Merre tovább Sófár? Merre tovább kedves “Sófár-fogyasztó”?
egy résztvevő beszámolója az első Sófár Konzultációról [Velence, Timóteus Ház, 2007. nov. 16-17.]
prológizáció
2005-ben találkozott az ország különböző pontjairól néhány fiatal református keresztény, hogy Isten iránti szeretetüket olyan formában fejezzék ki, ahogy az még az Egyházban nem teljesen megszokott. Azért találkoztak, hogy a dicsőítés kultúrája megerősödjön egyházunkban is. Találkozókat, konferenciákat, dicsőítő alkalmakat szerveztek, megfogalmazták állásfoglalásukat, egyre több ember jött el rendezvényeikre. Jómagam Gazdagréten csatlakoztam a programhoz és nagyon megerősítő élmény volt, hogy sokan együtt, felszabadultan, mai formában imádhattuk Istenünket Református egyházunk keretei között. A további találkozók is sokat adtak nekem, Isten közelében, jó hangulatú közösségben, új találkozások mellett. Kaptam, fogyasztottam és így készültem 2007. őszére, többek között azzal, hogy már tavasszal előre bevéstem az időpontot, nehogy más esemény beelőzzön.
enumeráció
A várt konferencia helyet azonban ezúttal konzultációt rendeztek a Sófár-szervezők. Két év eredményei után merre tovább Sófár? E kérdés megválaszolásának kísérletére jöttünk össze 2007. novemberében Velencén a Timóteus házban lelkészek, zenészek, laikusok, olyanok, akik elindították a Sófár mozgalmat és azok, akik később csatlakoztak. Különböző gyülekezetből, különböző emberek. Egy céllal: hogy megálljunk Isten előtt egy bő napra, hogy elé vigyük a kérdéseinket. Sejtettem, hogy ez az alkalom egy kicsit más lesz, de titokban azt reméltem, hogy a . munka mellett döntően azért fogyasztok majd most is és maradok amolyan “Sófár-fogyasztó”…
akció
Első este gondolkodtató áhitat keretében készültünk Isten elé, hogy aztán egy meglepetés filmen nézhessük, élhessük végig a Sófár krónikát, mi is történt eddig, hol is tartunk. Szemléletesen elénk tárult, hogy Isten mit végzett el rajtunk keresztül az elmúlt két évben. Ezt követően egy előadás keretében megfogalmaztuk azokat a stratégiailag fontos kérdéseket, amelyek az egész mozgalom alapjait érintik: mi az igazi célunk, mi hiányzik a dicsőítésünkből, hol a helye a dicsőítésnek egyházunkban, gyülekezetünkben, személyes életünkben, hogyan tudunk változást elérni a különböző szinteken. Másnap a reggeli buzdítás arról szólt, hogy adjunk oda lehetőleg mindent Istennek az időnkből, energiánkból, erőnkből és ne tartsunk vissza, mint azt Anániás és Szafira az anyagiakkal tette. Ezzel az útravalóval váltunk szét három csoportra: az “agytröszt”, a “zsoltáros” és az un. “gyalogos” csoportra. Hosszú és izgalmas beszélgetések következtek, személyes beszámolók, ötletelések, építő viták.
kommunikáció
Én az un. “agytröszt” csoportba, vagyis a Sófár jövőjéről gondolkodók körébe keveredtem. Sokféleképpen közelítettük meg a témát, a múlt felől, a lelkészek felől, a laikusok felől. Fontosnak tartottuk, hogy találjuk meg történelmi gyökereinket, hiszen a dicsőítésnek a Magyar Református Egyházban is megvan az előzménye. Hasonlóan vélekedtünk arról, hogy legyenek ima és böjt alkalmaink, ahol Isten elé vihetjük kéréseinket rendszeresen, nem volt nézetkülönbség abban, hogy találjunk ki ösztönzőket a zenei, dicsőítési kultúránk gazdagítására. Nagy elhatározások, és ragyogó ötletek születtek meg, amelyek arra várnak, hogy Isten jóváhagyja, és rajtunk keresztül megvalósítsa. A beszélgetés közben kezdtem észrevenni, hogy itt most más van és lesz, mint korábban… Isten használni akar, kíváncsi a gondolataimra, ötleteimmel elsősorban most nem táplálni akar, hanem tudatosítja bennem, hogy segíthetek egy folyamatot, esetleg én is hozzá járulhatok ahhoz, hogy mások is átélhessék majd azt, amit én a későbbiekben a Sófáron keresztül.
konklúzió
Ahhoz, hogy legyen változás a személyes életemben, hogy hálásabb legyek, hogy jobban kirajzolódhassék rajtam Krisztus ábrázata, hogy a dicsőítés lelkülete a megfelelő helyre kerüljön gyülekezetünkben és egyházunkban, nekem is sokat kell tennem. A Sófár Mozgalomban nekünk, “laikusoknak” is nagyon fontos szerepünk van. Nem várhatunk mindent a hivatalos szolgálóktól, cselekednünk kell nekünk is. Alulról építkezve, Istenre figyelve, Krisztussal a szívünkben és a Szentlélek erejében. Az estét Isten jelenlétében történő dicsőítéssel zártuk, és azzal a váradalommal búcsúztunk, hogy Isten megmutatja, merre menjünk, kinek milyen szerepe lehet. Én is ezt várom, és kérem Istentől: adjon látást és erőt és, hogy “Sófár-fogyasztó” szerepemből kilépve aktívan segíthessem Isten tervének megvalósulását a Sófáron keresztül is!
Pordán Ákos
Budapest, Mátyásföldi Gyülekezet
