élmények, szösszenetek, minden, ami belefér…

Ott ahol vagy 2020 | beharangozó

“Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.” Zsolt.139,5 Az utóbbi hónapokban közösségeinkből kiszakadva, egymástól távol élhettük át mindannyian:  Isten a körülmények ellenére bárhol, és bármilyen helyzetben jelen van, és vár minket a Vele való közösségbe. Ez a gondolat ragadott meg minket[...]

Dicsőítő Iskola 2020 | Közlemény

Kedves Érdeklődők, Sófár Dicsőítő Iskola résztvevők, tanárok! Egyesületünk elnöksége az elhúzódó járvány-helyzetet látva imádságban hordozta a nyári dicsőítő iskola megrendezésének kérdését. Ebben a folyamatban felismertük Isten előtti felelősségünket egy ilyen alkalom szervezőiként, amivel minden résztvevő egészségére nézve tartozunk. Ezért arra[...]

Konferencia 2019 | Főelőadások

Fontosnak tartjuk, hogy a lelki épülés mellett a dicsőítés teológiai alapjaira is rátekinthessünk, ebben elmélyülhessünk és a közös előadások ebben segítenek bennünket. Az egész napunk alapját és keretét adja a két főelőadás, amit pedig a műhelyfoglalkozásokban majd területenként ki tudunk[...]

2018-as Sófár közgyűlés és éves tervezés

Aki követi a Facebook oldalunkat, az futólag már értesülhetett arról, hogy február 10-én, szombaton megint összegyűlt a Sófár vezetősége és önkéntesei, hogy együtt tervezzük az előttünk álló évet. (tovább…)

Feltöltő imádság – írás a 2017-es Dicsőítő estről

Péntek este a legtöbb ember semmi másra nem vágyik, csak valamiféle lecsendesedésre, megnyugvásra, megérkezésre. Persze az, ki hogyan tud lecsendesedni, rendkívül egyénfüggő. Van, akinek elég ehhez egy könyv és egy kanapé, van azonban, akinek egy végigénekelt, végigtáncolt éjszakára van szüksége[...]

A 10. Sófár Református Dicsőítő Iskola Kecskeméten – beszámoló

Ünneplés. Közösség. Dicsőítés. Zene. Tánc. 10 éves szülinap. Kapcsolat. Jelenlét. Csönd. Közelség. Élet. Kecskemét. Ezek a szavak írják le talán a legjobban, azt, amit nyáron azzal a közel 250 emberrel élhettem át Kecskeméten a Sófár Dicsőítő Iskola keretein belül. Az[...]

Beszámolók a 2017-es Dicsőítő Iskolából

Befejeződött a jubileumi 10. Sófár Kecskeméten, az élmények feldolgozása megkezdődött. A dokumentumok tárgyszerűen megőrzik, hogy 64 keresztény gyülekezetből közel 240 résztvevő   gyűlt össze a „hírös város” -ban, akikhez alkalmanként nagy számban külsősök is csatlakoztak, hogy Istent hittel, közösségben magasztalják. (tovább…)

A dicsőítés egy dicsőítésvezető szemével – blogger bejegyzés a 2017-es Dicsőítő Iskolából

A dicsőítés a keresztyén hitélet egyik központi eleme, amely zenei vonatkozása némiképpen megosztja a gyülekezeteket. A közösségek egy része az istentiszteletek frissítését, illetve kortárs zenével történő folyamatos aktualizálását szeretné, de létezik egy csoportja a gyülekezeteknek, amely a hagyományos , régi[...]

Miért Kecskemét? Helyszíni beszámoló a 2017-es Dicsőítő Iskolából

Kecskemét az alföldi református keresztyénség egyik fontos központja, ahol gazdag hagyományokat megöröklő, a város életébe mélyen gyökerező, létszámában is erős kálvinista közösség működik 1567 óta. Első templomukat 1568-ban építették, de a város főterén álló, szépen felújított templomépület őse csak 1684-ben[...]

Helyszíni ízelítő néhány idei kurzusról: Sófár Református Dicsőítő Iskola, 2017

Megkezdődött a munka a Sófár műhelyekben és kurzusokon. Összesen 240-en vagyunk, 26 foglalkozás indult. A nyers ismerkedésen hétfőn mindenhol átestünk, kedden már mindenkinek meg kellett mutatni magából valamit, egy rejtett piciny csodát a belső titkok közül. Kínosan nehezen megy ez[...]

Lángok a szemerkélő esőben

Hosszú izgatott várakozás után két hete pénteken elérkezett a nagy nap, amelyet kitűztünk a tábortüzes dicsőítés felvételére. Korábban a Sófár már csinált egy Sófár Házi Dicsőítés sorozatot, így a most felvett dalokat ennek a folytatásaként szántuk. (tovább…)

Javaslataink a Lélekkel és értelemmel című kiadványhoz

Megszületett és elküldtük a liturgiai bizottságnak javaslatainkat az új Lélekkel és értelemmel című kiadványhoz. A gondolatok jól tükrözik az egész Sófár közösség lelkületét és munkásságát. Olvassátok el, érdemes. http://sofarportal.hu/?p=6995

Elengedni és megragadni

Vajon milyen volna csak Isten tükrébe belenézni minden más tükör helyett? Lehetséges félretenni a mindennapok számos feladatát és csak Istennel tölteni időt? És ha igen, miért szükséges ez? Erről beszélgettünk Szabóné László Lilla református lelkésszel, az idei LélekJelenLét csendhétvége egyik lelki vezetőjével.[...]

Kecskeméten szolgált a Sófáros csapat

A nagyhéten ismét egy új helyszínen szolgált pár sófáros barátunk. Az alkalomról Pordán Annasári rövid beszámolóját olvashatjátok: Szerdán a Kecskeméti Református Gimnázium csendes napján szolgáltunk a diákok és tanáraik között, kis ízelítővel (képmeditációval, közös dicsőítéssel) készültünk a Sófár bemutatása mellett.[...]

Beszámoló – Böjt, készülődés, szervezés

Ahogy ígértük időről időre beszámolunk, hogy mi történik éppen a Sófár szervező csapat berkeiben. Ha címszavakban szeretném összefoglalni, ezeket a heteket 3 dolog határozza meg: böjt, készülődés és szervezés. (tovább…)

A modern dicsőítés előnyeiről

A következőkben a www.evangelikalcsoport.hu oldalon korábban megjelent interjút közöljük. Aktualitását adja - a sok jó, megfontolandó gondolaton kívül - hogy az interjú során Kiss Sámson Endrét kérdezték a modern dicsőítésről, aki a Sófárnak is aktív szolgaló tagja, részt vesz többek[...]

Téli programok Sófárosokkal

A Sófáros csapat télen sem tétlenkedik. Íme két rövid beszámoló korábbi programokról , amiken jelen voltak szolgálóink: (tovább…)

Új év, új lendület és egy új Sófár Média Csapat

Az őszi Sófár Csapattalálkozó alkalmából felvázolt feladatok, projektek az új naptári év kezdetével még inkább beindultak. Az újonnan létrejövő Média/Kommunikációs csoport múlt héten tartotta "alakuló ülésnek" nevezett alkalmát. (tovább…)

A friss kottafüzet és az összes eddigi kotta letölthető!

Van két jó hírünk - és ez amolyan karácsonyi ajándék a Sófár Portáltól minden látogatónknak: A 2016-os dicsőítőiskola kottái immár elérhetők honlapunkon Az összes eddigi - tehát 9 Sófár dicsőítő iskola - kottái ÁBC sorrendben ömlesztve is elérhetőek és letölthetőek - megkönnyítve ezzel[...]

Egy konferencia Isten Jelenlétében és Jelenlétéről

Nem könnyű pár mondatban összefoglalni, hogy mi történt, és miről is szólt a múlt szombati, 2016-os Sófár Konferencia és Dicsőítő Est. Talán a legtalálóbb az a megfogalmazás, hogy olyan volt, mint egy mini Sófár Dicsőítő Iskola. Sokan sok helyről érkeztek,[...]