítő” zenei stílusról. A zene bármely irányzatában alkotható, és megszólaltatható olyan zenemű, amely Istent dicsőíti.

A zenei nyelv megválasztásában ugyanakkor fontosnak tartjuk a következő szempontokat:

  • a zenei stílusválasztásban tekintettel lenni a dicsőítő gyülekezetre – hogy sajátjának érezze azt
  • a zenei megformálásban törekedni az igényességre
  • a hangszerelésbe és dalválasztásba beleadni kreativitásunkat, hozzáadni egyéniségünket is, használva az Úrtól kapott ajándékainkat
  • az énekek megválasztásában ügyelni arra, hogy azok a gyülekezet számára együtt énekelhetők, követhető dallamúak, az éneklésben való vezetésre alkalmasak legyenek

4. a dicsőítés és a kegyességi irányzatok

Látjuk, hogy vannak a keresztyénségen belül áramlatok, közösségek, melyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a dicsőítésre, és vannak, amelyeknél háttérbe szorul. A dicsőítés mégsem írható le valamely kegyességi irányzathoz tartozó jelenségként, másfelől nem is sajátíthatja ki azt semmilyen közösség, kegyességi irányzat, vagy felekezet. Hisszük, hogy Isten tervének része az ő Egyházának minden irányzatában, felekezetében és közösségében a dicsőítés kiteljesedése és elmélyülése.
Nem tartjuk helyesnek, ha egy felekezet, közösség vagy kegyességi irányzat keresztyén szerzők által írt énekeket sajátít ki. Nem értünk egyet azzal sem, ha egy éneket csak ezért használhatatlannak bélyegeznek, mert az más felekezetben, közösségben vagy irányzatban született kivéve, ha az egy speciálisan sajátos-, református egyházunk ill. saját közösségünk által elfogadhatatlan hitvallást fogalmaz meg.

5. a dicsőítés és a generációk

Látható az a tendencia, mely szerint az Egyházban most felnövekvő generációk számára egyre fontosabbá válik a dicsőítés, mint az Istennel való kapcsolat közösségben megélt formája. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a dicsőítésben ne lennének olyan példaadó elődeink, akik előttünk jártak a bibliai időktől az Egyház történetének jelen koráig. Mint ahogy azt sem jelenti, hogy a dicsőítés csupán egy korosztályhoz kötődne az Egyházon belül.

Egyre kevésbé igazolható az az elmélet, miszerint a zenei stílusok kedveltsége korosztályokhoz kötődne. Téves az a felfogás is, miszerint az új dalok csak fiatalokhoz szólnának. Ezért nem értünk egyet azzal a fajta szóhasználattal és gondolkodással sem, mely az énekeket korosztályokhoz kötve sorolja kategóriákba (pl. “ifjúsági énekek”).
Hisszük, hogy Isten szándéka az, hogy korosztálytól függetlenül minden gyermeke nap mint nap dicsőítse őt életével, egyéni és közösségi hitéletében pedig közvetlenül is vigye elé a dicsőítés áldozatát.

6. az akarat, az értelem és az érzelmek szerepe a dicsőítésben

A dicsőítés Isten Szentlelkének munkája következményeként, tudatos döntéssel lehet jelen egyéni és közösségi imaéletünkben. Az akaratunkon múlik tehát, hogy dicsőítjük-e Istent, vagy sem. Isten számára a legkedvesebb az, ha az ő dicsőítése “teljes szívünkből, teljes elménkből, és teljes erőnkből” történik, abban tehát a tőlünk telhető minél teljesebb módon résztveszünk értelmünkkel és érzelmeinkkel, testünkkel és lelkünkkel, teljes lényünkkel.

Isten számára kedves lehet, ha érzelmek nélkül (kiüresedve), azonban tudatos döntést hozva mégis elé járulunk hódolatunkkal, de a szándéka az, hogy szívünk újra és újra megteljen az első szeretet tüzével, hálával, imádattal. Nem tartjuk helyénvalónak azonban az értelem nélküli, csupán érzelmeken alapuló, vagy az érzelmeket kiszolgálni kívánó dicsőítést – mert a dicsőítés nem érzelmeink, hanem Isten szolgálatában kell, hogy álljon. Azt a dicsőítést, melyben akarati döntésünk szerint jelen vagyunk, abban azonban sem értelmünk, sem érzelmeink nem vesznek részt, üresnek tartjuk, ha pedig ez rendszeressé válik személyes, vagy közösségi hitéletünkban, akkor azt az Ige alapján Isten számára nem kedves gyakorlatnak mondhatjuk. (Ez a gondolat végigvonul az Ószövetségen, pl.:  Zsolt 78,36-37; Ézs 1,10-15; Ézs 29,13-14; Ez 33,30-33; és Jézus is kihangsúlyozza: Mt 15,6-9)
Úgy látjuk tehát, hogy Isten szándéka szerint folyamatosan törekednünk kell arra, hogy az ő dicsőítése teljes lényünkkel: akaratunkkal, értelmünkkel és érzelmeinkkel valósuljon meg, és mélyüljön el életünkben, gyülekezeteinkben.

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>