Dicsőítő Iskola 2017

Kecskemét
augusztus 7-13

2017-ben dupla ünnepet ül a Sófár. Mi is lehetne méltóbb és helyénvalóbb ünneplése a reformáció 500. évfordulójának, mint Istent dicsőítve tenni azt? S az már csak ráadás, hogy közben a Sófár Református Dicsőítő Iskola 10. alkalommal nyitja meg kapuit, hogy ott találkozva, egymás által fejlődve, egymástól tanulva, együtt emeljük fel a mi mindenek felett való Istenünk nevét!
Erre a kettős ünnepre hívunk mindenkit, aki vágyik arra, hogy megvalósulhasson a csoda, az áttörés: ébredés, megújulás lélekben és igazán bennünk, közöttünk, az egyházunkban. Várunk mindenkit, aki velünk együtt vallja: Egyedül Istené a Dicsőség!