Csapattalálkozó 2014. | beszámoló

háztáji

2014.01.16.

IMG_0963

Az új év kezdetével a Sófár csapat is összegyűlt, hogy az idei terveket egy kellemes találkozó keretében megtárgyalja.

IMG_0018

A találkozónak a Talipont Práter utcai irodája adott helyet. Az előző este már összegyűlt a csapat nagy része, jómagam szombat reggel csatlakoztam. A reggelt dicsőítéssel kezdtük el, aztán Thoma Laci tartott áhítatot. Nehémiás dicsőítéshez való hozzáállását gondoltuk át, ahogyan a sok nehézség közepette is tudott Istenhez kiáltani; őszintén és mégis hálával.

IMG_0017

Az imádság után kezdődött is a komoly csapatmunka; először is a csapatot magát munkáltuk összébb. Laci vezetésével folyt a teambuilding ahol a magunk szerepét kerestük egy közös feladat elvégézse során. A jó és tanulságos tapasztalatok megosztása után hála Istennek kiderült, hogy remekül kiegészítik egymást a csapattagok.

Egy kis szünet után máris folytattuk a munkát, elmélyedtünk a Sófár csapatának felépítésében és a szervezési munkamegosztásban; hogy az önkéntesektől az elnökségig hogyan épül fel. Mindenki egyaránt hozzátehet a programok létrejöttéhez és lebonyolításához és remek érzés egy olyan csapatattal együtt dolgozni, ahol ezt érzi is az ember, hiszen a frissen csatlakozottakkal együtt ötletelnek és dolgoznak a “veterán Sófárosok”.

IMG_0084

A perezentációk végére már a felhőkben járt a csapat, legalábbis ami a fájlmegosztást illeti. A hatékony közös munka érdekében Szabó Andris tartott bevezető tanfolyamot az internetes munkavégzés hatékony módszereiről. Ez különösen fontos, hiszen a csapat tagjai az ország minden részéből verbuválódtak.

Egy üdítő pizzázás után a taIMG_0078gsági ülés következett, ahol minden hivatalos kötelezettséget és ügyvitelt letudott a csapat a titkár, Asztalos Tamás vezetésével.

A találkozó végén került sor a 2014-es programok időpontjának megállapítására, a helyszínekről való ötletelésre és a feladatokra vállalkozók keresésére. A legnagyobb project, a Dicsőítő Iskola mellett több rendezvény, a LélekJelenLét, a dicsőítő nap szervezése is folyik. Rengeteg lelkes ember van egy-egy ilyen találkozó megvalósulása mögött, én most csodálkoztam csak rá a dolog komplexitására igazán, amikor láttam a DicsSuli összes szervezési munkaterületét egy (dehogy egy, vagy négy) lapra összeszedve. De végül mindenkire jutott feladat és még van is hely a csatlakozni vágyók számára!

A munkától kellemesen elfáradva, de jó hangulatban zártuk a csapatattalálkozót, nagy várakozással az idei programokra! Hamarosan hallhattok majd még az idei programok alakulásáról, az időpontokról, helyszínekről és a csapatról is!

IMG_0114

bodabence

Csapattali 2014.

ceruza-ikon MEGOSZTOM!

SZÓLJ HOZZÁ!

ceruza-ikon HOZZÁSZÓLOK!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>