Istennek legyen hála, hogy ebben az évben is útra indított minket, és látást adott arra nézve, hogy mit szeretne megvalósítani az ő tervéből 2013-ban a Sófáron keresztül. Múlt hétvégén ért véget a csapathétvége, ahova azért jöttünk össze, hogy látást kapjunk Istentől, és útjára indítsuk az idei Sófár programokat.
Sokan sok helyről érkeztünk, különböző tervekkel, kisebb-nagyobb elhivatottsággal, de a szívünk mélyén mindnyájan tudtuk, hogy ott a helyünk. Isten ott akart látni minket. Sok volt a megbeszélni való, sok volt a terv, az ötlet, de sok volt a kétely is. Mert nem egyszerű egy-egy szervezői feladatot elvállalni. Általában olyanra kell igent mondani, amiről az ember nem mindig tudja, hogy pontosan mit is kell majd tenni, és hogy képes lesz-e rá. De hát ilyenek az Úr útjai: induláskor gyakran nem látszik még a cél. Ezért kell ez a két nap. Együtt lenni, figyelni rá, hogy Ő mit akar. Meglátni azt, hogy neki milyen tervei vannak. És emberekből csapattá formálódni. Azzá a csapattá, aki elintézi majd mindazt, ami kell, hogy az év közbeni alkalmakon tökéletes együttlétben lehessünk egymással és Istennel.
És hogy mi szokott zajlani egy ilyen csapathétvégén? Az első nap a megérkezés napja. Fizikailag és lelkileg is. Ki kell lépnünk a hétköznapok körforgásából, és rá kell hangolódnunk egymásra, és Istenre. A jól bevált módszerek erre a közös vacsora, a játék és a dicsőítés. A második nap a döntés napja. Ez a pár óra adatik arra, hogy kiderüljön minden. Kiderüljön számunkra, hogy az éven milyen programokat tudunk majd megvalósítani, és kiderüljön az is, hogy ki milyen szolgálatot tud vállalni. A reggeli áhítat után rögtön a lényegre is térünk: ötletelünk, beszélgetünk, felvázoljuk az előre megbeszélt terveket, és a lehetőségeket, hogy aztán ebéd után már a konkrét csapatmunkáé legyen a főszerep. Addigra eljutunk oda, hogy megalakulnak az aktuális programok szervezőcsapatai, és kiosztásra kerülnek az egyéni feladatok. Így volt ez most is, és Isten csodálatos kegyelmét mutatja, ahogy a semmiből minden kialakult.
Köszönjük, ha imában hordoztál minket, és a Sófár alkalmakat! Ez még csak az első lépés, innen hosszú az út addig, amíg megszólal az első dal a dicsőítő esten, vagy kiosztjuk a mappákat a Dicssuli regisztrációnál, mégis úgy búcsúztunk egymástól, hogy tudjuk: Istennek célja van velünk, és ő majd megadja az erőt ahhoz, hogy ezt a célt véghez is vigyük.
